Pápalátogatás vasárnaptól

Vasárnap

Vasárnap délután volt, amikor megérkezett Pozsonyba Ferenc pápa

A Szentatya először Budapesten állt meg, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta, onnan folytatta 34. apostoli útját Szlovákiába, ahol szeptember 12. és 15. között a Máriával és Józseffel a Jézushoz vezető úton téma jegyében szervezte találkozóit, ami azt az üzenetet hordozza, hogy jelenléte erősítse meg a hitet, és újítsa meg Jézus követésének vágyát az emberekben. A pápát, akinek személyében negyedik alkalommal látogatott katolikus egyházfő Szlovákiába, hétfőn az államfő, Zuzana Čaputová fogadta a pozsonyi elnöki palotában, melynek kertjében a Szentatya politikai vezetők, diplomaták és civilek képviselői előtt mondott beszédet. Szerdán, a sasvári pálos rendi kegyhelyen zárta szlovákiai látogatását, ahol ünnepi szentmisét tartott. A helyszíneken jelen volt fotós kollégánk is.

 

Galéria

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?