Sztárunk: Mokos Attila

A pesti Vigadóban, március közepén vette át az elismerést, azóta viszont már vissza is állt az élete a hétköznapok rendjébe. Ebből emelte ki egy estére a Szlovák Filmakadémia gálája, amelyen két alakításáért (Fehér lovon fekete, Piargy) ragyogott fel a kezében a Nap a hálóban kitüntetés, és hogy teljes legyen a kép: Róma és Madrid fesztiválján is nyert egy-egy díjat. Harold Pinter Az étellift című hétköznapi haláltáncát kezdte próbálni, amikor a magyar színházművészeti szakma rangos kitüntetésében részesült. Itthon a filmes alakításait díjazzák, így most egyensúlyba került a mérleg két serpenyője.

Hetekkel a Jászai Mari-díj átvétele után hol tart most érzelmileg?
Lecseng bennem az eufória. Egyre kevesebbet foglalkoztat a gondolat, hogy bekerültem a kiválasztottak közé, de az öröm ott van a szívem mélyén. Elraktároztam. Sok időm nem volt ebben a kellemes érzésben lubickolni, mert előttem volt az új feladat, Harold Pinter darabja. Nem álltam meg egy percre sem. Minden megy tovább a maga útján.

Mi volt az eufória csúcsa?
Talán az, hogy a legváratlanabb helyzetekben gratuláltak az emberek. Bárhol jártam, megállítottak. Még az üzletben is. Számomra idegenek, nyilván színházba járók. Felismertek, megszólítottak. Éreztem, hogy szívből jövő jókívánságokkal álltak elém.

Zselízen élő édesanyját mikor avatta be az örömébe?
Amint megtudtam, hogy díjat kapok Budapesten, elsőként neki mondtam el. Volt ennek persze egy praktikus oka is. Március 14-én, amikor a díjátadás volt, orvosi kivizsgálásra kellett volna vinnem. Ezért azonnal jeleztem neki, hogy pár nappal csúsztatnunk kell az egészet. Nyolcvannyolc éves az édesanyám. Egyetlen percig sem okozott gondot számára, hogy új időpontot kellett kérnie. Boldog volt, hogy kitüntetésben részesült a fia. El is vittem aztán megmutatni neki a Jászai Mari-díjat, lássa közelről. De nem sokat beszéltünk róla. Rosszul kezelem az ilyen helyzeteket. Nem vágyom arra, hogy körbetáncoljanak. A kitüntetésből sem csinálok nagy ügyet.

Zavarja, ha ünneplik?
Nagyon. Kegyetlen tulajdonság, tudom. Mindennek örülök, ami fontos az életemben, de csak egy-két percig. Aztán a helyére teszem. Tudatosítom a dolgot, és azonnal le is zárom. Nem kerekítek nagy feneket neki. Gyorsan le tudok állítani bárkit, aki ott örömködik mellettem.

A kellemetlenséget is ilyen gyorsan lerázza magáról?
Azok sajnos megragadnak bennem. A tüskék mélyre hatolnak. Nem tudok ügyesen megszabadulni tőlük. Nehezen kezelem a szélsőséges érzelmi állapotokat. A traumatikus helyzeteket nem bírom csak úgy pikk-pakk megemészteni. Tudom, hogy el kellene engednem őket, de nem megy. Sokáig rágódom rajtuk. A jó dolgokkal rövid ideig foglalkozom. A bemutató utáni gratulációkkal is bajban vagyok. Jól sikerült az előadás? Tetszett a játékom? Köszönöm, mehetünk tovább!

A vigadóbeli díjátadást, az ünnepi ceremóniát hogyan élte meg?
Próbatételként. Háromkor kezdődött, és valamikor öt óra tájban került rám a sor. Különböző kategóriákban rengeteg díjat adtak át. Zenés-verses betétek voltak a kategóriák között. Hosszú és lassú folyamat volt, a Jászai Mari-díjakat adták át a legvégén. Aztán állófogadás volt, és indultam haza, Komáromba.

Melyik út tűnt rövidebbnek? Az oda vezető, vagy…
… a hazaút! Mindenképpen. Odafelé végig azon járt az agyam vezetés közben, hogy mi vár rám, hogyan zajlik majd az egész? Pörögtek a fejemben a gondolatok. Hazafelé már csak az hajtott, hogy minél hamarabb kiszállhassak a kocsiból, és lezárjam a napot.

Ki volt az első, aki felhívta, hogy gratuláljon, már a díjátvétel után?
Marci, a fiam. Huszonnégy éves. Testnevelési főiskolára jár Budapesten. Testépítő szakon fog végezni. Nem volt soha színházi gyerek. Sikerült távol tartania magát a színpadtól. Előadásokat is javarészt akkor látott, ha az osztállyal jöttek színházba. Nem vonzotta őt ez a pálya.

Engedjen meg egy pikáns kérdést. Milyen volt az első éjszakája Jászai Marival?
Kölcsönös volt a szerelem. Azóta is harmonikus kapcsolatban vagyunk.

Ugorjunk egy nagyot az időben! Negyedik nekifutásra, 1989-ben vették fel a színművészeti főiskolára. Alighogy elkezdte az évet, közbeszólt a bársonyos forradalom. Megijedt?
Férfiasan bevallom: megrettentem. Amint megalakult a diákparlament, az iskolánk épülete lett az események fészke. A forradalmi központ. Csak éppen le kellett adnunk az indexet. Ami azt jelentette, hogy arra az időre nem voltunk az intézmény növendékei. Furcsa érzés volt. Nem éppen kellemes. Azért küzdöttem évekig, hogy bekerüljek, végre ott vagyok, és akkor mondjak le róla? Közben senki nem tudta, hova futnak ki az események. Én meg minden idegszálammal arra vágytam, hogy végre színinövendék lehessek. Sok tapasztalással járt ez az időszak. Emberileg is, történelmileg is. Néhányan aztán színinövendékek, rendező és dramaturg szakosok összeálltunk, és létrehoztunk egy előadást, amelynek olyan nagy sikere lett, hogy Máltára és Németországba is eljutottunk vele. Élethelyzetekből, életérzésekből, személyes vallomásokból állt össze az anyag. Az egyén és a hatalom viszonyáról szólt. De arról is, hogy a politika miképpen lesz része a családok mindennapjainak.

Karlovy Vary is különleges szerepet kapott az életében.
Ott voltam katona. Van egy pikantériája a dolognak. A kaszárnya nem volt messze a fesztiválpalotától, sőt a Kolonnádtól sem. De mi oda nem mehettünk. Számunkra az tiltott zóna volt.

Miért?
A külföldi fürdővendégek miatt. Főleg a német turistáktól akartak távol tartani bennünket, nehogy „hadititkokat” áruljunk el. A környéken sem mutatkozhattunk. A Thermal Szállótól a Grand Hotel Puppig egyetlenegyszer sem tehettük meg az utat. Másfél évig ott voltam egy pompás fürdővárosban, és nem láthattam a történelmi magvát, a legszebb részét. De azt sem felejtem el, hogy amikor véget ért a katonai szolgálat, és már civilben felraktak bennünket egy különvonatra, ránk parancsoltak, hogy fegyelmezetten utazzunk. Visszafogni azonban már nem lehetett bennünket. Amint elindult a szerelvény, teli torokból, szinte euforikus állapotban ordítottuk, hogy Karlovy Varyt látni sem akarjuk többé. Boldogok voltunk, hogy elhagyjuk a várost, és megyünk haza, vár ránk a civil élet.

Aztán eltelt jó pár év, és már diplomás színészként, a fesztivál meghívottjaként, először A lélek nyugalmával, majd A cigánnyal vendégeskedett a rendezvényen.
És elmondhatatlanul boldog voltam, hogy ott lehetek. Naná, hogy az első utam az addig sosem látott Kolonnádra vezetett.

Azóta eljátszotta III. Richárdot, a zseniális cselszövőt, az intellektuális gazembert, a fonnyadt karú szörnyet. Most pedig bérgyilkost alakít Harold Pinter darabjában.
Többről van itt szó, mint gyilkolásról. A helyzetek abszurditása teszi izgalmassá a történetet. Hogy mindenki irányítva van. Hogy mindannyian egy felsőbb hatalom kezében vagyunk. Bagó Bertalan vitte színre a művet, akivel többször dolgoztam már. Mindig örülök, ha találkozunk.

Mondana egy olyan rendezőt, akivel nagyon szeretne dolgozni?
Vannak nagy nevek. Ikonikus színházcsinálók. Külföldiek. Őket meg sem említem, mert naivitás lenne a részemről abban reménykedni, hogy egyszer eljutnak hozzánk Komáromba. De közelebbről is tudnék választani. Ifj. Vidnyánszky Attilával szívesen eltöltenék másfél hónapot. Láttam néhány rendezését. Izgalmas lenne összekerülni vele.

Filmes ajánlatokból mennyit kap mostanában?
Dús hónapok várnak rám. Van még pár napom Ivan Ostrochovský készülő alkotásában, A forrásban. Agysebész voltam már filmben, most nőgyógyász főorvost játszom, aki a nyolcvanas években roma nőket sterilizál, és az abortuszbizottság tagja. Lesz egy cseh film is, amelynek egy része Olaszországban forog majd. Aztán egy újabb doktor vár rám, egy szlovák–szerb koprodukció korrupt orvosa. Kicsit olyan Csáth Gézá-s a történet. És két sorozatba is beválogattak. Ördögmotoros, vén rocker leszek az egyikben, a másikban pedig állatorvos, aki amatőr régészként is tevékenykedik. Prága, Selmecbánya, Horvátország, Szerbia, Szlovénia. Rengeteget fogok utazni a forgatások miatt. Horgászni nem is lesz időm. Remélem, megvárnak a halak. Már üzentem nekik, hogy nőjenek csak, nőjenek!

*

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. május 9-ei számában jelent meg.