Magyar dallamok Amerikában: A Kaptza zenekar útja Somorjáról és Sopronból az USA-ba

Ketten somorjaiak (Nyárfás Mátyás, Lelkes Márton), hárman soproniak (Fajkusz Levente, Fajkusz Domonkos, Kőhalmy Ádám). Ők alkotják a Kaptzát.

„A zsigárdi Rév táborban találkoztunk először. Ennek már több mint tíz éve. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az évek alatt, többször találkoztunk. Aztán amikor kiderült, hogy van ez az ösztöndíj-lehetőség (a Petőfi Kulturális Ügynökség pályázata fiatal magyar népzenészeknek egy USA-beli cserediákprogramra), megbeszéltük, hogy alakítunk egy formációt, és pályázni fogunk” – avat be minket a találkozás részleteibe Levente, akit a legtöbben Lecsóként emlegetnek.

„Kapcának se volna jó”

A kapca kifejezés ismerősen csenghet sokak számára. A szó a láb védelmére, melegen tartására, harisnya helyett a csupasz lábfejre tekert anyagdarabot jelenti, amelyet főként csizmában, bakancsban hordtak régen. Tulajdonképpen a zokni elődjéről van szó.

„Van ennek egy átvitt értelme is: a hitvány, semmirekellő alakokra használják. Az asszonyok azokra a férfiakra mondták, akik egész nap a kocsmában ültek. Mindemellett ez a rongydarab volt a világon a legbüdösebb akkoriban. Mi valahogy szimpatizáltunk ezzel, önironikusan. Illetve számos népdalban is benne van ez a kifejezés. A zenekar nevébe azért került tz-vel, mert azt hittük, hogy így majd az amerikaiak is ki tudják mondani, de tévedtünk, a tz meg ott maradt. A helyiek aztán a nemes egyszerűség kedvéért the five Hungarians-ként (az öt magyar) emlegettek minket” – derül ki a név eredete.

Grammy-díjas tanár

Ottlétük célja az amerikai zenei kultúra megismerése és elsajátítása volt, illetve a kintlét alatt egy saját népzenei lemezen is dolgoztak, és iskolába jártak.

„Az egyetem olyan volt, mintha konzervatóriumba járnánk. Csak zenét tanultunk: elméletet és gyakorlatot. Mindennap hosszú órákig gyakoroltunk különböző hangszereken. Ami az oktatást illeti, a legnagyobb különbség, hogy az amerikai tanároknak van kedvük tanítani. Nagyon neves, kompetens szakemberek, sztárok tanítottak bennünket. A fizetésüket pedig diákonként kapják, szóval mindenki igyekszik nagyon jó fej lenni, mert akkor többen járnak majd hozzá, és jobb lesz a bérezése is. Hálásak, ha hozzájuk iratkozol be órára. Beszélgettünk például egy tanárral, akiről kiderült, hogy Grammy-díjas. Máskülönben nagy az átjárhatóság az órák közt, így mindenki tud arra összpontosítani, amiben jó. Én például hangmérnöknek tanulok, így a technikai háttérről is rengeteget tanulhattam odakint”– mondja Nyárfás Mátyás, a brácsás.

Nagyon neves, kompetens szakemberek, sztárok tanítottak bennünket.

Amerikai turné

Amerikában szinte minden államban van magyar közösség, rengeteg magyar él kint.

„Felvettük a kapcsolatot az egyik ilyen közösséggel, először New Jersey-ben. Meghívtak bennünket szilveszterezni, szerették volna, hogy csináljunk egy táncházat az ottaniaknak. Így kezdődött a kinti turnézásunk. Ezek a magyar közösségek kapcsolatban vannak egymással, s amikor kiderült, hogy ott vagyunk, máshová is kaptunk meghívást, jártunk Washingtonban, Buffalóban, San Franciscóban, Los Angelesben, San Diegóban, New Yorkban és még sok más helyen. A kint élő magyarok közül meglepően sokan foglalkoznak a népi kultúrával, a hagyományőrzéssel. Jól ismerik a népzenét, és még magyar néptáncversenyen is zenéltünk New Yersey-ben” – tudjuk meg Domonkostól, aki a bőgőzés mellett énekelni is szokott.

Kultúrsokk és más ínyencségek

Az USA messzi világ, és számos meglepetést tartogat, minden téren. A zenekar tagjainak is jutott néhány ilyen meglepetés.

„Az ételek közül nagyon hiányzott a kenyér. Mindenhol csak toast kenyeret kapni, ami ott édesebb, mint nálunk. De hiányzott a hurka és a tejföl is. Ami pedig nagyon más, az az autókultúra. Egyszer az ebédlőben azt kérdezte tőlem egy helyi, hogy tagja vagyok-e annak a csoportnak, akik mindenhová gyalog mennek. A helyiek ugyanis egyáltalán nem gyalogolnak, és az infrastruktúra sincs igazán kiépítve a gyalogosok számára. Johnson Cityben a tömegközlekedés sem volt valami frekventált és jól szervezett. Hamar megtapasztaltuk, hogy autó nélkül nem igazán lehet boldogulni. Egy bevásárlásra például gyalog mentünk, a helyiek pedig az autóikból kiabáltak nekünk, hogy minden rendben van-e, miért sétálunk? Volt, hogy meg is ijedtek tőlünk, hogy egyszerre öten sétálunk, azt hitték, valami rosszban sántikálunk” – meséli Márton, a harmonikás.

Kulisszatitkok az albumról

Az amerikai tartózkodás célja a tanulás mellett a lemezkészítés volt, ezt sikeresen meg is valósították.

„A lemezen 12+1 szám szerepel. A fele magyar népzene, a maradék pedig feldolgozás. Ezek közt vannak dzsesszesebb és poposabb zeneszámok is, illetve az amerikai zene hatása is érezhető, főleg a bluegrass stílusé. Az albumon vendégzenészek is játszanak: a tanáraink, diáktársaink, barátaink. Az elkészült anyag egyelőre lemezbemutató koncerteken hallható, de remélhetőleg hamarosan a széles közönség is meghallgathatja online, esetleg cédén” – tudjuk meg Ádámtól, aki a cimbalomról kis korában azt hitte, hogy valami furcsa gesztenyesütő.

A hanganyagot egy nashville-i stúdióban vették fel, ahol a világsztár Taylor Swift hangmérnöke is dolgozik. A stúdiózás négy napot vett igénybe, és a fiúk nagyon élvezték a közös munkát a stúdió munkatársaival.
„Nashville egyébként egy igazi country manufaktúra, érdekes volt látni azt, ahogy az ún. session zenészek stúdióról stúdióra járnak a lemezfelvételekhez. Nekünk is hívtak egy ilyen zenészt, és zseniálisan játszott. Nagyon modern, jól felszerelt stúdióban dolgozhattunk. Ez is egy élmény volt” – mesélik.

A zenekarral a Gímesi Művelődési Táborban beszélgettünk, ahol velük volt Will Hart is, egyenesen Johnson Cityből. Együtt tanultak az egyetemen, ő pedig úgy döntött, hogy ellátogat (életében először) Európába, meglátogatni zenésztársait. A táborban délután zenei workshopot tartottak, együtt zenéltek, és amikor felcsendült a bendzsó hangja, egy kicsit mindenki a vadnyugaton érezhette magát. Az esti táncházban pedig úgy húzta ez az amerikai fiú a magyar népdalokat, mintha mindig is ilyeneket játszott volna.