Kedves testvérek!

Vagy ha valami butaságot csinálunk, azt mondják, ez olyan gyerekes volt. A legtöbben azért a szívünk mélyén tudjuk, hogy gyereknek lenni jó. Felnőtt szemmel visszatekintve láthatjuk, mennyivel egyszerűbb, milyen gondoktól mentes a gyerek élete a felnőttéhez viszonyítva. A karácsony egyik örömhíre számunkra éppen abban rejlik, hogy mindannyian egy kicsit újra gyerekek lehetünk. A karácsony nem csak a betlehemi jászolban fekvő gyermek születésének az ünnepe, hanem annak is, hogy mi mindannyian újra átérezhetjük, milyen jó gyermeknek lenni. Tehetjük mindezt úgy, hogy az egyáltalán nem lesz kínos, senki sem fog emiatt megszólni. Karácsonykor az ember akkor érzi jól magát, ha minden rendben van az életében, és nem kell semmi felől sem aggodalmaskodnia. Úgy érezzük magunkat, mint a gyermek, akinek az élete nem oly gondterhelt, mint a felnőtteké.

Azok az igék, amelyek ezen az ünnepen megszólítanak bennünket, egy ilyen karácsonyi gyermeki hangulatba vezetnek vissza mindannyiunkat. János evangélistától a negyedik evangéliumban nem hallunk sem Józsefről, sem pedig Máriáról. A napkeleti bölcsek sem keresik a megszületett Megváltó jászlát. Az angyalkórus dicsőítő éneke is elmarad, és a Betlehem mezejében tanyázó pásztorok is hiányoznak a történetekből. János ugyanis valami mélyebb értelmet keres. Azt mondja, hogy az Ige volt az igazi világosság, és akik befogadták őt, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. A jászolban fekvő gyermek által Isten olyan közel jött az emberhez, mint amilyen közel csak a szülők mehetnek gyermekeikhez. Itt még egyszer, hatványozottan ki van hangsúlyozva, hogy mi mindannyian Isten teremtményei vagyunk, akinek életünket köszönhetjük. Mert a betlehemi jászolban fekvő gyermek nem más, mint a Názáreti Jézus, az a Jézus, aki Istent úgy szólítja meg, mint Atyát. Az Úri imádságban Jézus így tanít bennünket imádkozni: „mi Atyánk”. Azért hagyta ránk ezt az imádságot, hogy mi is jóságos Atyaként tudjuk Istent megszólítani, hogy nekünk is olyan bensőséges kapcsolatunk legyen ővele, mint amilyen neki volt. De ezen felül Jézus még valami sokkal többet és nagyobbat is ajándékoz nekünk ebben az imádságban. Jézus egész életével azt mutatja meg, milyen is az az Isten, aki őt elküldte. Azt mutatja meg nekünk, hogy Isten egy szerető Atya, aki megbocsájtja a mi bűneinket, és aki új életet ad nekünk. Aki karácsonykor gyermekként érkezik hozzánk azért, hogy mi meglássuk és átérezzük, hogy mindannyian az ő gyermekei vagyunk. Isten úgy gondoskodik rólunk, mint ahogyan a szülők gondoskodnak gyermekeikről. Természetesen mindez akkor van így, ha a szülők is olyan szeretettel gondoskodnak gyermekeikről, mint ahogyan mennyei Atyánk gondoskodik rólunk. Isten olyan közeli és jó kapcsolatban van az emberrel, mint ahogyan azt egy ideális szülő-gyermek kapcsolatban el tudjuk képzelni. Mindez igaz még akkor is, kedves testvérek, ha a mai szekularizált világunkban valami egészen mást tapasztalunk.

Istent senki sem láthatta a múltban, és ma sem láthatja senki szemtől szemben. De karácsonykor az Ige testet öltött, eljött azért, hogy emlékeztessen bennünket, mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Mindannyian gyermekek lehetünk újra és újra, félelem nélkül, anélkül, hogy bárki gyerekesnek nevezhetne. Kedves testvérek, engedjük át magunkat az érzésnek, hogy az egy élő Isten gyermekei vagyunk, aki szeret bennünket. Éppen ezért nekünk is az a feladatunk, hogy egymást szeressük, hogy úgy viszonyuljunk egymáshoz, mint Isten teremtményei, mint egy és ugyanazon Atyának a gyermekei. Ha pedig egy Atyának vagyunk a gyermekei, akkor az a feladatunk, hogy egymást szeressük ugyanúgy, ahogyan az Atya bennünket szeret.

Ficzere Tamás református lelkész
 

Az Ige volt az igazi világosság… ő jött el a világba. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek (János ev. 1,10.12)

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/50-51. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene