II. Erzsébet a leghosszabb ideje trónon levő kortárs uralkodó. De nemcsak a britek büszkélkedhetnek királlyal, több országban is megtalálhatóak az uralkodói hagyományok még ma is. Új sorozatunkban ezeket vesszük sorra, elsőként a világ egyetlen császárát és a japán császári házat mutatjuk be.
Keresés
Sztárunk a VASÁRNAPBAN Egy Meryl Streep-könyv
Rendezett családi élet, három lány- és egy fiúgyermek. Mind felnőttek. A lányok közül kettő színésznő, a legfiatalabb modell lett, a fiú színész, énekes, dalszövegíró. A férj híres szobrász, negyven éve szerető párja Hollywood első számú sztárjának.
Megkérdeztük a VASÁRNAPBAN Fekete Irént, az SZMPSZ elnökét: „Új lapot kezdünk az új tanévvel”
A fennállás 30. évfordulója helyett jórészt a távoktatásra való átállás és a rendkívüli tanévvég jegyében telt eddig 2020 a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségénél.
Téma a VASÁRNAPBAN: Használ vagy árt a szájmaszk?
A tanév kezdete előtt egy nappal több a Covid-fertőzött Szlovákiában, mint az áprilisi tetőzés és a legszigorúbb intézkedések idején volt, mégis, mintha senki sem venné komolyan. Annyira nem, hogy a közösségi oldalakon már csoportok alakulnak a maszkviselés ellen, és azt is kétségbe vonják, létezik-e egyáltalán a koronavírus.
Mindennapra egy tojást!
A tojás az anyatej után a legjobb minőségű ételünk, a legelterjedtebb fehérjeforrás az egész világon. Méltán nevezik óriás vitamintablettának, ásványi koktélnak, hiszen a csontritkulás megelőzésében kulcsfontosságú D-vitamin a tőkehalmáj után a tojásban található meg a legnagyobb mennyiségben.
Kirándulás a magyar gasztronómiában III.
Sorozatunk a nomád és honfoglalás kori ételekkel, a kővel főzött levessel és a lepénykenyérrel indult, aztán bekukkantottunk Mátyás konyhájába, szóltunk a török hatásról, az osztrák és francia közvetítéssel hozzánk került ételekről meg a gulyás felemelkedéséről. Folytassuk a 20. századdal!
Már kapható a Vasárnap legújabb száma!
TOVÁBBRA IS változatos témák:
Tartalma minden szlovákiai magyar családot érint, kiszolgál
Sztárunk a VASÁRNAPBAN Dékány Niki
Villámköltő és színésznő egy személyben. Előbbi minőségben önálló előadó, aki az utca nyelvét hozza időszerű témákkal és saját élményekkel. A színpadon csapatjátékos.
Vendégünk a VASÁRNAPBAN Modla Zsuzsanna, az UNICEF Magyarország munkatársa
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), valamint az UNICEF szerint jelenleg világszerte körülbelül 218 millió 5–17 éves gyermeket érint a munkában való foglalkoztatottság.