A Vasárnap családi magazin 33. számában Gazdag József különleges időutazásra invitálja az olvasókat, ezúttal 1968-ba.
Ebben az évben vonultak be a szovjet tankok Csehszlovákiába, a lakosság a megszállók ellen tüntetett, a nyári olimpiát Mexikóban rendezték, a ferencvárosi Varga Zoltán emigrált, a mozik a Volt egyszer egy Vadnyugat című westernt vetítették, Koós János pedig azt énekelte a Táncdalfesztiválon: Kislány a zongoránál, fehérebb az orgonánál… Ez volt a prágai tavasz éve, amikor Alexander Dubček megpróbálta megvalósítani az „emberarcú szocializmust” Csehszlovákiában. S történt még valami: ötvenöt évvel ezelőtt, 1968-ban jelent meg először a Vasárnap – akkori nevén: Vasárnapi Új Szó –, ára 1 csehszlovák korona volt. De mennyibe került akkor 1 kiló kenyér? Hogyan ejtette ki a Fradi a Liverpoolt? Hogy hívták azt a fiatal parodistát, aki az 1968-as Ki mit tud?-on tűnt fel? Mindez kiderül a Vasárnap cikkéből.
„A szlovákiai magyarokat nem a politikai pártok, hanem a civil kurázsi fogja megmenteni” – vallja Sándor Eleonóra, aki Vrabec Mária kérdéseire válaszolva elmondja azt is, milyen volt a szocializmusban ellenállónak lenni.
A história rovatban 5 meglepő tényt tudhatnak meg Szent István királyról, a lap sztárja az Oscar-díjas cseh kosztümtervező, Theodor Pištěk, aki például az Amadeus című híres film kosztümjeit tervezte, szó esik a kelet-szlovákiai orvoshiányról is, Szászi Zoltán pedig lírai tárcával búcsúztatja el a Vasárnapban kollégáját, a nemrég elhunyt Ardamica Ferenc írót.
Minderről és még sok minden másról is olvashatnak a Vasárnap családi magazin legújabb számában, mely most 16 oldalas receptes melléklettel kapható – tele ismerős ízekkel, magyaros ételekkel. Keressék az újságárusoknál!
Ha szeretné, hogy Önhöz is minden héten házhoz járjon a Vasárnap, akkor fizessen rá elő még ma Szlovákia legismertebb hetilapjára az estanok.sk weboldalon! Néhány kattintás az egész.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.