Pusztán nemzetiségi alapon már nehéz mozgósítani a magyarságot

Sehogy, véli Zászlós Gábor, a szlovák parlament volt alelnöke, az első szabadon választott szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, a Szövetség létrehozásának egyik támogatója.

Többet remélt, amikor a Szövetség megalakulásánál bábáskodott?

Évekkel ezelőtt társadalmi vitát kezdeményeztem, hogy valami megmozduljon, tegyünk azért, hogy a magyarok újra bekerüljenek a parlamentbe. Húsz képviselőnk már nem lesz, de akár tízzel is lehet egy magyar párt a 150 tagú nemzetgyűlésben a mérleg nyelve. Örültem, amikor elkezdődtek az egyeztetések a három párt között, de borzasztóan szégyelltem magam és csalódtam, amikor ezeket olyan, a nyilvánosságra nem tartozó, minősíthetetlen közjátékok tarkították, mint Mózes Szabolcs hívatlan megjelenése az MKP és a Híd sajtótájékoztatóján. A szlovák sajtó képviselőinek nagy derültségére azzal vádolta meg Sólymos Lászlót, hogy nemsokára kopogtat nála a NAKA, viszont a NAKA azóta sem kopogtatott, a Szövetségen belül pedig úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ez minősíthetetlen, sőt tisztességtelen!

Azt sem indokolta meg senki, miért nem vették be Simon Zsolt Magyar Fórumát.

Például. Ha öt és fél választója van, akkor annyi, de ha magyar egységről beszélünk, abba ő is beletartozik. Ráadásul a legutóbbi felmérések szerint 2%-on áll, ez majdnem ugyanannyi, mint a hárompárti Szövetségé együtt.

A kezdeteknél hitte, hogy ez egy működőképes alakulat lehet?

Abban hittem, hogy itt az ideje átadni a gyeplőt a fiataloknak. Csakhogy azóta azt látom, hogy mindegyiküknek megvan a biznisze: kinek a borászat, kinek Gombaszög, kinek a magyar kollégium és folytathatnám. Ebből épp elég jól megélnek ahhoz, hogy ne kelljen annyira a parlamentbe igyekezniük.

De a cél mégiscsak az lenne, nem?

Ma már nem lennék ebben biztos. Annyi pántlikázott pénz jön Magyarországról a kisebbségi politika farvizén, hogy ebből kényelmesen megélnek a parlamenten kívül, és nem kell bajlódniuk a törvénytervezetek tanulmányozásával.

Azt, hogy a politikai kapcsolatai révén alapozta meg az üzleti karrierjét, önnek is a szemére vethetnék.

Az 1992-es választásokon kizárólag A. Nagy László kérésére indultam. Őt korábban, mint az FMK elnökét levében értesítettem, hogy nem kívánok az új parlamentben, sőt a kormányban sem tisztséget vállalni. Budapestre kerültem kereskedelmi tanácsosnak, és ott ismerkedtem meg Demján Sándorral. A cégcsoportja szlovákiai képviselője voltam jól fizetett menedzseri állással, de nem privatizáltam, nem kaptam állami támogatásokat. Igen, kapcsolatokat építettem és ezekre tudtam alapozni, bárcsak a mai magyar politikusok is így tudnának minden irányba kapcsolatokat építeni. Sajnos, buborékban élnek, több energiát fektetnek üres frázisok pufogtatásába, mint a háttérmunkába. Ennek szemléletes példája volt, amikor a Szövetség politikusai Soltész Árpád újságíró Fideszt bíráló rádiós interjúja ellen tiltakoztak egy sajtótájékoztatón. Ez a legnagyobb problémánk? Szólásszabadság van, egy újságíró azt mond, amit akar, egy pártnak lényegesebb dolgokkal kell foglalkoznia. Választóként hiányolom a párt elképzeléseit a szegénység enyhítését szolgáló intézkedésekkel, klímapolitikával, családtámogatással, energiapolitikával kapcsolatban. Nem elég kopjafákat avatni, része kell, hogy legyünk a döntéshozatalnak. A tartalmatlan kritika nem célravezető, hacsak nem a kenyéradó gazdájuknak akarnak megfelelni. De ez nem a szlovákiai magyarok érdekképviselete.

Lát olyan tömegeket vonzó, karizmatikus személyiséget a Szövetségben, aki a magyarokkal és a szlovákokkal is el tudja fogadtatni magát?

Jelen pillanatban nem, de ez bármikor megváltozhat. Úgy tűnik, a mai szereplők közül sokan csak megélhetési politikusok, fontosabb nekik a saját gyarapodásuk, mint a közösségé. Az utolsó karizmatikus magyar politikus Szlovákiában Bugár Béla volt, a sok-sok hibájával együtt is. Gondoljunk róla bármit, de a közös magyar párt élén ő volt az utolsó, aki húsz képviselőt juttatott be a parlamentbe. Az igaz, hogy nem tűrte az ellentmondást, de volt humora, ezáltal tudott emberi kapcsolatokat építeni, és van mérhető teljesítménye. Jómagam a Ficóval való kormányzás mellett a Selye János Egyetem létrehozását rovom fel neki leginkább, mert azt az intézményt nem a tudásra, csak az ingatlanra alapították.

Miben látja annak az okát, hogy a hazai magyar politikai berkekben nem nevelődött ki olyan fiatal generáció, amelyik zökkenőmentesen átvehette volna a stafétát? A nagy öregek nem engedték őket fontos pozíciókba?

Rengeteg más oka is lehet: az empátia, a kooperációs készség és csapatmunka hiánya. Erről nem csak ők tehetnek, hanem az egész hazai magyar közösség. Ezt bírtuk kitermelni, mert nincs a politikusaink mögött értelmiségi műhely. Vagy azért, mert a politikusok nem tartanak rá igényt, vagy mert az értelmiségiek rezignáltak. Mindkettő tragédia.

Hogyan jutott el eddig az apátiáig a szlovákiai magyar értelmiség?

Egyesek meglovagolták a magyarországi támogatásokat, hajbókolva veszik át a kitüntetéseket, mások végzik a dolgukat, és messziről kerülik a politikát, megint mások próbálkoztak, és teljes elutasításban volt részük.

Amit mond, az azt jelenti, hogy az értelmiség annyira kiábrándult a politikából, hogy már javítani sem akar rajta, mert ezt lehetetlen küldetésnek tartja.

Sajnos, ide jutottunk. Teljes közöny fogadta a magyar pártok egyesülését is, annyira nem hiszünk benne, hogy ez értünk történik.

Jelenleg vidéken, nagyrészt a magyarországi támogatásoknak köszönhetően az MKP uralja a terepet. A kiszivárgott hírek szerint az önkormányzati jelöltlisták állításánál is él ezzel a fölénnyel, ami aligha erősíti a három párt közti bizalmat.

Kezdem úgy látni, hogy ez sokaknak nem is érdeke. Vitathatatlan, hogy a három párt közül az MKP mögött áll a legnagyobb szavazóbázis, de ha a politikusai vígan megélnek a magyarországi támogatásokból, ugyan miért tennék ki magukat annak a kényelmetlen helyzetnek, hogy a parlamentben kelljen dolgozniuk. Sokáig nem értettem, mi az, hogy megélhetési politikus, most már értem. Az MKP héjáinak is tudatosítaniuk kell, hogy a választási siker egyben felelősség is. A választói bizalom pedig változó.

Ez a parlamenten kívüli lét meddig lehet fenntartható?

Amíg nem lesz teljesen átlátható a pártok finanszírozása. Addig ugyanis mindig akadnak ügyeskedők, a zavarosban halászók.

2020-ban sok szlovákiai magyar szavazott szlovák pártokra azért, hogy a kormányváltást támogassa. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy őket meg tudná nyerni a Szövetség.

Ha ez így megy tovább, nem is fogja, mert hiteltelen az egész. Összefogás van, együttműködés nincs, mindenki a saját homokozójában játszik. Nem az a baj, hogy platformok vannak, hanem az, hogy nincs vízió, hiányzik az együttműködési szándék a szlovákiai politikummal, és egy határozott pártelnök, aki összefogná az egészet.

Akkor mi marad nekünk? A szlovák pártok listáján bejutott magyarok, mint Gyimesi György vagy Grendel Gábor?

Gyimesi valószínűleg „kakukktojás”. Ő az, aki például a Csemadok támogatásával a skanzenizálódást szolgálja. Grendel pedig túl óvatos. Épp ideje volna leválnia az OĽANO-ról és a saját profilján dolgoznia.

A mostani állás szerint akár előrehozott választás lesz, akár kitölti ez a kormány a négy évet, lát ön esélyt arra, hogy lesz magyar képviselet a parlamentben?

Szerintem ezekkel a szereplőkkel nem lesz. Ha létrehoznának egy háttérműhelyt, egy konzultatív tanácsot, amelyre rábíznák a döntések előkészítését, nem maszatolnának és nem csak Budapestre vetnék vigyázó szemeiket, talán még menteni lehetne a menthetőt. De világos üzenetek, reális gazdasági jövőkép nélkül már nem nagyon látom azt, hogy pusztán nemzetiségi alapon mozgósítani lehet a szlovákiai magyarságot.