Pihenő

Szabadság a rabság?

Húsvéthétfő estéjén megcsörrent a telefonom. Marek volt az, akivel néhány hete a nagykeszi Reménység reszocializációs központban találkoztam. Akkor nem sikerült lebeszélnem arról, hogy elmenjen, bár még aznap este felhívott Szőcs Kálmán tiszteletes, hogy a fiú visszatért. De nem sokáig bírta, újra eltávozott.
Urbán Klára

2020. június 2. 09:45

sorsok

Meglepődtem, nem tudtam, mire véljem a hívást, de örültem, hogy hallok felőle. Mégis meggondolta, s megembereli magát?! Mert akkor, még a reszocban, egyre azt hajtotta, hogy ezt akarja, csak saját erejéből képtelen rá. A szándék megvolt, de az erő, az akarat hiányzott. Anélkül pedig lehetetlen.

Keserves vívódás

Azon a napon, amikor Nagykeszibe látogattunk, az irodában találkoztunk vele, a kilépését intézte. Nem lehetett visszatartani. Akkor láttam először, de gondoltam, próbálkozom, hátha kötélnek áll, és elbeszélget velem. Látszott rajta, hogy nincs ellenére.

A szobájába invitál, s ahogy belépünk, feltűnik az ajtónál heverő hátizsák. Sejtem, hogy már összecsomagolt. „Délben megy az autóbusz Komáromba” – jelenti be kurtán, s érzem, ebből nem fog engedni. Leül az ablak elé, én vele szemben. Kezdetben tőmondatokban, kicsit akadozva, de megindul a beszélgetés. Nehéz szavakba foglalni egy életet. De talán még ennél is van nehezebb. Vajon mi? Talán Marek sem tudja, nagy benne a zűrzavar. „Ez itt szuper – szólal meg inkább halkan, elnyújtva a szavakat. – Gondoskodnak rólunk, nagyon kedvesek, kellemesek az emberek, csakhogy minden énrólam szól, arról, mi játszódik le bennem, mit élek át. Nehéz vívódás egy drogos emberé.” Bizony az! Csak helyeselni tudok.

Látszik rajta, hogy mélyen átéli, amit mond, egész testében szenved. Vigyázok, nehogy észrevegye rajtam a sajnálkozás legkisebb jelét, próbálom biztatni, egy picit, ha lehetne, befolyásolni. Amit mondok, hogy sokkal nehezebb lesz, ha feladja, nyilván nemrég Kálmán bácsiéktól is hallotta.

Minden rossz alapja

Elmesélem neki, hogyan zuhantak a mélybe hozzám közel álló, értékes emberek, hová sodorta őket a függőségük, mit tett velük a drog. Percekig ül csendben, a tekintete rám mered, de mintha nem is engem látna, hanem saját magát, ott belül. Amikor újra megszólal, ugyanazt ismétli: „Nehéz dolog.” „Ha valaki saját magán nem akar segíteni, nem segíthet neki senki” – mondom, amit úgyis szintén tud, mert bár szűkszavú, értelmes fickónak tűnik. Ahogy telnek a percek, oldódik, s bár a maga tempójában, a nyelve is megered, amint visszakanyarodik a gyermekkorához. „Szépen éltünk tizennégy éves koromig; akkor a szüleim elváltak, és én nagyon nehezen viseltem.” Rögtön arra gondolok, hogy talán itt kereshető az ok, amiért később kisiklott az élete. De nem biztos, hisz annyi család szétesik, mégsem lesz drogos a gyerek. „Bekerültem egy csoportba, ott találkoztam először az itallal. Úgy éreztem, hogy a barátok megértenek, tudják, hogy ettől jobban fogom érezni magam, mindenről megfeledkezek. Itallal kínáltak, ízlett, és kezdtem jobban érezni magam. Aztán ha nem ittam, hiányzott. Tizennyolc évesen döbbentem rá, hogy alkoholista lettem.”

A szakmunkásképzőt ennek ellenére befejezte, pék és cukrász képesítéssel, de nem érettségizett. Akkorra már annyira hatalmába kerítette a függőség, hogy az iskolába is magával vitte az üveget. Ráadásul kábítószerezett, a marihuána ejtette rabul. Szülővárosában és az iskolában is volt egy társasága, hasonszőrű emberekkel: a szórakozás és a drog volt életük egyetlen értelme.

„Rögtön a suli befejeztével kerültem először alkoholelvonóba. Három hónapot töltöttem Újlakon, onnan anyámhoz kerültem Csehországba, mert időközben a barátjával és a húgommal elköltözött. Engem a szülők válása után a nagymamám nevelt, s mivel nem tartott elég rövid pórázon, inkább kényeztetett, azt csináltam, amire kedvem szottyant.” Nem mondja ki, helyette én fogalmazom meg: nyilván fájlalta, hogy az anyukája a húgát magával vitte, de őt itt hagyta. Nagyokat bólogat: „Persze. Röpködtek a kérdések a fejemben, hogy tán rossz fát tettem a tűzre, s megharagudott rám.”

Menni vagy maradni?

Ez volt tehát minden rossz kiindulópontja, abban az időben mégsem volt téma, senki nem volt rá kíváncsi. A pszichiáterek próbáltak segíteni, de inkább gyógyszerekkel, ezt tőle hallom, de megfordul a fejemben, lehet, hogy nem engedte előbányászni a lényeget, mert olyan mélyen elásta magában. S aztán megint jön a sóhaj, hogy nagyon nehéz, s érzem, hogy ezzel tanácstalanságát palástolja. „Aki nem volt függő, el sem tudja képzelni, hogy mit él át egy ilyen ember. Hogy most én min megyek keresztül! Le se lehet írni az érzéseket, a fejemben rohangáló gondolatokat. Őszintén mondom, hogy már a kapun kívül látom magam, ahogy felülök a buszra, s elmegyek Komáromba. Hogy mi lesz azután, hogyan fog végződni, egyáltalán nem érdekel. Nem is sejtem.”

Érzem, hogy egy orkán kavarog benne, hiába ül egész idő alatt látszólag nyugodtan, a szeme nyugtalan. Valami hajtja, űzi, nem tudom, de talán sejtem, hogy mi, s biztos vagyok benne, hogy az nem a nagybetűs élet. „Mindenféle eszembe jutott, ha egyedül voltam, imádkoztam is, felsorakoztattam pró és kontra érveket, hogy menni vagy maradni. A távozás mellette szóló legerősebb érv a szabadság.” Ezt mondja, de kérdem én, milyen szabadság az, ahol a kábítószer, az ital az úr?! Az egy szörnyű rabság. „Biztosan nem szabadság, de az ember úgy érzi, hogy szabad.” Elismeri tehát, hogy igazam van, mégis a maga igazát hajtogatja. Hogy találkozhat a barátaival, hogy a saját maga ura lesz, hogy ő maga dönt arról, mit fog tenni. Hogy nem kell szót fogadnia senkinek. Megint ugyanoda jutottunk, bűvös körbe kerültünk. Mert hogy lehet a maga ura az, akit a kábítószer tart hatalmában? Akit az alkohol irányít?

Hallgat. Elfogytak az érvei. Sarokba szorítom, hogy kimondja azt is, ami a maradása mellett szól. Kivár, de megszólal: „Van tető a fejem felett, adnak enni, olyan emberek között vagyok, akik tudnak nekem segíteni, akiket érdekel a sorsom.” Egy kis idő múlva beismeri, hogy a mérleg nyelve ide billen, és hogy legtöbbször rossz döntést hoz, mégis jön a de. „Mi van, ha most mégis másképp lesz?!”

Nem lesz! – gondolom, és ki is mondom. Még nem érett meg rá, hogy önmaga képes legyen rajta változtatni. Első útja a barátokhoz vezet, aztán a kocsmába, ott várja a pohár meg a drog. Ez lesz az a híres szabadság? Az én szememben ez inkább öngyilkosság. Az út lassan, de biztosan ahhoz vezet. Erősködik, hogy nem, mert bár a barátnői rendre otthagyják a függősége miatt, családot, gyereket szeretne, hogy a gyerekének megadhasson mindent. Azt, amit ő nem kapott meg. Hogy végre értelme legyen az életének. Mert jelenleg nincs értelme, jobban mondva az ital és a drog a legfontosabb neki. Meg kell erősödnie, nem testben, nem azért, mert filigrán emberke, inkább lélekben. De nem úgy, hogy elmenekül a gyógyulás elől.

Marek hajthatatlan volt. Elment. Este visszatért, de a benne dúló vihar csak nem szűnt. Megint továbbállt. Ezért lepett meg, hogy most jelentkezett. Az édesapjánál lakik Komáromban, és jól van – újságolta. És azt is, hogy könyvet szeretne írni az életéről. Azt akarja, hogy mások is okuljanak belőle. Néhány nap múlva képeket is küldött magáról, hogy mellékeljem a riporthoz, de később meggondolta magát. Kívánságát teljesítem. De nekem is volna egy: szeretném, ha egy-két-három év elteltével arról adna hírt, hogy megtalálta az igazi szabadságot, a maga ura lett. Alkohol és kábítószer nélkül. S ehhez csatlakoznak a Reménység Házban is: „Kívánjuk mi is Mareknak, hogy megmaradjon és újuljon abban az alázatban, amit most tudunk róla: naponta leborul hálát adni Istennek.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sok a depressziós mentális beteg

Sok a depressziós mentális beteg

Boris Kollár

Kollár nem akarta Kiskáékat a kormányba

Antalík Imre

Önmentőövet a gazdaságnak!

„Örömteli állapot vár rám...”

Kíváncsian várja, milyen apa lesz

koronavírus

Egy nap alatt több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Nero, a véres költő

Könyvsorsok: A kis tett mindig gaztett, a nagy tett sohasem az

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.