Pihenő

Ki ő? Akinek az irodalom jelenti a szabadságot

Különleges, tanulságos, egyszerre humoros és felemelő életregényt írt Százdi Sztakó Zsolt, aki egy titokzatos bénulás következtében hétévesen került kerekesszékbe.
Vrabec Mária

2020. december 3. 10:04

Sztakó Zsolt
Lőrincz Adrián felvétele

A beszéde ugyan nehezen érthető, de leírt szavai annál inkább: mind hatalmas lelkierőről és küzdeni akarásról tanúskodnak. Az Életem történetei című könyvében olykor megható, máskor megnevettető őszinteséggel ír betegségéről, a különféle gyógyintézetekben szerzett tapasztalatairól, szülőfalujáról, Százdról és arról is, hogy talált új otthonra Somorján. Ajánlott olvasmány és példa mindazoknak, akik sokkal könnyebb helyzetekben is feladnák.


 

Állapota hirtelen romlásának okát sokáig nem tudták megállapítani. Mára sikerült diagnosztizálni a betegségét?

Sajnos máig sincs pontos diagnózis. Pedig volt már gyanúsított a kullancscsípés, a sclerosis multiplex vagy az, hogy elestem és beütöttem a fejemet. Legújabban pedig a nehéz szülés került gyanúba. Egy ritka betegség, ami hétéves kor körül jelentkezik. Nálam ez stimmel.


 

Azt írja könyvében, hogy egy hétéves kisfiú nem agyal azon, hogy beteg, azt hiszi, az a természetes, hogy gyógykezelésről gyógykezelésre jár, hiszen szinte csak magához hasonló gyerekekkel és a róluk gondoskodó felnőttekkel találkozik. Mikor szembesült először azzal, hogy más, mint a többiek?

Valahogy természetesnek vettem ezt az állapotot. Az a helyzet, hogy egy hétéves gyereknek még nincs kialakult élete, és roppant rugalmas az alkalmazkodóképessége. Először talán kamaszként tudatosult bennem az állapotom, de a veszteségérzést akkor is távol tartottam magamtól. Az önsajnálat ugyanis nem vezet sehova, ahhoz túl sok rossz példát láttam. Végső soron pedig nem az a célom, hogy azoknak az életét keserítsem meg, akik a legközelebb állnak hozzám, és próbára tegyem a szeretetüket.


 

Fájdalmas volt annak tudatosítása, hogy az állapota visszafordíthatatlan, vagy már akkor is kihívásként, csak azért is élményként élte meg?

Egész egyszerűen egy adottságnak fogtam fel az állapotomat, amit meg kell oldanom. A könyvben is írok erről, hogy aránylag korán jött a szembenézés önmagammal, és az elhatározás, hogy az állapotomban nem sok javulás várható, ezért aztán képeznem kell magamat.


 

Az írói pályán az édesanyja által felolvasott mesék, regények indították el. Szülői akaratnak engedelmeskedett, amikor önszorgalomból megtanult írni, olvasni, vagy önben is megvolt a késztetés, kíváncsiság?

Nemcsak anyu olvasott fel, hanem aki épp arra jött, és én rá tudtam szedni, hogy felolvasson nekem. Nagyapám, nagymamám, a nővérem, a nővérem barátnői. Az már valóban anyu volt, aki megelégelte ezt a helyzetet, és az elsős olvasókönyvemből újra tanította a betűket. Én ezt először játéknak fogtam fel, amivel elűzhetem az unalmas órákat. Később pedig, az első sikerélmények után, amikor képes voltam már egész mondatokat is elolvasni, egyenesen szenvedéllyel vetettem bele magam a tanulásba. Máig úgy vagyok vele, hogy pocsékba ment minden olyan nap, amikor nem tanultam valami újat.


 

Meg lehet fogalmazni, mit jelentett/jelent az ön számára ebben a mégiscsak némileg zárt világban az irodalom?

Az irodalom az én világomban és az én korlátaimmal egyértelműen a szabadságot jelentette és jelenti. Hogy szabadon megoszthatom a gondolataimat másokkal, és Karinthy zseniális soraival vallom: Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek!


 

Kinek mutatta meg az első írásait, kitől kapta az első bátorító szavakat?

Természetesen a családom tagjai voltak az első olvasóim. Azt hiszem, amolyan csodabogárnak tartottak, de úgy voltak vele, hogy legalább lekötöm magam valamivel, és támogattak. Emlékszem, amikor anyu olvasta az első versikéimet, azt hitte, hogy másoltam valahonnan, csak később jött rá, hogy azok saját kútfőmből valók. Abban az időben, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején járt hozzánk egy újságíró házaspár. Teri néni a Magyar Nemzet munkatársa volt, egyik szösszenetemet megmutatta DIURNUSNAK, aki beszerkesztette a rovatába. Ez volt az első publikálásom.


 

1986-ban hangjátékkal nyert különdíjat, de soha nem szólalt meg a rádióban, a könyvbemutatókon is csak ritkán. Ez az önként vállalt némaság mennyire rabság?

Mindig mondom, hogy ha valami zavar a betegségemben, akkor az a nehezen érthető beszédem. Ez egy kisebb kereszt a nagy kereszt mellett, amivel naponta meg kell birkóznom, hogy csak pár ember érti, mit mondok. Egyébként az utolsó, somorjai könyvbemutatón Csanda Gábor ösztökélésére és Korpás Árpi barátom tolmácsolásával, akivel a gyerekkori barátságra és a hosszú beszélgetésekre való tekintettel, amiket akkor folytattunk, jól megértjük egymást, már megszólaltam. A Szegedi Egyetemen pedig fejlesztenek egy beszédjavító programot, ami érthetővé fogja varázsolni a beszédemet.


 

A Carissimi munkatársa – magától értetődő volt, hogy a fogyatékkal élők csapatához ilyen módon is csatlakozik, felvállalja az odatartozását, vagy meg kellett békülnie a gondolattal?

Tóth Erika felkérésének, tizenegy évvel ezelőtt, sokat köszönhetek. Többek között azt, hogy rákényszerített, nézzek szembe az állapotommal, és felvállaljam, hogy én igenis más vagyok, mint az ép emberek. Azóta pedig a jegyzeteimmel próbálom motiválni a sorstársaimat, mert tudom, hogy a motiváció mennyire fontos, hogy holnap is felkeljenek és valami értelmeset csináljanak.


 

Az Egy kripli naplójából című blogjában jókora adag öniróniával ír a hétköznapjairól. Minden helyzetben képes így, kívülről látni saját magát?

A legtöbb esetben sikerül. Ha az ember történetesen író, vagy tágítsuk a kört, és mondjunk művészt, akkor az emberi lelket kutatja. Ennek pedig a legjobb alanya saját maga, és ez nem megy úgy, hogy elmerülsz az önsajnálat mocsarában.


 

Írt hangjátékot, regényt, elbeszéléseket, verseket, naplót – egyiket sem egyes szám első személyben. Mi ez az önmagától való távolságtartás?

Ahogy az előbb mondtam, a nap huszonnégy órájából huszonnégyben megpróbálom a lélek mélységeit kifürkészni. Ez pedig nem megy úgy – legalábbis nekem –, hogy egyes szám első személyben írjak magamról. Habár, most veszem észre, hogy a blogon újabban kezdem használni az egyes szám első személyt. Úgyhogy ez is egy folyamat.


 

Olyan erősen kötődik a szülőfalujához, Százdhoz, hogy a nevében is használja. Mennyire talált már otthonra Somorján?

Somorja az otthonom, Százd a szívügyem. A kis, középkori templom, ami ott áll a dombon, a házunkkal szemközt, amit én csak ékszerdoboznak hívok, mert kincseket rejt. Ihletforrás is, hiszen A freskó legendája című regényem a falképek 14–15. századi történetét dolgozza fel. Somorján immár hatodik éve élünk, és mint mondani szokás, a jót könnyű megszokni. Somorja pedig kétségtelen előnyökkel rendelkezik Százdhoz képest.


 

Az egész élete példája azt mutatja, hogy mindig van kiút, megoldás, sőt öröm és sikerélmény is. De biztos voltak pillanatok, amikor elcsüggedt, úgy érezte, leküzdhetetlen a hátránya. Ilyenkor mi segített továbblépni?

Megmondom őszintén, hogy az életemben döntő szerepet játszik a hit. És bár ez – mármint a hitem – egy csomó kérdést is felvet, de ha megtalálod a kérdéseidre a válaszokat, akkor a hited erővé válik. Én pedig úgy vélem, megtaláltam a saját válaszaimat. Ez roppant misztikusan hangzik, pedig nem az. Engem is ugyanazok a kérdések kínoztak, amiket mindenki feltesz magának, aki hasonló helyzetbe kerül. De hogy a kérdésére is válaszoljak: olyan ez, mint egy szupermaraton. Gyakoriak a holtpontok, az emberben felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi a fenének indult el, és most miért nem adja fel, mikor a lába is kisebesedett, és minden lépés elviselhetetlen kínnal jár. Ha azonban kitartó vagy, célba érsz.


 


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Probléma- és várakozásmentesen tesztelték a lakosokat a csallóközi településeken

A városi tömegközlekedés autóbussza, amelyet mintavételi ponttá alakítottak át (a szerző felvétele)

Pozsonyban is gördülékenyen zajlott a tesztelés

Heger

Tízezrek kezdik el törleszteni a hitelüket

ingatlanadó

Ingatlanadó-bevallás január végéig

koronavírus Nagy-Britannia

A szakértők szerint kérdéses, hogy több halálesetet okoz-e az új brit variáns

Zuzana Kronerová

Zuzana Kronerová: „Örülök, hogy kimásztam belőle”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.