Ajánló

Sztárunk a VASÁRNAPBAN: Kiss Mari

„Én Jiří Menzellel aludtam egy ágyban!” – mondja nem kis büszkeséggel Kiss Mari, amikor múltidézés címén a Kihajolni veszélyes, az Egy erkölcsös éjszaka, a Rosszemberek és a Vámmentes házasság után a Maár Gyula rendezte Felhőjátéknál is elidőzünk.
Vasárnap

2021. október 11. 10:31

Vasárnap
Kép Talabér Tamás

A fiatalság lendülete vitte őt az idő tájt. „Valahogy úgy éreztem, ez így van rendjén, hogy én vele játszhatok, ráadásul szerelmi jelenetben – emlékezik. – Az én szívemben örökre ott marad, ahogy karon fogva sétálunk le egy budai utcán a Vár alatt.” Történt mindez 1983-ban, de pár évvel később már A nagy generációban alakította a Cserhalmi György által megformált Reb exfeleségét. Fontos filmek ezek a pályáján. És nemcsak a szerepek – az alkotótársak révén is.

 

Gimnazista korából vannak mély moziélményei? Gazdag Gyula filmjében, a Bástyasétány 74-ben is egy kiváló cseh rendezővel, Evald Schormmal játszott, hogy emlékszik rá? Az elmúlt másfél év, a vírushelyzet mire nyitotta fel a szemét? Hogy került A rendes lányok csendben sírnak című darabba, amely Durica Katarina regénye nyomán született Kovács Krisztina dramatizálásában? Mi a véleménye a darabról? Máriaremetén, a Hűvösvölgyben, ahol lakik, milyen most az élet?

A már megvásárolható Vasárnapban többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Szabó G. László interjújából.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bevásárlás illusztráció

Tényleg olcsóbb a bevásárlás Ausztriában?

a

A hivatali érintkezés nyelve a dél-szlovákiai önkormányzati hivatalokban

Emma Čaputová

Az elnök asszony lánya a modellszakértők szemével

bb

A mentőknek is meghúzták a határokat

Balázsovits Lajos

Kivételes színészcsapat tagja volt

NB III

Jó ebédhez szólt az óvári nóta

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.