Visszaút az Életbe

Vasárnap

A zsigárdi Császár László a nyáron Horvátországban szerencsétlen balesetet szenvedett. A pulai kórházban végzett műtétet követően, amely közben el kellett távolítani a koponyacsont egy tenyérnyi részét, mesterséges kómában tartották. Hazaszállítás után került az érsekújvári kórházba, majd a komáromi rehabilitációs központba, később Nádszegre. A baleset óta az egész család, felesége, nővére, húga is rengeteget foglalkoznak vele, próbálják újra megtanítani járni, beszélni. Visszahozni az Életbe.

Egy tragikus pillanat

Három házaspár, egykori prágai egyetemi társak, máig jó barátok eltervezték, hogy augusztus 14-től tíz napot a Sea Dragon vitorlás hajón üdülnek. Hatan voltak, meg a kapitány, nagyon kellemes hangulatban. A negyedik napig...

„Csodálatos volt az idő, a hajón étkeztünk, főztünk, Csaba, az egyik társunk elővette a gitárt, énekeltünk, jó hangulat volt. Úgy hat óra körül érkeztünk haza, s még az estebéd előtt valaki megkérdezte, »nem megyünk fürödni?« – emlékezik Császárné Sebény Magdolna. – Nekem mindig karomon az óra, 6 óra 8 percet mutatott. Élénken emlékszem. Még tűzött a nap, indultunk is. A férjem azonnal készen volt, szóltam, hogy várjon, fölveszem a fürdőruhám. Visszaszólt, hogy »jó, megvárlak az árnyékban«. Igen ám, csak nem várt meg... Úgy harminc-negyven méterről láttam, ahogy elesik. Szinte döngött a beton, akkorát zuhant. Olyan helyen esett el, ahol a csónakokat, vízibicikliket engedik le. Kint volt egy tábla: »Vigyázz, csúszik!«. Egy pillanat műve volt. Rohantam utána, ugyanazon a helyen én is elcsúsztam, de mintha korcsolyáznék, kitettem az egyik lábam, nem estem el. Rettenetes kép tárult elém: a férjem elvesztette az eszméletét, hányt a vízben, hittük, hogy csak egy sima agyrázkódása van, rövidesen túllesz rajta. A fürdőzők hívták a mentőket, jöttek is tizenöt percen belül, de ez akkor örökkévalóságnak tűnt. Kérdeztük, hová viszik Lacit, mert egy vizes fürdőnadrág volt rajta, se iratok, semmi nála. Éjszaka megtudtuk, hogy a Pulába került, egy jól felszerelt, modern kórházba, ahol meg is műtötték. Ez a hír borzalmasan hatott, a sérülésének ugyanis nem volt semmi külső jele, nem vérzett, a bőre sem repedt föl. Engem az orvos leültetett, elmondta, mi történt: bevérzett az agy, ödéma keletkezett, szilánkosra tört a koponyacsont, a szilánk belefúródott az agyba, el kellett távolítani, és hogy az ödémának helyet csináljanak, a bal halánték és a fül mögött egy tenyérnyi koponyacsontot ki kellett venni. Nehéz volt ezt hallgatni, ráadásul nem értek se horvátul, se angolul, Csaba barátunk volt a tolmács. Aztán kaptunk engedélyt, hogy naponta telefonálhatunk, hetente kétszer bemehetünk hozzá. Siralmas látvány volt pólyával a fején, ahogy ott feküdt kómában. Több mint két hetet töltöttünk Pulában, míg közölték az orvosok, hogy már szállítható. Addigra egyedül maradtam, de kijött a sógornőm meg barátok, hogy tartsák bennem a lelket.”

Laci nővére, Ildikó veszi át a szót: „Szerdától szombatig ott voltunk, s amit lehetett, segítettünk. A sógornőm sokk hatása alatt volt, én egy kicsit tudok angolul, tudtam beszélni az orvosokkal, de nem mondták el a teljes igazságot – a lefordított zárójelentésből tudtuk meg –, csak azt hangsúlyozták, hogy már szállítható” – a nyugdíjazásáig zongoratanár, manapság szakfordítással foglalkozó testvér hangja egyre halkabb, aztán elcsuklik. A hír hallatán majd összeroskadtak, de erőt merítettek, tették, amit kellett. Erős hittel, Isten segedelmével. „Egymást támogattuk, nem akartuk Magdit egyedül hagyni. Amikor eljöttem, az egyetemi társai váltottak, majd Dávid fiuk két kislányával.”

A sors iróniája

Császáréknak három gyerekük van, a legidősebb, a 40 éves Dávid feleségével és három gyermekével a zsigárdi szülői házban él, a 38 éves Virág Magyarországra ment férjhez, a 29 éves Balázs Bécsben él a barátnőjével, de mindhárman összefogtak, s amiben tudnak, segítenek. Mert elkel a segítség. A 65 éves László balesete után derült ki, hogy nincs biztosításuk. Magdi maga sem érti, hogy történt és miért, mert mint mondja, minden alkalommal, ha csak két napra Magyarországra utaztak, akkor is kötöttek biztosítást. Pontosabban mindig László gondolt rá. A sors iróniája, hogy most, amikor nagyon nagy szükség lett volna rá, először az életben nem tették.

„Jó nagy összegbe került a hazahozatal – sóhajt Magdi. – Először kellett találnunk egy befogadó kórházat, Salamon Lívi segítségével az érsekújvárit sikerült. Onnan küldték ki a mentőautót, lélegeztetőgéppel, orvossal, nővérkével. Újvárban a neurológiai osztályra került a férjem, ahol 24 órás megfigyelés alatt tartották két hétig. Onnan fölvitték az idegsebészetre, én azt hittem, azért, hogy megkapja a koponyacsontpótlást, mert az agyat csak a fejbőr takarta. Az orvosok azt mondták, hogy túl van az életveszélyen, az életfunkciók működnek, szerintük azzal a horpadással évekig el lehet élni. Laci nem beszélt, gyomorszondán táplálták, a bal oldalon sérült az agy, így a jobb oldala bénult le, sokáig egyáltalán nem mozgott. Novemberben a bal fele működött, talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy balkezes, tudta mozgatni a kezét, a jobb felét egyáltalán nem. A beszéde akadozott, mondaná, de még nem tudja. Éva húga logopédus, ő nagyon sokat foglalkozik vele. Közben kiderült, hogy mindkét halántékcsontja elrepedt, jó is, hogy ezt és még sok mindent nem sejtettem, mert sokkal optimistábban tudtam a dolgokat megközelíteni.”

Szabadulni teste rabságából

László Újvárból átmenetileg a nádszegi hospice-ba került. Ott ugyan sokat fogyott, amiért a húga és a nővére nagyon izgultak, de a felesége szerint a 185 cm-es magasságához a baleset előtt 98 kiló volt, s az orvosai, akikhez rendszeresen járt ellenőrző vizsgálatokra, már akkor ajánlották, hogy olyan 15 kilót jó lenne leadnia. Magdi, akit a szerelem vitt Ipolybalogról Zsigárdra, folyton csábítgatta, hogy tartson vele. Ő szlovák–zene szakos pedagógus, s bár nem volt sportoló, rendszeresen tornázik, naponta fut. Az öt nyelvet beszélő férje családja Zsigárdról származik, édesapjuk Pozbán volt református lelkész. László Prágában végzett a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán, s miután nyugdíjas lett, tolmácsolt és műszaki szakfordítóként működött. Örült, hogy megtalálta azt, amit szívesen csinál, s maga oszthatja be az idejét.

Nádszeg átmeneti állomás, decemberben kilátásban volt Pöstyén és Sopron is. Nádszegre mindennap eljártak szerettei, felváltva, hogy segítsék a felépülését. „Ma kimondottan jó hangulatban találtam, még nevetgélt is – Magdi hangjában érződik egy kis megkönnyebbülés. – Örültem, hogy kimozdult a letargiából, mert nem rózsás az állapota: a férjem saját testének a rabja, és tudatosítja, hogy nem képes azt csinálni, amit szeretne. Hál’ Istennek a kezdeti depresszión már túlvan. Tegnap először jártak benn nála az unokái, Dávid fiunk lányai meg kisfia, egyikük, Léla hegedülni tanul, s a férjem is hegedül. Ahogy mesélt a kislány arról, hogy az etűdöket annyira nem csípi, inkább az előadási darabokat, mert azok melodikusak, a férjem egyszeriben kezdte mutatni a bal keze ujjaival a hangok fogását. Mondtam neki, hogy ha le tudod fogni a húrokat, már csak a jobb kezedbe kell venned a vonót. Nevetni kezdett, »ott még nem tartunk«.”
 

Diáktársak, barátok fogtak össze

„Annak örülök, hogy ebben a nagy bajban tapasztaltuk meg, mennyi jó barátunk van. Összefogtak a volt prágai diáktársak, az Ady Endre Diákkör tagjai, a Nyitnikék táncegyüttes, a Tekergők zenekar, ahol Laci prímás volt, az énekkarok, ahol énekelünk: a Galántai Kodály Zoltán Daloskör, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa. A barátok nap mint nap értesítenek, ott vagyunk az imáikban Szlovákia-szerte, a határokon túl, Magyarországon, Prágában, még Amerikában is, mert oda is szakadtak diáktársak, meg a lányom osztálytársai. S volt egy jótékonysági koncert, amit az egyik volt diákunk, Kiss Réka és az új, fiatal tiszteletesünk, Tóth Krisztián szervezett, akinek az egyházi gyermektáborában Laci töltött paprikát készült főzni, de már nem tehette. Lakatos Robi, Vadkerti Imre, Sipos Dávid, Jánoska Tibor, Zsapka Attila remek műsort adtak. Méltó volt, megható, megtöltötte a templomot, s a hallgatóság adakozásával nagyban hozzájárultak férjem rehabilitációjához. Ugyanígy Laci édesapjának régi gyülekezete, Pozba, Barsbese, Baracska is részt vett az adakozásban. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármily módon segíteni próbált” – érződik Magdi hangjában a meghatottság.

Éva: „Szeretetápolás”

László két lánytestvére, a Magyarországon élő Ildikó és Éva, nagyon nehezen viselik fivérük sorsát, azt, hogy ilyen állapotban látják. Éva húga beszélgetésünk napján járt nála, s bántotta, hogy a bátyja nagyon lefogyott. Ugyanezt mondta a nővére, Ildikó. Legfőképp az nyugtalanította őket, hogy ezáltal minden erejét elveszíti. Ismervén a szlovákiai egészségügy helyzetét – elmondásuk szerint sok helyütt a magyar sem különb – összedugták hát a fejüket, s úgy döntöttek, Magdival közösen váltják egymást Laci ágyánál, s maguk fogják táplálni, hogy Sopron előtt megerősödjön, bírja a rehabilitációt. Évának közben észébe jut a katolikus költő, Pilinszky János Popper Péternek adott interjúja, s abból idézi a következő mondatot: „Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”

Már az alatt az egy hónap alatt, amit László a komáromi kórházban töltött, a család jó ismerőse, az egykor ott afáziásokkal foglalkozó Tömösközy Viola az ugyancsak logopédus Évához hasonlóan heti két-két alkalommal foglalkozott vele. „Nagyon szépen megindult a beszéde – magyarázza Éva. – Járt hozzá gyógytornász, gépekkel is mozgatták. Sajnos, ott csak egy hónapot lehetett, közben intéztük a pöstyéni helyet, haza, sajnos, még mindig nem vihettük, mert teljes orvosi ellátásra volt szüksége. Vártuk, hogy november elejére kapunk időpontot, de kiderült, hogy Sopronba és Pöstyénbe is csak decemberben mehetünk. Sopron mellett döntöttünk, mégis magyar közeg, meg oda mi is jobban el tudunk jutni. Már akkor, amikor Újvárba hozták, s még éber kómában volt, bejártam hetente kétszer, és szép emlékekről meséltem neki, úgy kommunikáltunk, hogy igen vagy nem, és szorítsd meg a kezem. Komáromban már hosszabbak voltak az éber állapotok, képeket mutogattunk neki, a családról meséltünk, vicces dolgokat, hogy érzelmileg felrázzuk, mert a bátyámnál a memória is sérült. Eleinte nem is nagyon emlékezett régi dolgokra, minden órát azzal kezdtem, hogy én vagyok a testvéred, Éva, s ez nem is igazán logopédia, hanem amolyan simogatás, »szeretetápolás« – amint Éva kimondja, rátör a sírás. – Legelőször előkerestem neki azokat a dolgokat, amiket nagyon szeretett, például a népzenét, a Nyitnikék évfordulójára megjelent könyvből mutogattam képeket, hogy felidézzek dolgokat. Bejöttek a barátai is, és tudta, hogy ismeri őket, csak nem tudta, ki kicsoda, de elmondtuk, s tudatosította. Mondtam neki, hogy olyan gyakorlatokat fogok vele csinálni, amit az óvodásokkal szoktam, de ne sértődjön meg. Komáromban már ki tudta mondani, hogy alma, szőlő, meg is kóstoltattuk vele. Száj körüli izomgyakorlatokat végeztem, kézzel masszíroztam, ugyanezt csinálta Viola is. Olvastam neki egy-egy rövid részt a Bibliából, énekeltünk, papírra írt számokat, betűket mutattam... Aztán jött egy idő, amikor haragudott az egész világra, ez ugyanolyan, mint a gyász, ezen keresztül kell esni. Frusztrálja, hogy öt nyelvet beszélt, s az anyanyelvét sem tudja használni, és ő, az őszülő halántékú, meglett férfi olyan, mint egy kisgyerek. De mégsem lehet vele úgy viselkedni. Ez bonyolult érzelmi játszma. Gyermekként balkezesnek indult, de átszoktatták az iskolában, így azt most tudja használni evésre, ivásra. Amikor meghozták Pulából Újvárba, még nyelni sem tudott, az orvos is nagyon lemondóan nyilatkozott, de a nővérek biztattak. Szerencsére az újvári kórház betegfelvételén Csandáné Kanyicska Ildikó dolgozik, aki osztálytársam volt, sokat segített. Amikor a Covid miatt az idegsebészetre már nem lehetett bemenni, rajta keresztül tartottuk a kapcsolatot.”

***

Decemberben elkerült László Sopronba. Hogy a karácsonyt hol és hogyan tölti, azt a riport leadásakor még nem sejthettük. Szerettei hite mély és erős, remélték, hogy ott lehet körükben, s utána a Jóisten segedelmével folytatódik a küzdelem. Pöstyénben, Kovácspatakon, Budapesten (az agysérülteket rehabilitáló intézet főorvosával felvették a kapcsolatot, és Sopron után, ha László minden kritériumnak megfelel, januárban ott folytatódik a rehabilitáció)... mindegy, hol. A lényeg, hogy gyógyuljon. Olyan súlyos volt a balesete, hogy az halálos, de túlélte. A Mindenhatónak még célja van vele.

Aki támogatni szeretné Császár László kezelését, segíteni felépülését, az a következő transzparens számlaszámon megteheti: SK4502000000004683533751

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?