Jelzés az evőeszközzel

Vasárnap

Ha étteremben vagyunk, a felszolgálóknak evőeszközeinkkel jelezhetjük, hogy hol tartunk az evésben, vagy mi a szándékunk, véleményünk az ételről.

1. Még eszem! Ha még nem végeztünk az adott fogással, és pár perc pihenő után szeretnénk folytatni, formáljunk az evőeszközökkel a tányéron egy fekvő piramist. Az evőeszközök feje a tányér teteje felé mutasson, és ne keresztezzék egymást.

2. Várom a következő fogást! Ha befejeztük az adott fogást, és úgy gondoljuk, jöhet a következő, tegyük a kést és a villát keresztbe a tányéron. Az evőeszközök a tányér közepénél találkozzanak, és a villa feje felfelé mutasson.

3. Finom volt, végeztem! Ha szavak nélkül is szeretnénk kifejezni elégedettségünket az adott fogással, a kést és a villát tegyük egymás mellé a tányér közepén úgy, hogy az evőeszközök feje jobb oldalra mutasson. A felszolgáló ebből tudni fogja, hogy elviheti a tányért, és hogy ízlett az étel.

4. Befejeztem az étkezést! Ha végeztünk az étkezéssel, de nem szeretnénk minősíteni az ételt, az evőeszközöket tegyük párhuzamosan egymás mellé, felfelé mutató fejjel a tányérra.

5. Nem ízlett! Ha valami problémánk volt az étellel, azt a villa ágaival keresztezett kés jelzi a felszolgálónak. Ha a felszolgáló rákérdez, hogy mi volt a probléma, udvariasan mondjuk el neki, milyen hiányosságot észleltünk.

-sewerge-

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?