A kutatás különféle állatfajok, valamint emberek viselkedését követte, és több faj nőegyedeire jellemzőnek találta, hogy konfliktus esetén első reakciójuk a kicsinyek védelmezése és vigasztalása, második pedig az, hogy társas környezetükben segítséget és támaszt keresnek.
A UCLA kutatói feltételezik
A kutatás különféle állatfajok, valamint emberek viselkedését követte, és több faj nőegyedeire jellemzőnek találta, hogy konfliktus esetén első reakciójuk a kicsinyek védelmezése és vigasztalása, második pedig az, hogy társas környezetükben segítséget és támaszt keresnek.
A UCLA kutatói feltételezik, hogy a „gondoskodj és barátkozz“ típusú válaszreakció éppúgy az emberi (és állati) biológiában gyökerezik, mint az agresszió/menekülés párosa. A „gyanúsított“ az oxitocin nevű hormon, amely nagy szerepet játszik a nemi viselkedés alakulásán kívül a test természetes fájdalomcsillapító rendszerében is. Az oxitocint eddig elsősorban a szülés során játszott szerepe miatt tanulmányozták, noha mind a férfiak, mind a nők szervezete választ ki oxitocint stressz hatására. A kutatók úgy találták, hogy a magas oxitocin- szintű állatok és emberek nyugodtabbak, felszabadultabbak, könnyebben barátkoznak, és kevésbé szoronganak.Noha oxitocint a férfiak szervezete is termel, a hormon hatását csökkentik a férfihormonok, így az kisebb szerepet játszik a férfiak stresszre adott reakcióiban. A férfiak sokkal hajlamosabbak rá, hogy tipikus „stresszbetegségek“ alakuljanak ki náluk, például magas vérnyomás, agreszszív viselkedés, alkohol- vagy drogfogyasztás. A nők hosszabb átlagos élettartamát talán eltérő stresszreakcióik is magyarázzák.
Az alapvető különbség férfiak és nők nehéz, stresszes helyzetekben mutatott viselkedése közt az, hogy a nők sokkal inkább hajlamosak rá, hogy segítséget kérjenek, támaszt keressenek másoknál: telefonáljanak barátaiknak, családtagjaiknak, vagy egész egyszerűen útbaigazítást kérjenek, amikor nem találnak oda valahová.
Rena Repetti, a UCLA pszichológus kutatója azt vizsgálta, hogyan viselkednek otthon a gyerekeikkel az anyák, illetve az apák egy nehéz munkanap után. A tipikus apa azzal reagál a stresszre, hogy azt szeretné, ha békén hagynák. A férfi a munkahelyi gondok után otthonában békére és nyugalomra vágyik, de különösen erős stressz esetén hajlamos arra, hogy élesen reagáljon, és összevesszen a feleségével vagy a gyerekeivel. A tipikus anya viszont hajlamosabb arra, hogy a munkahelyi problémákból eredő feszültséget a gyerekekkel való foglalkozás révén oldja fel magában. Hogyan lehetséges, hogy erre a különbségre eddig nem figyeltek fel a kutatók? Úgy tűnik, öt-hat évvel ezelőtt még magától értetődőnek tekintették, hogy a stresszkutatásokban elsősorban férfiakat vizsgálnak, mivel úgy gondolták, hogy a havi hormonális ciklus következtében a nők reakciói túlságosan ingadoznak ahhoz, hogy statisztikailag releváns következtetéseket lehessen levonni belőlük. 1995-ben azonban az amerikai szövetségi kormány kötelezővé tette a férfiak és a nők egyenlő arányú képviseletét az egészségügyi tárgyú kutatásokban. Ennek nyomán kezdett fény derülni az eltérő viselkedési mintákra.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.