Hogyan éljük túl a túlélhetetlent?

Nem dönthetünk úgy, hogy eltüntetjük a sötétséget. De fényt gyújthatunk benne.

Edith Eva Eger 1927-ben született Kassán, magyar zsidó családban, Elefánt Edit néven. Családja a Fő utcán lakott. „Csehszlovákia létrehozatalával szülővárosom, a magyarországi Kassa a csehszlovák Košicévé változott; családom pedig kétszeresen kisebbségi helyzetbe került: magyar etnikumúakként éltünk egy túlnyomórészt csehek lakta országban, és zsidók voltunk.”

A nácizmus erősödését hamar megérezték. Előfordult, hogy leköpték őket az utcán, ismerőseik közül pedig többen is elmenekültek az országból. Edit tizenhat éves volt, balett-táncosnő akart lenni, első szerelmével randevúzott, és tornászcsapatával az olimpiára készült, amikor kijárási tilalmat rendeltek el a zsidóknak.

1944 tavaszán aztán egy éjszaka német katonák törtek rájuk, ököllel verték az ajtót, ordítottak. A család összesen egy bőröndöt vihettek magukkal. A hatóságok azokban a napokban több mint 10 ezer kassai zsidót gyűjtöttek össze a téglagyár területén. Editék nem tudták, mi vár rájuk. Akkor sem, amikor bevagonírozták őket, s akkor sem, amikor megérkeztek Auschwitzba.

A nácik két sorba rendezték a vagonokról leszállókat. Az egyik sor a barakkokba ment, a másik a gázkamrába – köztük Edit édesanyja is. Dr. Mengele, az emberkísérleteket végző hírhedt orvos szelektált közöttük, hogy ki hova kerüljön. Olykor egészen perverz parancsai is voltak, Edittől például azt kérte, táncolja el neki a barakkban a Kék Duna keringőt, s a lány egy vekni kenyeret kapott jutalmul – azon a napon, amikor az anyját éppen kivégezték.

Edit sokszor hallotta azt a mondatot, a koncentrációs táborban és később is, hogy nem lehet hinni egy olyan Istenben, aki hagyta, hogy ez megtörténjen – amire ő azt válaszolta: nem Isten üzemelteti a haláltáborokat, és nem Isten gyilkol a gázkamrákban, hanem az emberek.

Végül egy évet töltött a haláltáborokban, és nővérével, Magdával együtt túlélte a borzalmakat. Amikor az amerikaiak felszabadították a lágert, Editet a holttestek alól szedték ki. Harminckét kiló volt ekkor. A több mint tízezer kassai deportált közül mindössze hetvenen térhettek haza.

A háború után férjhez ment a szintén holokauszt-túlélő Éger Béla eperjesi üzletemberhez, de az üldöztetések folytatódtak. Az Éger család a kommunista rezsim szemében is ellenségnek számított, Edit a börtönből szöktette meg férjét, s úgy menekültek – gyermekükkel együtt – Bécsen keresztül az Egyesült Államokba, nyomukban a kommunista hatóságokkal.

Amerikában új életet kezdtek, Editből pszichológus lett, de sok időbe tellett, mire képes volt szembenézni a múltjával. Ma 95 éves, Edith Eva Eger néven él Kaliforniában, s a poszttraumás stressz kezelésének elismert szakembere. Bántalmazott nőknek, függőséggel küzdőknek és gyászolóknak segít.

A döntés című könyve felszabadító olvasmány, egyszerre memoár és útmutató.  Arra ébreszt rá bennünket, hogy a szenvedés elkerülhetetlen, de az tőlünk függ, hogy erre hogyan reagálunk.  Arról ugyanis nem tehetünk, ha egy adott helyzetben áldozattá válunk, mert szinte mindenki elszenved az életben valamilyen bántalmazást, megpróbáltatást vagy szerencsétlenséget – de arról igenis tehetünk, hogy erre milyen választ adunk magunkban.

Mert történjen velünk bármi, a körülményektől függetlenül mindig dönthetünk úgy, hogy a szabadságot és az örömöt választjuk.

„Rossz dolgok mindenkivel megtörténhetnek. Ezen nem tudunk változtatni. A születési anyakönyvi kivonatunkban sem írják azt, hogy az élet könnyű lesz. Csakhogy nagyon sokan vagyunk, akik benne ragadtunk egy traumában vagy fájdalomban, és ez megakadályozza, hogy a maga teljességében élhessük meg az életünket. Ezen pedig változtathatunk.”

A cikk a Vasárnap 2022. október 4-i számában jelent meg, a Lélek mellékletben.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene