Falumúzeum a múltnak, lakások a jövőnek Királyrévben. GALÉRIA

Falumúzeum a múltnak, lakások a jövőnek Királyrévben

Királyrévben sikerült helyet biztosítani az elmúlt idők tárgyi emlékeinek, közben a falu határában építkezés zajlik, amitől a fiatalok maradását és jövetelét várják

A Galántától mintegy 17 kilométerre fekvő Királyrév életében szinte alig okozott fennakadást a járványügy. Elmaradt ugyan a hónap elejére tervezett Októberfeszt, és még néhány rendezvényt érintett a szigorítás, viszont gazdasági szempontból és a mindennapokat tekintve nincs komolyabb fennakadás. A fejlesztések és újítások gond nélkül zajlottak az elmúlt időszakban is, számolt be ottjártunkkor Agócs Gergely polgármester.

 

Védekezés, óvintézkedések

A faluban kevéssé érezni a rendkívüli helyzet negatív következményeit, a többség mezőgazdasággal foglalkozik. „Tartottam egy vállalkozói reggelit, mert kíváncsi voltam, milyenek a következmények, de az érintettek 99 százalékát nem érte komolyabban a koronahelyzet. Esetleg az óvintézkedésekkel kapcsolatos kiadásaik nőttek meg. Az élelmiszeripar virágzik ebben az időszakban, ez jó előjel a mezőgazdasággal foglalkozóknak.” A polgármester hangsúlyozta, hogy mindent megtettek a vírus megfékezéséért, fertőtlenítették a középületeket, a buszmegállókban fertőtlenítőt adagoló lábpedálos állványokat helyzetek ki.

„A bérlakások építésében, ami a legfőbb beruházásunknak számít, nem volt fennakadás, az új negyed infrastruktúrájára kapott másfél millió euróról aláírtuk a szerződést, hasznosítottuk Nagyszombat megye krízisalapjának eszközeit is, a temető melletti tó revitalizációjára – ezt előtte teljesen benőtte a nád, most kitisztítottuk, hamarosan padokat helyezünk ki mellé, hogy valódi pihenőhellyé váljon.”

 

Munkák folyamatban

Szintén megyei pénzekből újul meg, méghozzá egészen az alapjaitól a községen átvezető főút, látogatásunkkor épp folytak a munkálatok, a mellette húzódó bicikliutat azonban már nagyban használják a helyiek, ennek a bővítése is tervben van. Az említett főút elvezet egészen a faluhoz tartozó két községrész, Mácsonás és Úrföld közül az előbbiig. A közlekedésben jelenleg a hatalmas teherautók folyamatos áthaladása okoz csak problémát, és erre helyi erőből nem is lehet megoldást találni. Annyit azonban megtehettek, hogy még a korábbi faluvezetés ideje alatt a templom körül körforgalmat alakítottak ki, és ezzel szerencsésen sikerül visszaszorítani a balesetek számát, mutatta és magyarázta Agócs Gergely.

A jelenlegi 23 királyrévi bérlakásra túljelentkezés van, így a fiatalok helyben tartása, esetleg a környező településeken élők idecsalogatása miatt is továbbiak létesítése mellett döntöttek: az építkezési helyszínen nem áll a munka, érkezésünkkor éppen az alapok vasazásán dolgoztak a munkások – és már ezeknek a leendő lakásoknak a felére is van jelentkező. „Nagyon remélem, hogy ez majd meglátszik a diáklétszámon is, kisiskolánk van, és bizony érezhető, hogy az elmúlt évtizedekben sokan elköltöztek, ezen a tendencián szeretnénk változtatni.” Lesz lehetőség házépítésre is, folyamatban van ugyanis új telkek kijelölése is, az sem lesz hátrányban tehát, aki inkább emellett döntene. És szintén főleg a fiatalok örömére a falu tizenegy pontján internetelérhetőséget biztosítottak – még a temetőben is, jegyzi meg a polgármester –, a mozogni vágyókat pedig az Öreg Fekete-víz partján már kültéri tornaszerek is várják.

Galéria

 

Múzeumban a múlt

A királyrévi iskolaépület melletti megújult műfüves pályán éppen a legfiatalabbak játszottak, az iskolaépület egyik leválasztott helyiségében pedig Nagy Ilona – akinek a nevéhez fűződik a Királyrévi gyöngyfüzér című kiadvány is – éppen az ott helyet kapó falumúzeum megnyitására készülődött Schnábelt Dórával, a kultúrház vezetőjével. A régi helytörténeti mondák, mesék, anekdoták után most végre sikerült egy helyre gyűjteni a tárgyi emlékeket is, a kötetre mintegy ráépül az új múzeum, mondja örömmel Nagy Ilona. „Ez persze még csak egy töredéke a királyrévi régi életnek, de majd idővel bővül, a lényeg, hogy most már van helye, az új polgármester lehetővé tette.” Már most a régi konyha és háztartás minden szükséges kellékének tárhelye ez a két helyiség, és itt kapott helyet például 366 olyan könyv is, amelyet az 1846 óta használt, majd 2007-ben lebontott plébániáról mentettek át a bérmáltak anyakönyvével együtt, mutatja Schnábelt Dóra. „Német, latin, magyar, francia könyvek ezek, egy részük a 16. századból, az itt látható papi ruha pedig az 1870-es évekből maradt fenn. Olyan helyi jelentőségű tárgyak is otthonra leltek, mint a megboldogult bábaasszony Mária-szobra, és ezek legtöbbjéhez történet is kapcsolódik. „Állítólag mindig ehhez a szoborhoz imádkozott, mielőtt szüléshez indult, és a legtöbb királyrévit ő hozta világra.” Ezt Nagy Ilonától tudjuk meg, aki ugyan kórházban született, de őt is elkísérte a negyven évig itt tevékenykedő bábaasszony, valószínűleg érte is szólt tehát ima. Katonaládák, gyönyörű, díszes levelekkel, naplókkal, egy hintaló, amelynek gazdája azóta megöregedett és elhunyt, régi királyrévi emlékkönyv, a szokások szerint elrendezett tárgyak és bútorok – ez és még sok más várja a látogatókat az új falumúzeumban.

És a munka nem áll meg, jegyzi meg a polgármester, a falukép alakításához számos tényező hozzájárul, az utak és középületek állapota, de főleg maguk a lakosok, ahogy belakják ezeket a tereket. Jelenleg az elmaradt rendezvények pótlásának mikéntjén gondolkodnak, a jövőbeni tervek között pedig szerepel például egy parkosított piactér kialakítása az élelmiszerbolt közvetlen közelében, ezzel egy községi tulajdonú, de elhanyagolt terület rendezése is megoldódna, és még szebbé válna a királyréviek életkörnyezete.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?