Avarégetési alternatíva

Avarégetési alternatíva

Ne a törvény szava és az azt betartatók esetleges szigora miatt kerüljük az avarégetést, és még csak ne is a szomszéd várható füstpanaszai miatt.

A kertben keletkező biológiai hulladékot elégetni tilos, és bizony nem véletlenül az, hanem mert ezzel ártunk magunknak, a szomszédnak és legfőképp: a természetnek. A leveleket, ágakat, füvet felemésztő átlagos kerti tűz óriási károkat okoz: mérések szerint egy 100 kilós avarkupac – ez egy normál kert termése – elégetésével 90 millió köbméternyi levegő szennyeződik, ennyivel pedig egy kisebb város beteríthető. És történik ez ahelyett, hogy a benne levő tápanyagokat saját hasznunkra fordítanánk.

 

Mi legyen vele?

A szakemberek egyetlen megsemmisítési módot javasolnak a növényi hulladék számára, ez pedig a lebontás. Magyarán: komposztálni kell. Egy kisebb vagy közepes méretű kert esetében ezt egy 1 négyzetméter alapterületű komposztálóval, esetleg kettővel meg lehet oldani, nagyobb kerteknél pedig bőven akad hely egy komposztdomb létrehozására. És persze még azt is figyelembe vehetjük, hogy bizonyos helyekről külön erre szolgáló konténerekben elszállítják a biológiai hulladékot.

 

De ha beteg?

A beteg vagy fertőzött ágakat, növényrészeket természetesen nem szabad a többi komposztba tenni, de ha ilyesmiből összejönne egy külön komposzthalomnyi, akkor ott a lebomlás során keletkező hő hatására a kórokozók megsemmisülnek.

 

És a fúrólegyes dió?

Egyre több diófa-tulajdonosnak okoz fejfájást a nyugati dióburok-fúrólégy, amely tönkreteszi a diótermést. A diófa levelére azonban ezek nincsenek hatással, azt tehát értelmetlenség elégetni, nem fertőzött. A már fertőzött, ehetetlenné vált és lehullott dió esetében pedig érdemes szem előtt tartani, hogy hacsak nem azonnal kapdostuk össze, a károkozók már kimásztak és a talajba bújtak, az égetés tehát itt is értelmetlen még védekezésként is.

 

Ingyen adom, visszavásárolom

Ha nem magunk komposztáljuk, hanem leadjuk egy központi feldolgozóba, az is megtörténhet a növényi hulladékkal, hogy visszakerül hozzánk – pénzért. Mert ősszel ugyan nagyon sürgősnek tűnhet, hogy megszabaduljunk tőle, ám amikor majd ültetéskor földre lesz szükség, a boltba megyünk, ott műanyag zsákban megvásároljuk. És könnyen megtörténhet, hogy ebben a zsákban, ha nem is konkrétan a saját őszi feleslegünk lesz, akkor valaki másé, aki hasonlóan járt el.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 44. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?