Letűnt világ és korunk hangulata

Családjának egyik ága erdélyi, a másik szlovákiai. A Zsolna melletti Karasznyánban (Krasňany) ma is élnek rokonai. Alkotásain egy letűnt világ és korunk hangulatát egyszerre érzékelteti. Élettöredékek, emlékképek, hedonista álmok elevenednek meg ízeket, zamatokat, illatokat is hordozó pompás vásznain.

Klasszikus technikával dolgozó figurális festő Anton Molnar. Egyszerre minden címmel a pesti Vigadóban megrendezett kiállításán az első kép két és fél éves korából maradt fenn. Már akkor kimondta, hogy ő bizony festő lesz. A hetvenes években, amikor már a kisképző növendéke volt, otthon levakolta a falat, és freskót festett rá. Főiskolás korában, a szigorúan ellenőrzött feladatok helyett Rolling Stones-os oltárt festett, amiért majdnem elbocsátották. Amióta Franciaországban él, a világ leghíresebb magángalériái és luxusszállodái állítják ki képeit. Párizs, London, San Marino ugyanazzal a tisztelettel és elismeréssel fogadja, mint Szingapúr, Miami, Hongkong, Tokió és New York. Barbizon mellett, a fontainebleau-i erdőben lakik. „Én mindig az életet festem” – mondja filmsztárokra jellemző lezser eleganciával. Extravaganciáját egyetlen, a homlokára kötött kendő ugyanúgy jelzi, mint bármelyik cipője. Akár egy régebbi, akár egy újabb, akár az amerikai író, Kerouac világát idéző sárga tornacipő, amely festményszobrának, vagy ha úgy tetszik, szoborfestményének is alkotóeleme. A cipők iránti szeretete erdélyi nagyapjától ered, aki jó nevű cipészmester volt. Tőle hallotta először, hogy a cipők éjszaka egymással beszélgetnek. Ez szolgált alapul ahhoz a festményéhez, amelyen két pár cipő ráérősen cseveg.

„Előbb az édesanyámat, aztán az édesapámat vesztettem el, de ma is úgy érzem, itt vannak velem. Nekik és a bátyámnak is szól ez a kiállítás. Édesanyám öccse, Sanyo nagybátyám és Terka nagynéném élnek Karasznyánban, tartjuk is a kapcsolatot. Családszerető ember vagyok. Amikor a szüleim már gyengélkedtek és ápolásra szorultak, sűrűbben jártam haza, Budapestre. Amíg édesanyám jó egészségnek örvendett, háromfajta levessel és többféle második fogással, desszerttel várta a vendégeket. A készülődés, a fogadás nála mindig óriási izgalommal járt. Egyébként Andy Warhol, a pop art királya is azt mondta Lou Reednek, a híres popzenésznek, hogy mindenkinek adj ajándékot, aki nálad jár, mert akkor emlékezni fog rád. Ez az ajándékozás jellemző rám is, de az egész szlovák rokonságra is. Hozzájuk nem lehet váratlanul beállítani. Hat évvel ezelőtt megjelentünk náluk Krisztinával, a feleségemmel. Jeleztük, hogy érkezünk, de azt is mondtuk, hogy csak kitérővel állunk meg, és már megyünk is tovább. Cukrász az egyik unokahúgom, Zsolnán dolgozott. Rengeteg süteménnyel várt. Egy hatalmas asztalt pakoltak meg csupa finomsággal. Sonka is volt, sajt is többféle. Mintha ötven ember fogadására készültek volna királyi szinten. Tizennyolc ember ült körben, mert összetart a család, de csak két teríték volt az asztalon. Nekem és a feleségemnek. Mi ettünk, a többiek meg a szívük melegével folyamatosan kínálgattak bennünket. Csodálatos napot töltöttünk náluk. Gyönyörű a környék arrafelé. A ház mögött patak csörgedezik. Régen, amikor az édesanyámmal jártunk ott vendégségben, a patakban mostunk lábat, szertartásszerűen. A lányaimnak is meg akartam mutatni ezt a szépséges mesevilágot. Erdélybe már elvittem őket, gondoltam, lássák a szlovák tájat is, ahol az édesanyám született. Megvettük a repülőjegyeket Párizsból Pozsonyba, autót is béreltünk előre, de két héttel az érkezésünk előtt szóltak az unokatestvéreim, hogy a nagynéném a készülődés lázától rosszul lett, és kórházba került. Lemondtuk az utat. Ezt így nem vállalhattuk. Édesanyám nyolcévesen került Karasznyánból Budapestre. Édesapám a negyvenes években az erdélyi Zsibóról. Nagyon szép szerelmet éltek meg, a házasságuk is példás volt. A Szabadsághegyen éltek. A ház megmaradt. Őrzöm benne az emléküket. Ott volt a közelben Jean bácsi legendás, svábhegyi vendéglője, a cseppet sem fényűző kiskocsma, ahol Radnóti baráti-irodalmi köre találkozgatott. Márffy Ödön és Ady is ücsörgött a kerthelyiségben. Pár ház állt ott akkoriban, kirándulni jártak oda az emberek. Édesanyám mesélte: Márffy Ödön jóban volt egy birkapásztorral, aki ott legeltette a nyáját a hegyen. Meghalt Márffy, mindenkire hagyott valamit. A pásztor az egyik cúgos lakkcsizmáját kapta, amelyben az Operába járt. Édesanyám kislányként azon csodálkozott, hogy a birkapásztor Márffy Ödön lakkcsizmájában legeltette a nyáját a Svábhegyen. Szürrealista kép. Fellini-filmbe illő.”

Szülei és nagyszülei által egyenes nevelést kapott Anton Molnár. Nyitott embert faragtak belőle. Irodalomban, zenében, képzőművészetben, a film világában mindenkit tisztel, aki értéket teremtett, valami eredetit. Liszt Ferenc nevét ugyanazzal az áhítattal ejti ki, mint Arany Jánosét, Krúdy Gyuláét, Örkény Istvánét vagy Huszárik Zoltánét és Latinovitsét.

„A legnagyobb érték, amivel 1988-ban elindulhattam otthonról, az a hitem. Sokaktól hallom, hogy milyen fantasztikus, hogy én már két és fél évesen festettem. Az alaptehetség, a rajzkészség azonban csak annyi, mint zenésznél a hallás. A tehetségnek ez csupán harminc százaléka. A szerencse bármire ráakasztható. Nagyon szép fogalom, de még ennél is lényegesebb, hogy mit tud kezdeni vele az ember. Vagy, hogy a sikert mire vetíti ki. Én sehol a világon nem érzem magam különleges embernek. Állandóan realizálok. Hiába értem el ezt vagy azt, menni kell tovább. Ötven-száz év múlva dől majd el, mennyit ér, amit magunk mögött hagytunk.”

Madeiráról szeretettel. Bolhapiac Párizs. Jó reggelt, Bora! Összegyűrt történetek. A címek magukért beszélnek. Ízekről és illatokról, nagy utazásokról és apró örömökről, szárnyakról és gyökerekről, szépségről és csalafintaságról, az élet napos oldaláról, ahol a derű és az öröm az úr. Festményein egymásba olvad a barokk, a reneszánsz, a manierizmus, az impresszionizmus, a pop art, a szürrealizmus. Briliáns technikájával az érzékek teljes birodalmát viszi vászonra. Az embernek enni, inni, ölelni támad kedve a képei előtt.

The Gang of 3. Hármak bandája. Egy kíváncsi tekintetű macska, egy dús bajszú parasztember és egy sokat megélt kutya. Mint minden képének, ennek is konkrét története van.

„A macska Brazíliában kóborolt az utcán, a kutyával Madeira szigetén találkoztam, a férfiról pedig a nagyapám egyik barátja jutott eszembe, akinek földjei és kúriái voltak, de mindent elveszített, amikor jött a kommunizmus. A tekintete azonban egyenes és optimista maradt. Mindent elvehettek tőlem, de a lelkemet nem, mondta. Ez volt az életfilozófiája. A Hármak bandájából mindenkinek az utca az otthona, mégsem veszítették el az életkedvüket.”

Madeirát és az ottani halászok világát egy másik képével hozza el. Kecses porceláncsészében aranytea citromkarikával, mellette díszes tányéron eper, fekete szeder. Mindez talán azé a fiatalemberé, aki a kép középpontjában egy csónaknak támaszkodva múlatja az időt. Előtte, a Monarchia világát idéző fürdődresszben férfiak és nők, leghátul, a színes csónakok mögött nyitnak az éttermek. Életképek egy romantikus kis halászfaluból. Korok találkoznak a Pssszt Párizs! című városképen. Street art egy óriási házfalon, mellette egy középkori templom. Két világ, kétféle csend, kétféle örökség.

Csendéletei is fenségesek. A Borozgatás a cseresznyéskertben, a Reggeli a hóban vagy a Piknik Givernyben. Színek, ízek, illatok, zamatok. Pár szem cseresznye, alma, narancs, paradicsom. Kecses poharakban francia borok. Péksütemény, sajt, mindenből a legjobb. Nyár után tél, szemnek és szájnak minden ingerével, körben vastag hótakaró. Asztalhoz ülni lenne jó! Giverny kertje: Monet kertje. Hódolat az impresszionizmus előtt. Hófehér abroszon sok piros és aranybarna. Ez itt a földi paradicsom. Dús lombokkal, bokrokkal, tavirózsákkal, a tavasz minden zöldjével.

„A csendéletet otthon rendeztem be, azt raktam össze a kertről készült akvarellel. Így került a magyar bor és az Unicum Monet kertjébe. A csendélet franciául nature morte. Halott természet. Nálam nem az. Él. Én úgy festek meg egy csendéletet, mintha most álltunk volna fel az asztaltól, és egy kis rendetlenséget hagytunk volna magunk után. Igen, imádom az életet! Megfesteni is azt szeretem, amit szenvedélyesen szeretek.”

Olvasom az ingjére varrt felszólítást. Make Love, Not War. Szeretkezz, ne háborúzz! Mint életében John Lennon, Anton Molnar is ezt üzeni a világnak. Összegyűrt történetei pedig sorra kisimulnak.

„Ha nem elégedett az ember egy levéllel, akkor összegyűri, és kezd egy újat. Formailag nagyon érdekelt, hogyan hozzam össze az afrikai emlékeimet, a gyerekjátékokat, a sah fiatalkori arcképét az összegyűrt újsággal. Azt szeretem, ha minden néző ugyanazt a forgatókönyvet kapja a képpel, mégis mindenkinek valami mást jut az eszébe róla. Nekem ez így izgalmas. Édesapám tudós volt, neves matematikus. Általa kerültünk ki Bamakóba, Afrikába. Gyakran vitt magával diplomaták közé. A diplomáciához pedig hozzátartozik, hogy az ember figyelembe veszi a különböző kultúrákat, vallásokat, szokásokat. Tanul belőlük. Nyitottabb lesz a világra, és bárhová utazik is, mindent tisztábban lát. Mert menni kell. Mindenhol jó, de legjobb útközben.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 44. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene