Szlovákiában ma 20%-kal több az agyi érkatasztrófát szenvedett betegek száma, mint öt éve, és több mint egyharmaduk többé nem tud visszatérni az addigi életéhez, mert mozgásában vagy/és beszédkészségében korlátozott.
Utóbbiakkal, az afáziás betegekkel foglalkozik Cséfalvay Zsolt logopédus professzor, a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Kara logopédiai tanszékének vezetője. Vele beszélgettünk arról, miért és hogyan veszíti el valaki azt a képességét, hogy ki tudja mondani a saját gondolatait, és értse a másokét – és mit tehet érte a környezete.
Szerepet játszott a családi háttér abban, hogy ezt a szakmát választotta? Rögtön magával is ragadta, vagy eltartott egy ideig, amíg megbarátkozott vele? Hol döntötte el, hogy a szakmán belül milyen területet választ? Az átlagember azt gondolja, hogy a logopédus beszédhibás, pösze és raccsoló gyerekekkel foglalkozik – mi minden tartozik még a szakmájukhoz? A néphit szerint a gyermekkori beszédhibák mögött valamilyen trauma keresendő – ez helytálló, meg lehet egyáltalán határozni, mi az adott beszédhiba vagy nyelvi zavar oka? Egy stroke-os beteg problémája nemcsak az lehet, hogy ő nem tud beszélni, hanem esetenként azt sem érti, amit neki mondanak? Az az afáziás beteg, aki jól beszél, mindig mindent ért is? Hogyan állapítja meg, kinél milyen típusú és mértékű a sérülés? Szlovákiában biztosan nem jut el minden agysérült logopédushoz – ez azt jelenti, hogy még annyira sem javul az állapotuk, amennyire javulhatna? Hogyan kell jól kommunikálni? Mennyire tudnak vagy mernek az afáziások visszatérni az életbe, a munkahelyükre, akárcsak elmenni bevásárolni? Gyakran hallani, hogy az agyunk igénybevételével lassíthatjuk a mentális leépülést – szerepe lehet ebben az anyanyelvnek, vagy a többnyelvűségnek is?
Vrabec Mária interjúja elolvasható a már megvásárolható Vasárnapban!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.