Miért együnk csirkehúst?

csirke

A baromfifélék jelentősége az elmúlt évtizedekben megnövekedett. Táplálkozástanilag a baromfihús értékesebb, egészségesebb a vörös húsoknál. Puha rostozatú, könnyen emészthető, zsírszegény, magas élvezeti értékű.

A csirkehús ízanyagokban gazdag, sok fehérjét, B-vitamint, fontos ásványi anyagokat (kalcium, foszfor, vas, kálium) tartalmaz. Koleszterinben szegényebb a vörös húsoknál, változatosan elkészíthető, minden korosztály számára javasolt táplálék. Összetétele kedvező, ezért a diétás és a korszerű táplálkozásban is fontos szerepet tölt be.

Fehérjék és aminosavak forrása

A naponta fogyasztott táplálékok felét az állati eredetű élelmiszerek alkotják. Bennük találhatók azok a fehérjék, melyek az emberi szervezet számára ún. nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavakat jelentős mértékben tartalmazzák. Ezeket a szervezet más úton nem képes előállítani, tehát azzal és annyival tud gazdálkodni, ami a táplálékból a rendelkezésére áll. A baromfihúsok az összes esszenciális aminosav gazdag forrásai.

Érdekes

* A tyúk volt az első baromfi, amelyet a rézkorban már fogyasztottak Ázsiában és a Közel-Keleten. Európába csak kb. i. e. 1000 évvel került.

* A pulyka Mexikóból származik, Európába a 15. században került.

* A liba a rómaiak kedvence és szent madara volt, és ismerték a hízott, töméssel megnövelt libamájat is.

* A kacsát Kínából hozták Európába a 19. században.

Tanácsok

Mint minden hús, a csirkehús is okozhat betegséget, pl. szalmonellát. Ezt megfelelő hőkezeléssel lehet megelőzni. A baromfihúsokban 145, a vörös húsokban pedig 160 fokon semmilyen kórokozó nem marad életben.

A húsok felaprításakor külön vágódeszkát használjunk, amelyet minden esetben jó alaposan mossunk el (a kezünket is mossuk meg).

Csirke és egészség

A szakértők szerint a jó minőségű csirkehús felhasználható számos betegség elleni küzdelemben, mint például a depresszió, az álmatlanság, a stressz, a köszvény, az ízületi gyulladások és a fekély, különösképpen ajánlatos cukorbetegek számára, és a fogyókúrákba is nagyszerűen beépíthető. Egyetlen hátránya a bőr, ami alatt az egészségre káros zsírszövet található – ezt a legjobb evés előtt eltávolítani a húsról; kivételt képez a szárnyak bőre, ami gyenge és nem zsíros.

Tudta?

A csirkehús jelentős előnyei csak a házi csirke esetében érvényesülnek. Ami a boltban vett madarat illeti, jól válasszuk meg, hol vásároljuk. Sok vállalat antibiotikumokkal és hormonokkal táplálja a brojlercsirkéket, amelyeknek húsa így már kevésbé lesz egészséges.

Hogyan készítsük el?

Legegészségesebb a főtt hús, vagy ha nem pácoljuk olajban, akkor grillezéssel is kalóriaszegény étel készíthető csirkéből. A csirkehúsleves szinte gyógyító erővel bír: tápláló, és képes erőt adni a legyengült szervezetnek, emiatt a betegek számára ideális a gyógyulási időszakban.

Pörköltekhez, paprikáshoz, sültekhez repce-, olíva- vagy mogyoróolajat használjunk – ezek hőnek ellenálló olajok.

Ha olajban sütjük

Sokan szeretik a bő olajban sütött rántott húst, pedig az nem egészséges. A panír szivacsként szívja magába az olajat – ha ilyen ételt készítünk, akkor a fölösleges zsiradékot itassuk fel róla konyhai papírtörlővel.

Javaslat: Ha olajban sütünk, arra figyeljünk, hogy ne legyen túl forró, különben ártalmas, rákkeltő akril-amid keletkezhet. Ugyanígy a túl alacsony hőfok sem jó, mivel az étel megszívja magát olajjal, nem kap kérget, és zsírban úszó, kalóriadús, vagyis teljesen egészségtelen lesz a végeredmény.

Tipp: Olajban sütés helyett süssünk inkább sütőben, az kevesebb zsiradékot igényel.

A teljes írás az Okos Konyha mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?