Kitilthatják a tudósítót?

téma

Augusztus végén sajtótájékoztatót tartottak a krasznahorkai várban a felújítás folyamatáról és a régészeti feltárásokról. Lapunkban azért nem olvashattak erről semmit, mert alkalmi munkatársunkat, Ambrus Ferencet nem engedték be a rendezvényre. Mivel ez nem csak a szerkesztőség belügye, hanem arról szól, hozzájuthatnak-e olvasóink az őket megillető információkhoz, megpróbáltunk utánajárni, megteheti-e ezt egy állami intézmény bármely szerkesztőség bármely megbízottjával.

A sajtótájékoztatóra Ambrus Ferenc a Vasárnap főszerkesztőjének, Cs. Liszka Györgyinek e-mailben, fejléces papíron elküldött megbízólevelével érkezett, amelyen feketén-fehéren szerepelt, hogy a lapunkat képviseli. Ez a múzeum munkatársainak nem volt elég, közjegyző által hitelesített, bélyegzővel ellátott megbízást kértek. Még a szerkesztőségünket is felhívták, valóban nekünk dolgozik-e Ambrus Ferenc, de a visszaigazolás ellenére végül mégsem engedték be, inkább egy levelet küldtek, hogy a jövőben csak hivatalos megbízólevéllel vagy újságírói igazolvánnyal rendelkező munkatársainkat küldjük a rendezvényeikre. Megjegyezték azt is, hogy Ambrus Ferenc, miután nem nyert bebocsátást a sajtótájékoztatóra, azt mondta, írni fog a történtekről, és hogy írásban és szóban is régóta támadja a múzeum munkatársait. „Viselkedése, amelyről a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója és jogásza is tud, odáig fajult, hogy kénytelenek voltunk ellene feljelentést tenni” – írta lapunknak Tímea Mátéová, a betléri kastély igazgatója.

Amatőr a muzeológusok ellen

A történtek kapcsán természetesen megkerestük Ambrus Ferencet is, aki azt mondta, a konfliktus, nem új keletű. „A bejáratnál senkit nem ellenőriztek, csak engem küldtek el. A lényeg az, hogy három éve elkezdtem kutatni Andrássy Dénes és Franciska szerelmének és házasságának történetét, és olyan tényekre bukkantam, amelyeket a múzeum munkatársai a rendelkezésükre álló infrastruktúra ellenére sem voltak képesek felkutatni. Eltűrték, hogy ellopják a szobrokat a kastélykertből, és elhallgatják, hogy a vártüzet sem a roma gyerekek okozták, hanem a tulajdonos hanyagsága. Rendszeresen kellett volna tisztítani, kaszálni a várdombot, ezzel senki nem törődött” – állítja Ambrus Ferenc, aki nemcsak a közelmúltat, hanem az Andrássyak történetét is kutatja.

„Andrássy Dénes és Franciska Olaszországban, Bécsben és Münchenben éltek, életük minden színhelyét bejártam. Sok dolgot kiderítettem Franciska naplóiból, és ezt a múzeum vezetése olyannyira nehezen viselte, hogy nem engedett betekintést a Dénes gróf titkára, Giuseppe Brombin által írt dráma kéziratába. Olaszországban kellett megkeresnem, innen tudom, hogy erős szimbólumokban Dénesről és Franciskáról ír. Mára komoly bizonyítékaim vannak, hogy Brombin titkár és Sulyovszky István, a gróf gazdatisztje meghamisították Franciska grófné születési adatait, megtaláltam azt a helyet is Pisában, ahol házasodtak – ezt mind egy regényben fogom közzétenni. Mindezt a múzeum munkatársainak kellett volna felgöngyölíteniük, de alig tettek valamit. Ülnek a kényelmes munkahelyükön, és alig végeznek kutatómunkát. Franciskának, a szegények gyámolítójának szobra van Rimaszombatban, hiszen iskolákat, árvaházakat alapított. Megtaláltam a szülőházát is, ez mind irigység tárgya lett. Azt hittem, ilyen, hogy sajtótájékoztatóra nem engedik be egy lap képviselőjét, csak határainkon túl lehetséges, de nem, Szlovákiában is megtörténhet” – mondja Ambrus Ferenc.

Elnézést kérnek

Nos, mint kiderült, a szakmai irigység nálunk is felül tudja írni a professzionalitást. Nem tisztünk eldönteni, hogy az Andrássy család történtére vonatkozó kutatások terén Ambrus Ferenc vagy a betléri múzeum munkatársai tettek-e többet, azt sem tudjuk, ki kit akadályozott okkal vagy ok nélkül a feltáró munkájában.

Amiben biztosak lehetünk, az csupán annyi, hogy az olvasóink joggal várják el a friss, aktuális információkat – tekintet nélkül a szereplők közti viszonyokra. Ebben igazat adott nekünk a kulturális minisztérium szóvivője, Matúš Bystriansky is, aki megkeresésünkre azt írta: a szaktárca nem ért egyet azzal, ahogy a betléri múzeum munkatársai eljártak Ambrus Ferenccel szemben. „A Szlovák Nemzeti Múzeumtól magyarázatot kértünk a történteket illetően. A múzeum állásfoglalásában elismerte, hogy hibázott, és a kulturális minisztérium olyan intézkedéseket foganatosított, hogy hasonló helyzetek a jövőben ne fordulhassanak elő” – áll a kulturális minisztérium lapunknak küldött válaszában.

A Szlovák Nemzeti Múzeum, amelynek a hatáskörébe tartozik a betléri kastély és Krasznahorka vára is, ugyancsak elnézést kért szerkesztőségünktől a félreértésért. „Kollégáinknak engedélyezniük kellett volna Ambrus úr részvételét a krasznahorkai várban folyó régészeti feltárás prezentációján, miután felmutatta a Vasárnap szerkesztőségétől kapott írásbeli megbízatást. A Szlovák Nemzeti Múzeum mind a tizennyolc, hatáskörébe tartozó múzeumban olyan intézkedéseket foganatosított, hogy a minimálisra csökkentse a hasonló helyzetek ismétlődésének kockázatát. Ugyanakkor szeretnénk a szerkesztőségeket is megkérni, hogy regionális munkatársaik számára állítsanak ki sajtóigazolványokat. Egyes szerkesztőségekben működik a regionális tudósítók ilyesfajta azonosítása, és ez kizárja a krasznahorkai incidenshez hasonló félreértések kockázatát” – válaszolta megkeresésünkre Jozef Bednár, a múzeum PR-menedzsere, hozzátéve, hogy Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója bármikor kész nyilatkozni lapunknak Krasznahorkával kapcsolatban. Miután Ambrus Ferenc a minisztériumnál tiltakozott, Miroslav Sopko, Natália Milanová miniszter asszony tanácsadója személyesen fogadta, és elnézést kért tőle.

Személyes konfliktus?

Branislav Panist a jövőben fel fogjuk keresni, mert sokunkat érdekel, miért tart olyan sokáig a nyolc éve leégett vár felújítása. Előtte azonban megszólítottuk Tímea Mátéovát, a betléri kastélymúzeum igazgatóját is, aki azt állítja, nem volt tudomása arról, hogy Ambrus Ferenc szerkesztőségünk munkatársa, mert az augusztus 26-i sajtótájékoztatót megelőzően (minimálisan 2015-től) egyetlen sajtótájékoztatón sem vett részt.

Tímea Mátéová szerkesztőségünknek küldött levelében kifejti, hogy Ambrus Ferencet nem csak azért nem engedték be a sajtótájékoztatóra, mert az Andrássyak történetének kutatását illetően eltérőek a nézeteik, hanem azért, mert a közösségi oldalakon támadja a múzeum munkatársait, és ezzel rontja a múzeum jó hírnevét. Tímea Mátéová azt állítja, a konfliktus 2019 tavaszán kezdődött, amikor Ambrus Ferenc Andrássy Franciska naplóját kérte tőlük. „Nem adhattuk ki neki, mert ez az anyag még feldolgozás alatt áll, és nyilvánosan nem hozzáférhető. Ugyanígy jártunk volna el a törvény alapján, bárki lett volna a kérelmező” – írta Tímea Mátéová.

A betléri múzeum igazgatónője hosszú levélben tájékoztatta lapunkat arról is, miért tett Ambrus Ferenc ellen feljelentést. Felsorolása szerint alkalmi munkatársunk a közösségi oldalán megkérdőjelezi az ő szakmai felkészültségét. „Kezdetben igyekeztem nem figyelni rá, a legfontosabb az volt számomra, hogy a feljebbvalóim és a családom támogattak. Később azonban a környezetem bátorítására feljelentést tettem gyalázás miatt. Védtelennek és megalázottnak érzem magam, amikor olyan ember nyilatkozik a szakmai felkészültségemről, aki nem intézményes és publikációs háttérrel bíró tudományos munkatárs. Kérem, próbálják elképzelni, milyen lehet nap mint nap azzal ébredni, mi jelenik meg rólam, és mivel kell szembesülnöm. Tudják, milyen az, amikor idegen emberek azt üzenik nekem, hogy arrogáns disznó vagyok, és szégyellhetem magam?” – írta lapunknak küldött állásfoglalásában Tímea Mátéová.

Az olvasókat képviseljük

Szerkesztőségünknek nem feladata és nem is tiszte elbírálni, hogy ebben a szakmai és személyes vitában kinek van igaza. Egyet tudunk, és ezt az illetékesek is elismerik: a megbízott, alkalmi munkatársakat sem tilthatja ki senki az állami intézmények sajtótájékoztatóiról, mert ők nem magukat, hanem lapokat és ezáltal a nyilvánosságot, az olvasókat, az adófizető állampolgárokat képviselik.

Nem helyénvaló az sem, ha pecsétes, a főszerkesztő által saját kezűleg aláírt hivatalos megbízólevelet kérnek tőlük az intézmények – főleg nem a mai, személyes érintkezést mellőző időkben, amikor szinte minden kommunikáció elektronikus úton történik. A szerkesztőségek ugyan kiadnak saját újságírói igazolványokat, de ezeket is könnyű hamisítani. „Az újságíró legfőbb igazolványa mindig a neve, az, hogy az adott szakmai közegben vagy régióban ismerik, mutat rá Balog Beáta, a Sme napilap főszerkesztője, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) alelnöke. „Mi adunk a munkatársainknak laminált fóliával bevont szerkesztőségi igazolványt, amelyen ott van a kiadó pecsétje és a főszerkesztő aláírása, de ezt könnyű hamisítani. Mivel Szlovákiában nincs olyan szakmai szervezet, amely a szerkesztőségek felett állna és hitelesen képviselné az újságírókat, csak a főszerkesztők által kiadott igazolványok szolgálnak megbízásként. Ezeket pedig nem annyira a pecsét, mint az adott újságíró neve hitelesíti” – véli Balog Beáta.

Az újságíró pedig az olvasóért dolgozik, őt tájékoztatja, vagyis ha kitiltják valahonnan, az olvasót, az adófizető állampolgárt fosztják meg a hiteles, pontos információtól. Melyik intézmény vállalná ezt nyilvánosan?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 43. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?