Anya, ugye, hazajössz?

Krisztina energikus, gyönyörű fiatal édesanya. Azt, hogy testét már rengeteg megpróbáltatás gyötörte, első ránézésre senki sem mondaná meg. Nap barnította arcán mosoly bujkál, ahogy vezet befelé a lakásba. Gyönyörű kék szeme ragyog, miközben arra kér, teljesítsek lányainak egy kívánságot. „Mielőtt beszélgetni kezdünk, a lányok meg akarnak ismerni. Arra kíváncsiak, milyen színű a szemed.” A kérésnek természetesen nem lehetett ellenállni, de néhány perc alapos megfigyelés után bezáródott mögöttük az ajtó, és Krisztina belekezdett életének történetébe.

Szerencse és az angyalok

„Már születésem pillanatában voltak nehézségek. Édesanyámnak azt mondták, még nem jött el az időm, és ő csendben vajúdott, közben pedig egyre jobban érezte, ha nem segít rajta senki, szomorú vége lesz a szülésnek. Az utolsó pillanatban segítettek világra.” Ahogy cseperedett, úgy jöttek a betegségek, végződhettek volna tragikusan is, de nem így lett. „Gyerekkoromban az utolsó pillanatban vették ki a mandulámat, aminek a begyulladása az egész szervezetemet megtámadta.” Eleven kislány volt, egy szerencsétlen esés következtében hónapokig jártak orvostól orvosig nyak- és fejfájásra panaszkodva. „Mindenki csak azt mondta, biztosan izomhúzódás, míg néhány hónap elteltével egy idős sebész röntgenre küldött. Akkor derült ki, hogy három nyakcsigolyám törött el, a doktor csak annyit mondott, száz angyal volt körülöttem, hisz csak néhány milliméteren múlott, hogy nyaktól lefelé nem bénultam meg.” Egy ideig úgy tűnt, minden rendben van. Tanult, képezte magát, közben pedig élte a fiatalok mindennapjait. Nem is sejtette, hogy újabb megpróbáltatások várnak majd rá. „A petefészkemen kialakult egy ciszta, amire azt mondták, mindenképpen műteni kell, de az sincs kizárva, hogy azt a petefészkemet ki kell majd venni. A műtét reggelén azonban a cisztám elfakadt, az orvosok pedig azt mondták, nagy szerencsém van, vagy egy őrangyalom.” Néhány év után a mellében találtak csomót, ami mint később kiderült, nem volt rosszindulatú. És ha most arra gondolnánk, hogy itt fel is lélegezhetett, hisz minden jól végződött, az igazi próbatételek csak ezután következtek.

Újabb próbatételek

Dolgozni kezdett, rátalált a szerelem, hosszú próbálkozás után aztán egymás után jöttek a gyerekek, és közben az újabb problémák is. „Az első terhességem idején újabb csomót találtak a mellemben. Nemsokára érkezett a második baba is, de a terhességem végére már 7 mm-es lett a duzzanat, közben a petefészken újabb cisztákat találtak.” A daganatot eltávolították, de a rákos megbetegedést kiszűrő véreredmény még mindig magas volt. Következett egy újabb műtét, amikor is felvilágosították, hogy a petefészkén levő cisztákat is el kell távolítani, és nincs kizárva, hogy utána már nem szülhet több gyereket. „Akkor csak annyit tudtam mondani, hogy van két gyönyörű gyermekem, és már csak az a fontos, hogy őket fölneveljem. Meg kellett várni a szövettani eredményt. A következő kontrollvizsgálat maga volt a rémálom. Közölték, hogy a ciszta az ciszta volt, de a petefészkemen találtak valamit, amit nem ismernek, ezért további vizsgálatokra küldték.” Hónapok teltek el bizonytalanságban, mikor sokszori telefonálások után közölték velük, hogy a szövettanra küldött minta Brünnben van, mert sehol nem ismerték fel, mi lehet az. Két dolog jöhetett számításba: hogy egy jóindulatú daganat, vagy ha bebizonyosodik, amire gondoltak, három hónapja van hátra. „Megfordult velem a világ. Én jól éreztem magam, semmi nem utalt arra, hogy rákos lennék.” Innentől aztán nem volt megállás, a tüdő-CT negatív, de az orvosa azt tanácsolta, ne hagyják annyiban, és újabb vizsgálatokat rendelt el. „Minden porcikám tiltakozott, és azt mondtam, nem. Elegem lett a bizonytalanságból, élni akartam az addig megszokott életemet. Minden időmet a gyerekeimnek szenteltem. Nagymamám egyszer meg is kérdezte, miért vagyok mindig mellettük, velük. Csak annyit válaszoltam, nem tudhatjuk, mennyi időt ad a Jóisten. Legrosszabb a várakozás. Hónapokat vársz egy eredményre, és nem tudod, hogyan alakul majd az életed.” De orvosai rábeszélésére tovább ment.

Szomorú ünnepek

2019-ben, pont mikulásra kapta meg az időpontot egy következő vizsgálatra, és karácsony előtt egy nappal megtudta, hogy a tüdőlelete miatt folytatni kell a kezelést. Itt Krisztina, az erős nő, akivel én beszélgetek, az emlékek hatására sírni kezd. „Magamban őrlődtem, féltem, egyre csak arra gondoltam, ez csak egy rossz álom, ez nem lehet igaz. Én nem hagyhatom itt a családomat. Próbáltam erősnek látszani, hogy a gyerekek semmit ne vegyenek észre abból, amin keresztülmegyek.” Így telt a karácsonyuk és a szilveszterük. Tele aggodalommal, félelemmel, szorongással. Január első hetében aztán elutazott a felsőhági szanatóriumba. „Három hetet töltöttem ott, de azt mondtam, a Tátrának az életben még a közelébe sem megyek soha többet. Hörgőtükrözés mintavétele után, a 34. születésnapomon közölték velem, hogy nem tudják, mi lehet a baj. A minta egyik fele ugyanis negatív eredményt mutatott, a másik daganatra utalót.” További vizsgálatokra lett volna szükség, de Krisztina ekkor kezdte feladni. Távol a családjától a gyerekeitől, csak egyetlen kérése volt, hogy hazamehessen néhány napra. „Szörnyű volt minden perc, amit nélkülük töltöttem. Ez volt az első alkalom, hogy anya nincs jelen az életükben. Csak a telefonbeszélgetések maradtak, és az nagyon kevés volt. Sírtam, mint egy kisgyerek, és egyre csak arra kértem az orvosokat, csak a születésnapomra engedjenek haza. Végül beleegyeztek, hogy a hétvégére hazamehetek.”

Bezárva lenni

A hazaindulás reggelén aztán közölték, mégsem mehet sehova. Influenzajárvány miatt lezárják a kórházat, és ha ő megbetegszik, nem tudják elvégezni a további vizsgálatokat. „Úgy éreztem, összeroppanok. Teljesen egyedül hetekig, amikor még csak szólni sincs kihez, rettenetes volt. Felment a vérnyomásom, fulladni kezdtem, a bezártságtól sírógörcsöt kaptam. Annyit megengedtek, hogy a férjem és a gyerekeim meglátogassanak. Amikor megérkeztek, a gyerekek nem akartak hozzám jönni. Azt hittem, belehalok. Kellett egy kis idő, míg újra megbarátkoztak velem. Az édesanyjukkal. Néhány óra után már csak annyit kértek, hogy menjek haza velük.” Az elvégzett vizsgálatok után, egy héttel, megnyugtatták, hogy nincs nagy baj, de Krisztina már nem tudott hinni benne. Érezte, valaminek még történnie kell. Annyiszor biztatták már, és mégis minden másképp alakult. Míg egy nap a főorvos arra kérte, keresse fel. „Rákos vagyok, ugye? Csak ennyit tudtam kérdezni.” Rövid, de sokatmondó párbeszéd következett. „Leültetett, s csak annyit mondott, áttétes tüdőrák. Meghalok, ugye, kérdeztem?” Orvosa komoly tekintettel válaszolt: nem, megkezdjük a harcot.

Harcolok

Kassai onkológusa értetlenül nézett bele a papírjaiba, bevallotta Krisztinának, hogy ilyen esettel ő még nem találkozott. Ötoldalas szövettani eredményt kapott kézhez. Végül azzal biztatta, hogy a biológiai kezelés jól reagál majd a betegségére. Igen ám, de egy idő után újabb furcsaságokra lett Krisztina figyelmes. „Kezdtem foltokat látni a szemem előtt, vagy épp nem láttam a gyerekeimnek csak a fél arcát. Tudtam, hogy a betegségem tovább terjedhetett. Próbáltam titkolni, nem akartam újabb feszültséget, félelmet kelteni senkiben. Végül az MRI-vizsgálat aztán kimutatta, hogy három áttét van az agyamban, amiből az egyik a látásomat zavarja. Mire Pozsonyba kerülhettem volna egy műtétre, kiderült, van egy negyedik áttét is, a műtétnek már semmi értelme.” Megkezdődött a sugárkezelés, ami valóban jó hatással volt az áttétekre. Tíz napon keresztül kapott sugárterápiát. Mindennap utazott. Onkológusa felkészítette a terápia mellékhatásaira. Krisztina mindenre készen állt, neki csak az volt a fontos, hogy mielőbb meggyógyuljon. Most már gyógyszert szed, és azt mondja, hála istennek az áttétek is eltűntek és a tüdeje is letisztult. De ahhoz, hogy ez így is maradjon, a gyógyszert szednie kell.

Megbékélés

Krisztina teljes őszinteséggel mesél, azt mondja, nem fél a haláltól, csak arra kéri az égieket, a gyermekeinek ne kelljen végignézniük a szenvedését. Ne legyen rászorulva senkire, ne kelljen őt gondozni. „Míg a szanatóriumban voltam, minden egyes nap a kápolnában ültem és imádkoztam, gondolkoztam. Egy idő után megbékéltem a sorsommal. Egyetlen dolog zavart, amikor kihullott a hajam. Parókát soha nem akartam.” Nem titkolta betegségét, mégis, amikor meglátták kendőben, teljesen másképp néztek rá az emberek. Sajnálták. És ez zavarta. Eldöntötte, végigharcolja, amit a Jóisten rámért. Őt nem kell sajnálni. Küzd, erőt merít, csak fogadják el úgy, ahogy van. „Mindig azt mondtam, Isten adta a betegségemet, Ő majd el is veszi. Hittem és bíztam benne. Feltettem a kendőt a fejemre és mentem. Vittem a gyerekeket óvodába, vásárolni, vagy kirándulni mentünk.” Krisztina elfogadta a kialakult helyzetet, gyermekei annál kevésbé. Két lánya kétféleképp reagált. A nagyobb nem tudta elfogadni az új anyukát. „Soha nem vettem le a kendőt a fejemről előttük, mígnem egy nap sikerült lehúznia. Rettenetes érzés volt. Rám nézett és azt mondta, növesszem vissza a hajam. Mikor egyszer valamiért rászóltam, úgy reagált, hogy neki nem kell ez a gonosz, kopasz anyuka. Akarja vissza a régit! Őt nagyon megrázta ez az egész.” Vele ellentétben a kisebbik minden este úgy bújt hozzá, hogy neki van a leggyönyörűbb kendős anyukája. „Ez a helyzet engem is gyökerestül változtatott meg. Bármikor rácsodálkozom egy nyíló virágra, élvezem a napsütést, azt a ruhát veszem fel, amiben jól érzem magam, még ha nem is a legújabb trendet követi, és egyáltalán nem zavar, ha megnéznek az utcán.”

Volt egy őszinte beszélgetése önmagával és a betegségével. Azt mondta, nem akar hős lenni, nem mondja azt, hogy győzni fog, de amíg ereje engedi, küzd, és hogy meg tanulnak egymással élni. Kontrollvizsgálatok alkalmával soha nem kérdez rá az eredményeire. Bízik az orvosában, bízik önmagában. Azt mondja, az orvos azt mond, amit akar, ő pedig érzi, hogy jól van. „Ha én jól érzem magam, akkor jól is vagyok. A gyerekeim csak annyit kérdeznek, ha gyógyszerért megyek: anya, de ugye hazajössz? És én, amit megígérek, azt be is tartom.”

Szöveg Rajczi Emília

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/34. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene