Segítség, zaklatnak!

Bántják, mert kisebb, mint ők, vagy mert stréber, talán mert nincsenek menő cuccai (vagy, mert vannak). Aztán ott a falkavezér lányok, akik bárkit az ujjuk köré csavarnak. Márkás ruhák, magabiztos megjelenés, tökéletes alkat. Tudják, sokan szeretnének úgy kinézni, mint ők, így barátnőket sem nehéz szerezniük. Bántják a másikat, mert duci, mert szerény, vagy mert jobban teljesít, mint ők, és attól sem rettennek vissza, hogy a betegségével csúfolódjanak. Mindezeket látjuk a filmeken. De míg ott a zaklatott vagy bántalmazott kerül ki győztesen, a valóságban nem minden ilyen egyszerű.

Bántalmazott hírességek

Nem is gondolnánk, hogy olyan hírességek, akik talán példaképeink, vagy akiket csodálunk a tehetségük, elért sikereik, vagy szépségük miatt, bizony megannyi megaláztatáson mentek keresztül iskolás éveik alatt. Őket sem kímélték a gyermekkori rossz élmények. Kate Winsletet, a Titanic sztárját alkatáért csúfolták. Tanára azzal győzködte, hogy túlsúlya miatt semmi esélye sincs a színészi pályán. Lady Gaga énekesnőt is sokszor bántották a külleme miatt, gyakran megkapta, hogy sohasem lesz híres. Tom Cruise olvasási nehézségei miatt lett osztálytársai célpontja. Cindy Crawfordot, gyermekmodellként szerzett sikerei miatt zaklatták az iskolában.

Anya, segíts

Alex édesanyjával egy esős délutánon beszélgettünk. Azt mondja, bár túlvannak a történteken, még most is felzaklatja, amit a fiával tettek. „Alex remek sportoló, már az általános iskola alsó tagozatán is focizott. Rendszeresen járt edzésre, sok barátja volt” – kezdi a történetet az édesanya. Volt egy időszak, amikor ő Ausztriában dolgozott. „Minden este felhívtam telefonon, sokat beszélgettünk. Mikor itthon voltam, bármit kérdeztem Alextől, csak tőmondatokban válaszolt. Ma már tudom, sok mindenben nem volt őszinte. Például, hogy minden rendben van-e a suliban, megvannak-e a régi barátok. Mindig igennel válaszolt.” Néhány hét elteltével viszont egyre furcsább kérései lettek, amit az édesanya nem értett. „Épp a kéthetes turnusom első napjait töltöttem kint, mikor Alex este tíz órakor hívott telefonon. Azt mondta, nem tud aludni, és arra kért, engedjem meg, hogy másnap ne kelljen bemennie az első két órára. Gyanús volt a kérése, ezért visszakérdeztem: valami gond van?” Természetesen a fiú most is tagadott, egyszerűen csak fáradtságra hivatkozott. „Rossz érzésem volt. Mikor néhány nap múlva újra ugyanezzel a kéréssel hívott, nem hagytam annyiban, és faggatni kezdtem. Végül, bár félve, de elmondta, hogy zaklatják a suliban. Mondanom sem kell, két napon belül otthon voltam. Leültünk beszélgetni, és arra kértem, mondjon el mindent. Először csak a tollát vették el, így mindig lemaradt az írással óra közben. Vagy megtörtént, hogy bár a toll a helyén volt, a hegyet vették ki belőle. Nem győzte pótolni.” Mindenki tudta, hogy Alex nem tudja meginni a tiszta vizet. A haverok, mikor nem látta, kiöntötték az ízesített limonádéját, és tiszta vizet engedtek az üvegbe. A csúcspont pedig az volt, hogy az otthonról vitt tízórait lopták el tőle. „Vagy a szemétbe dobták, vagy a nap végén tették csak vissza a táskájába. Alex emiatt egész nap sem nem ivott, sem nem evett. Ebédre mindennap járt, de egy gyereknek, aki sportol, edzéseken vesz részt, fontos, hogy rendszeresen egyen.” Az édesanya úgy érezte, azonnal cselekednie kell. Felhívta fia osztályfőnökét, elmondta, amit megtudott, és arra kérte a tanárt, anélkül, hogy elárulná, miért kéreti be a bántalmazó fiúkat és azok szüleit, találkozni és beszélni szeretne velük. „Mikor elmondtam a fiúknak, természetesen tagadtak. A szülők pedig nem hitték el, hogy pont az ő gyerekük lenne a bűnös. Aztán az osztályfőnök lépett közbe, és felhívta a figyelmüket, hogy komoly következményei lehetnek annak, amit tettek. A fiúk pedig szépen beszélni kezdtek.” Alex állítólagos barátai bevallották, hogy először jó viccnek tűnt az egész, aztán pedig már nem tudtak leállni, újabb és újabb ötletekkel jöttek elő. A szülők megrökönyödve hallgatták a vallomást. A fiúk bocsánatot kértek Alextől, de nem lettek többé barátok. Talán némi megbánást is tanúsítottak a történtek miatt. „Alex, a történtek után belátta, az, hogy mindig igazat mondjon, hogy ne titkoljon el fontos dolgokat, nagyon sokat jelent az életben. Beszélgetéseink alapja lett az őszinteség, a nyitottság, és az egymás iránti tisztelet. Tudja, bármikor számíthat rám, ha problémái adódnának.”

Nálam biztosan nem

Zsófi imádta az idegen nyelveket. Remekül beszélt angolul, szlovákul a magyar anyanyelve mellett. Gimnázium után nem volt kérdés a továbbtanulás. Tanár szeretett volna lenni, boldog volt, mikor megkapta az értesítést, hogy felvették a főiskolára. A kollégiumban hamar talált barátokat a csoporttársak között. „Boldog voltam, hogy ott lehetek és tanulhatok – kezdi a történetét. – Minden előadáson ittam a tanárok szavait, próbáltam beszerezni a könyveket, vagy a vizsgához szükséges anyagot. Egyik előadáson, mikor bemutatkoztunk, és elmondtuk, ki honnan érkezett, a tanárnőm csak ennyit mondott: Maga az én tantárgyamból nem csinálja meg az államvizsgát. Azt hittem, rosszul hallok, vagy valamit nem jól értettem. De ahogy teltek a hónapok, az évek, úgy vált egyre világosabbá, hogy igenis jól hallottam, és értettem, amit első alkalommal mondott. A vizsgákon könyörtelen volt velem. Bármit mondtam, semmi nem volt jó. Már-már azt hittem, feladom. Szerencsére a szüleim biztattak, mindig mellettem álltak, belőlük merítettem erőt.” Aztán eljött az államvizsga ideje. Zsófi rengeteget tanult, be akarta bizonyítani, hogy mégsem vall kudarcot abból a tantárgyból sem. Míg minden más vizsgáját sikerrel zárta, az a bizonyos tanárnő megtartotta a szavát. „Másfél órán keresztül kérdezett, nem volt, amire ne tudtam volna válaszolni. Mégsem engedett át. Az egész nyarat végigdolgoztam és persze tanultam. Majd a megadott pótvizsga napján, falfehér arccal újra ott ültem, szemtől szemben azzal az emberrel, aki a sorsomról dönthet. Újabb másfél óra következett, mire a vizsgabiztos leállított, látva kimerültségemet. A tanárnőm megjegyezte, neki még mindig nem elég, amit elmondtam. Kiment belőlem a maradék erőm is. Szerencsémre a vizsgabiztos kiállt mellettem, és azt mondta, kimerítőbb válaszokat már nem is adhattam volna. Teljes mértékben elégedett a feleletemmel. Sohasem gondoltam volna, hogy a szimpátia vagy annak legapróbb hiánya mire képes. Természetesen iskolát váltottam, és a magiszteri vizsgáimat egy másik iskolában szerzem meg. Bebizonyítom, hogy tanár leszek. Jó tanár!”

Dagadt disznó

Cecília végtelenül sokoldalú tehetség volt az iskolában. A tanárok is hamar felfigyeltek rá, szerették, kiemelték, versenyekre vitték. Jó tanuló, osztályelső, gyönyörűen fest és zongorázik. Csakhogy dundibb a többi gyereknél. Mondhatnám úgy is, vastag csontú. Eleinte nem is volt semmi baj, mígnem két jómódú lány, akik mindent és bármit megvehettek, megtehettek, kiszúrták maguknak, és nem volt nap, hogy ne tették volna pokollá az életét. „Óra közti szünetekben odakiabáltak nekem, nem kell-e az ő tízóraijuk is, mert biztos sokat eszem. Vagy ebédkor a levesembe dobálták a kenyeret, és azt kiabálták, egyél csak. Bár szerettem futni, tornaórán a köröket hamar lefutottam, voltak hiányosságaim. Erre is találtak nevetnivalót. Hangosan kiabálták, hogy úgysem tudom átugrani, vagy bukfencet vetni, mert egy dagadt disznó vagyok. Mindent elkövettem, hogy ne kelljen célponttá válnom. Édesanyámat arra kértem, írasson egy papírt az orvossal, hogy felmentsenek a testnevelés alól. Nem akartam tízórait vinni az iskolába. Egy idő után már az órákon is beszóltak. Fogom-e tudni a tananyagot, vagy mafla vagyok. Mit mondjak, rémálom volt minden egyes nap.” Egy idő után, már nem csak az iskolában, de otthon, a szüleiben is csak a rosszat látta. Hiába beszélgettek hosszú estéket, próbálták vigasztalni, vagy bátorítani, hogy védje meg magát, Cecília már senkiben sem tudott megbízni. Pszichológushoz mentek, ahol a lány eleinte nagyon ellenségesen viselkedett. „Még a pszichológusnak is beszóltam, édesanyám tehetetlen volt. A doktornő szerencsére türelmes volt és megértő. Hosszú ideig eltartott, míg a bizalmamba tudtam fogadni, és elhittem, hogy segíteni akar.” Milyen volt a reakciója a középiskolai tanárnak? „Édesanyámnak csak ennyit tudott mondani az osztályfőnököm, hogy hiszen gyerekek. Mit tehetnék, majd kibékülnek.” Felnőtt fejjel is még mindig az iskolában átélt traumák kísérik. „A munkahelyemen minden ebédszünetben reszketek, nem merem jóízűen megenni az ebédet. Állandó súlyproblémákkal, jojóeffektussal küzdök.”

Mi jöhet még?

Ez csak néhány történet a sok közül, de mennyi van még, amiről nem is tudunk. Az iskolai zaklatások csínytevéssel kezdődnek, de bizony sokszor, ha nincs megállás a lejtőn, komoly problémákat is okoznak. Vannak, akik idővel kitörnek, és bár a múltat sohasem feledve, talán mégis ennek hatására erősebbek lesznek, sok mindent elérnek, sőt sikeres emberek válnak belőlük. De ott a másik véglet. Azok, akik a gyerekkori zaklatás, csúfolódás árnyékában élnek tovább. Megfelelési kényszer lesz úrrá rajtuk, kóros önbizalomhiányban szenvednek, vagy épp beilleszkedési problémákkal küzdenek életük során. És hogy ez után mi jöhet még? Egy másik rémálom, talán a munkahelyi zaklatás.

Rajczi Emília

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene