Egy Adelbert Figuera nevű férfiról, aki annyit csalt, lopott és gyilkolt élete során, mint kevesen, mégis istenként tisztelték, mert sok pénze volt. Kedves karanténtársaim, bizony nehéz időket élünk most, és eme lélekpróbáló időkben én is megosztok veletek egy történetet egy férfiról, aki társadalmunk szégyene volt, mégis az egekig magasztalták.
Élt egyszer Párizsban egy Adelbert Figuera nevű férfi. Ez a férfi négyéves korában megárvult. Egy házaspár fogadta örökbe, nem sokkal az ötödik születésnapja előtt.
Nem ment valami jól a soruk, azt meg kell hagyni. A város szélén éltek, egy tizenkét emeletes panelházban, amelyről már málladozott a vakolat. A nevelőapja autószerelőként dolgozott, a nevelőanyja takarítónő volt. Igaz, nem bővelkedtek pénzben, de tisztességes emberek voltak. Adelbert azonban cseppet sem hasonlított rájuk. Undorodott a környéktől, ahol éltek, megvetett minden elvet, ami szerint a szülei nevelték őt, nem tisztelt sem embert, sem Istent. Éppen ezért olyan életet élt, amilyet. Mikor a szülei megelégelték nevelt fiuk züllött életmódját, választás elé állították. Vagy felhagy eddigi életvitelével, vagy többé nem látják szívesen otthonukban.
Ekkor Adelbert ahelyett, hogy magába szállt volna, elhatározta, hogy ott fog borsot törni a szülei orra alá, ahol csak tud, hogy minden szempontból a nevelőszülei életmódjának ellentétét fogja élni. Hozzácsapódott egy, a lakótelepükön lézengő tinédzserbandához, tanulás helyett szórakozni járt, annyi alkoholt ivott, hogy egy idő után már a lerészegedés is gondot okozott, és kétszer annyit kellett meginnia ahhoz, mint a társainak, hogy az ital a fejébe szálljon. Természetesen ezen bulik alkalmával nem állt meg az alkoholnál, előnyben részesítette a különféle tudatmódosító szereket is. Ami a nőket illeti, mindennap más lányt csábított magához, de másnap már a nevükre sem emlékezett. Ahogy teltek az évek, egyre jobban belemerült eme förtelmes világ sötét bugyraiba. Elkezdett szerencsejátékokat játszani, és minden problémája megoldását a különféle tudatmódosító szerektől remélte. Odáig fajult a dolog, hogy egyszer csak azon kapta magát, hogy egy sikátorból menekül a gyilkos fegyverrel a kezében, amellyel egy nála nem sokkal idősebb fiú életét oltotta ki.
Most biztosan arra gondoltok, hogy hogyan tehetett szert Adelbert „uraság” az elején említett mérhetetlen vagyonára. Meg kell hagyni, Adelbert ügyes és talpraesett fickó volt, annak ellenére, hogy ritkán volt józan. Miután elhagyta nevelőszülei házát, sokáig egy barátja kocsmájában tengette mindennapjait. Ebbe a kocsmába gyakran tértek be a párizsi alvilág maffiafőnökei. Ilyenkor mindig kártyáztak a minőségi italuk mellett. És Adelbert bizony sokszor részese volt eme kártyapartiknak. Nagyon ügyesen keverte a lapokat, és meglepően jól játszott, így nem csoda, hogy sorra nyerte a játszmákat. Ha viszont nem úgy alakult a játék, ahogy ő szerette volna, hát bizony nem riadt vissza még a legmocskosabb csalásoktól sem, amelyeket a kissé pityókás maffiózók nem vettek észre. Így hát Adelbert sorra gombolta le róluk a vagyonukat.
Pár év múlva a lecsúszott, szegény, gyógyszerfüggő Adelbert Figuerából Párizs leggazdagabb polgára vált. Hatalmas villát építtetett magának a város tehetős negyedében, házvezetőnőt és takarítókat fogadott fel, megvásárolta a legdrágább sportautókat, egyszóval arany életet élt. Viszont nem restellte bemocskolni a kezét. Nagy örömét lelte abban, hogy pénzt kölcsönzött szegény embereknek, majd amikor azok a legkevésbé számítottak rá, azonnali hatállyal visszakérte tőlük. Ők persze nem tudtak fizetni, így ő minden vagyonukat elkobozhatta. Ha pedig bárki fel mert szólalni ellene, hidegvérrel meggyilkoltatta majd balesetnek álcázta, és méltó temetést rendezett neki a város lakói szeme láttára, akik egyenesen csodálták jósága miatt. Így tett azokkal az éjszaka folyamán őt szórakoztató nőkkel, akiknek eljárt a szájuk, hogy mit láttak a „tökéletes” férfi otthonában. Például szegény Biancával, akit emiatt lelökött a villája ablakából, a hatóságoknak pedig azt mondta, hogy a nő részegen esett ki. Bianca családját persze kárpótolta, hiszen mégiscsak nála történt a baleset, és amíg nem csitult el az ügy, gondjukat viselte. A szegény, mit sem sejtő házaspár pedig könnyek közt mondott köszönetet nagylelkűségéért, és az egekig magasztalták lányuk gyilkosát. Hogy hol volt ilyenkor az igazságügy? Mint mondottam volt, Abelbert jól bánt a szavakkal. Megnyerő külsejével és talpraesett válaszaival mindenkivel elhitette igazát. Aki pedig kételkedett, annak pénzzel tömte be a száját. Mocskos ügyeiből származó pénzét a kórházaknak adományozta. Iskolát és éttermeket építtetett, egy szó, mint száz, felvirágoztatta Párizst. A lakosok szinte már valamiféle istenségként tekintettek rá nagyvonalúsága és önzetlensége miatt. Nem sejtették ezek az egyszerű emberek, hogy pénzmosás célját szolgálják a gyönyörű éttermek. Hogy Adelbert Figuera önszántából egy vasat sem költött volna a városra, és soha semmi olyat nem tett, ami nem az ő javát szolgálta volna. A méregdrága háza falai mögött pedig tovább hódolt bűnös szenvedélyeinek.
Évtizedek múltán szomorúan közölték a híradóban, hogy a nagyra becsült Adelbertet halva találták ma reggel az otthonában. Az egész város gyászolta a becsületes és nagylelkű férfit. Még szobrot is állíttattak neki, mondván, még egy hozzá hasonló ember nem fog egyhamar Párizsba jönni. Pedig nem volt ő sem becsületes, sem nagylelkű, sem erkölcsös ember. Az egyetlen dolog, amiben bővelkedett, és amivel törődött, az a pénz volt. Az a pénz, amelyen megvásárolta az emberek szeretetét és tiszteletét. A pénz, amellyel úgy maradt meg ez a férfi a polgárok emlékezetében, mint tiszteletreméltó és nagyszerű ember. Az a férfi, aki több fegyvert fogott életében, mint ajtókilincset.
Jakubáč Éva
A szerző a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium 1. A osztályos tanulója
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.