5 tipp, milyen koncertre ne menjünk

sz

Semelyik történelmi korszakban nem volt könnyű eldönteni, milyen koncertre menjen az ember, és ma sem az. Íme néhány tipp, melyekkel talán elkerülhetjük a borítékolható csalódást.

1. Nicki Minaj. Korunk egyik legveszélyesebb fellépője. Amerikai popdíva (manapság ugye már ki nem az), aki az utóbbi időben azzal sokkolja Európa közönségét, hogy bejelentett és megszervezett koncertjei elmaradnak, mert a létesítményekben nincs elég áram. Ezt mondta a pozsonyi koncert után is, meg a bordeaux-i után is – vagyis nem utánuk, hanem helyettük, hiszen elmaradtak. Szóval, aki Nicki Minaj- (ejtsd Niki Minázs) koncertre kap vagy vesz vagy talál jegyet, jobban teszi, ha eldobja, elajándékozza vagy elveszíti. Sok aggodalomtól kíméli meg magát, az biztos.

2. Óvatosan a múltbéli koncertekkel! Apró falvakban kerékpározva vagy akár fővárosi sikátorokban átmeneti kabátban barangolva érdekes koncertet kínáló plakátokra bukkanhatunk. Ezeknek a patinás papírszeleteknek sokszor az a hátulütőjük, hogy olyan rendezvényre invitálnak, amely már lezajlott. Én például a múltkor megörültem egy Edda-koncertnek, ami a közelben lesz, de aztán csalódottan vettem tudomásul, hogy a sárga plakáton a dátum tizenöt évvel ezelőtti. Így aztán inkább kihagytam, és otthon néztem meg hallgattam meg jó hangosan, hogy „Még csendes a fából épült vár, / valaki mindig őrzi a semmit, valamire várˮ.

3. Macskanadrág. Ez a magyar punk-rock zenekar 1994-ben alakult Salgótarjánban. Az akkori felállás ez volt: Krachtsmer Ákos – ének, bőgő; Zvada Szabolcs – gitár, ének; Földi Bálint – gitár; Győri Attila – dob. Győri Attilát azonban kirúgták a zenekarból, mivel sokat járt kocsmába, és ezért nem tudott az együttes próbálni. Helyére Tábori Péter került. 1995-ben tartották meg első koncertjüket. Ugyanebben az évben jelent meg a Macskanadrág demólemeze is. 1998-ban megjelentettek egy minialbumot is A látszat csal címmel. Felsorolásunkban a Macskanadrág igazából a kakukktojás szerepét tölti be: az ő koncertjükre nyugodtan elmehetünk, nem ér bennünket semmi baj, legfeljebb valaki ránk önti a sört.

4. A Fehér Csíkok. Nem másról van szó, mint a detroiti The White stripes nevű amerikai rock duóról, melyet Jack és Meg White alkotott. Jack volt a gitáros-énekes, Meg pedig a dobos (és néha énekelt is). Sok jó nótát szereztek, 2011-ben viszont bejelentették, hogy ezt abbahagyják, és feloszlanak. Mégpedig azért, „hogy megőrizzék, ami szép és különleges volt a zenekarban.” Ha hirdetnék is valahol koncertjeiket, ne vegyünk rá jegyet, mert ők már úgysem azok, akik valaha voltak. És ez jól van így.

5. Ratkó Ágnes. A világszerte ismert magyar csembalóművész koncertje összeállításunkban szintén kakukktojás picikét. Színvonalas produkcióról van szó, a hangulat is kellemes, de kérjük önöket, mégse menjenek, mert én megyek, és nem szeretem, ha sokan vannak.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?