A különös valóság Indiana Jones kalandjai mögött

Az Indiana Jones-filmek célja mindig is az volt, hogy visszaköszönjön bennük egy adott korszak kulturális és mitikus közhangulata. A történelmi háttér érintkezett az adott kor természetfeletti és paranormális megszállottságaival, egy olyan világot vetítve a képernyőre, ahol a legsejtelmesebb összeesküvés-elméletek is bebizonyosodtak. A témaválasztás persze nem volt híján botrányoknak, ez azonban csak még izgalmasabbá teszi az összképet. Csatoljuk tehát szíjunkra az ostort, húzzuk fejünkbe a kalapot, és lássuk, mi minden ihlette kedvenc régészünk legnagyobb kalandjait!

A nácik – a történelem szobrászai

Indianát a legtöbben elkötelezett náciverőként ismerik, aki bibliai ereklyéket próbál megkaparintani a Harmadik Birodalom elől. Ez nem meglepő, hiszen a sorozat két legsikeresebb epizódja, Az elveszett frigyláda fosztogatói és Az utolsó kereszteslovag is ezt a sémát követik. Azt már kevesebben tudják, hogy ezek a filmek részben valós történelmi eseményeken alapulnak. A náci Németország valóban megrögzötten kutatott különféle, vallási eredetű történelmi leletek után, bár többnyire nem a filmben bemutatott, okkultista indíttatásból. Persze, arra is volt példa, hogy valamit kimondottan az állítólagos pusztító ereje miatt keressenek. Heinrich Himmler, az SS vezetője például Thor pörölyét is megpróbálta megkaparintani, biztos volt benne ugyanis, hogy egy, a korát megelőző szuperfegyverről van szó, mely kapóra jöhet majd a náciknak. A legtöbb régészeti kutatás azonban egészen más okból folyt: az elsődleges cél az volt, hogy sikerüljön bizonyítani a németek árja eredetét. Sokan emiatt afféle pszeudorégészetként hivatkoznak a nácik tevékenységére, hiszen nem felderíteni akarták a múltat, hanem összeegyeztetni a saját propagandájukkal egy felsőbbrendű kultúráról. Ezért próbáltak rálelni többek között Atlantisz romjaira is, úgy vélték ugyanis, hogy a fejlett, mitikus várost az árják alapították. Mindezt persze egyetlen lelet sem támasztotta alá, ám a náci kutatók előszeretettel fabrikáltak bizonyítékokat.

Steven Spielberg hőse elsőként a frigyládát, a tízparancsolatot tartalmazó ereklyét kaparintja meg, mely után a valódi nácik ténylegesen kutattak, bár feltehetően nem az isteni ereje, hanem történelmi és zsidó vallási jelentősége miatt. Sőt, Tanis egyiptomi romvárosa, mely a filmben a láda lelőhelyeként szerepel, valóban komoly régészeti felfedezések színhelye volt a 30-as években. A film tehát dokumentálható régészeti erőfeszítésekből merít, még ha a frigyláda kutatása kudarcba fulladt is (érdekesség, hogy az etióp ortodox egyház saját állítása szerint birtokolja a ládát, ez azonban nem bizonyított). A másik, Indiana által kutatott bibliai lelet, a Szent Grál felé azonban a nácik is nagyobb érdeklődéssel voltak; Krisztus kelyhe után maga Himmler vezette a kutatást. Hogy pontosan milyen céllal, azt nem tudni, a filmben a nácik elsődlegesen az örök élet reményében keresik. Annyit tudunk, hogy Himmler a küldetés során személyesen is elutazott egy katalóniai templomba, melyet a Parzival című germán verses regény alapján a Grál egyik lehetséges lelőhelyének vélt. Az Artúr király párhuzam egyébként nem véletlen, Himmler afféle modern lovagtársaságként tekintett magára és az SS-re. Célja volt többek közt az is, hogy Wewelsburg várát a fiktív Camelot mintájára egyfajta modern lovagi központtá tegye. Himmler fantáziája részben valóra is vált, hiszen Artúrhoz hasonlóan ő sem talált rá soha a Grálra.

Támad a Mars... és az oroszok

Az 50-es években játszódó A kristálykoponya királysága érthető módon elhatárolódott a náciktól. Indiana új ellensége a Szovjetunió lett, a történetet pedig áthatotta a fegyverkísérletek és kémkedés miliője, valami, ami alapjában határozta meg az amerikai hidegháborút. Feltűnt azonban egy sokkal ellentmondásosabb történeti elem is: a földönkívüliek. S bár ez sokakat kizökkentett, a kulturális háttere egyértelműen megalapozott. Az 50-es évek Amerikájának egyik nagy szenzációja az úgynevezett ufóőrület volt, melyet Kenneth Arnold civil pilóta indított el 1947-es jelentésével, melyben azonosítatlan repülő tárgyakról beszélt. A sajtónak köszönhetően hamar elterjedt a csészealj megnevezés, az esetet követve pedig ufójelentések százai rohamozták meg a kormányt. Köztük volt a hírhedt rosswelli incidens is, amikor egy állítólagos ufóroncs zuhant le Új-Mexikó állam egyik mezőségére. A kormány szerint a roncs egy időjárási szondáé volt, a publikum azonban ezt a magyarázatot szkeptikusan fogadta. Bizonyos, a hivatalos közlemény előtt elkapott rádióbeszélgetések alapján az a gyanú is megfogalmazódott, hogy a szonda valójában nukleáris tesztek segédeszköze volt, ami megmagyarázná a kormányszervek hallgatását az üggyel kapcsolatban. Az ufóőrületet valószínűleg az is elősegítette, hogy a különféle hadi kísérletek miatt ebben az időben egyre több lett a lezárt és titkosított létesítmény az Egyesült Államokban, melyek leghíresebbje talán az 51-es körzet.

A filmben Indiana és felnőtt fia egy földönkívüli eredetű kristálykoponyát próbál visszajuttatni egy közép-amerikai piramistemplomba. Ezek az elemek szintén valós alapúak, az ufók népszerűsödésével ugyanis elterjedtek az olyan összeesküvés-elméletek is, hogy a történelem során korábban már „jártak nálunk”, és segítették a fejlettebb antik kultúrákat. A közép-amerikai törzsek és népek lenyűgöző építményeiknek és az olyan kulturális hagyatékoknak köszönhetően, mint a Nazca-vonalak (csak az égből látható geoglifák, azaz földfelszíni ábrák, melyeket elvileg csak istenek vagy ufók láthattak) kiemelt figyelmet kaptak ezen elméletek hívőitől. A kristálykoponyák szintén létező, kvarcból készült leletek, melyeket megtalálóik többnyire közép-amerikai eredetűnek véltek. Az egyik leghíresebb darab az ún. Mitchell-Hedges koponya, melyet a filmben is többször megemlítenek. Ezeket a tárgyakat sokan arra való bizonyítékként kezelik, hogy az antik kultúráknak a rendelkezésükre álltak komplex, általunk csupán a 20. században felfedezett eszközök is, melyek eredete éppen ezért kérdéses. A legtöbb kristálykoponyáról azonban a vizsgálatok során kiderült, hogy valóban a 20. században készültek, nem pedig az óidőkben. A kristálykoponya királysága egyértelműen az Indiana-filmek legzavarosabb darabja, ám minden eleme a hidegháború ufókultuszából táplálkozik.

Valamivel kifinomultabb szektások

Efféle tudatosságról sajnos kevésbé tehet tanúbizonyságot A végzet temploma, mely talán az egész sorozat legrosszabbul öregedő darabja. A film a mai napig rengeteg kritikát kap érzéketlen nő- és kultúrábrázolása miatt; utóbbinak köszönhetően a kaland színhelyéül szolgáló Indiában be is tiltották. Indiana ebben az epizódban a thug gyilkos szektával kerül összetűzésbe, akik gyermekrabszolgákat tartanak, és embereket áldoznak Káli istennőnek. Bár maga a szekta a 13–19. század között valóban létezett, közel sem volt annyira barbár, mint azt a film érzékelteti; a történészek szerint sokkal inkább a történelem első maffiaszervezeteként kéne rá tekinteni (talán nem véletlen, hogy a brit gyarmatosítás idején a „thug” szó átkerült az angolba a rablók és bűnözők szinonimájaként). A thugok a valóságban is Kálit istenítették, aki a filmben szobra alapján afféle démoni teremtménynek tűnhet. Káli valóban a pusztítás istennője, és gyakran ábrázolják gyilkolás közepette, a mitológia szerint azonban ez a pusztítás szükséges az egyensúly fenntartásához, a thugok pedig maguk is úgy érezték, hogy tevékenységükkel megvédik a világot az egyensúly felbomlásától, így pedig a pusztulástól.

Ettől még persze nem lesznek jófiúk, hiszen ha nem voltak is rituális emberáldozók, gyilkosok annál inkább, és többnyire utazókat céloztak meg. Először beépültek közéjük, majd az éj leple alatt megfojtották és kirabolták őket. A szervezetet végül az angolok számolták fel a 19. század vége felé, tehát 1935-re, amikor a film játszódik, már régóta nem jelentettek veszélyt az indiai népre. A szekta, általa pedig a hindu vallás előnytelen ábrázolása érthető módon vitathatóvá vált, amin a vudu jelenléte sem segített. A film bizonyos jeleneteiben Indianát vudu babákkal kínozzák, melyeknek igazából semmi keresnivalója Indiában. A vudu az afroamerikai kultúrák vallása, mely főként Haitin és Louisiana államában népszerű, de ott sem a popkultúrából ismert, démonikus formájában, hanem egyszerű, afrikai eredetű hiedelemvilágként, mely keresztény és muszlim elemekkel is ötvöződik. A vudu babák ráadásul nem is afrikai, hanem európai eredetűek; a „poppet” nevű bábokon alapulnak, melyek az európai folklórban arra szolgálnak, hogy átkokat és varázslatokat lehessen szórni rájuk, egyben az emberre, akinek képmására készültek.

Steven Spielberg filmjeiben az a legjobb, hogy mindig van egyfajta sajátos varázsuk. Az Indiana Jones esetében ez a történelem és a vallás (alapuljon az antik vagy modern mítoszokon) stílusos fúziója; ez teszi annyira izgalmassá és egyedivé ezeket a kalandokat. Ha majd végre Disney Plus-ra is felkerül Indiana legújabb, ötödik kalandja, akkor ott is régészkedhetünk hasonló kikacsintások után.