Adventi mesekalendárium 21.: A medvelovasok

– Viszlát, kedves sárkánykoma – búcsúzott Mézeskalács a felhő szélén állva, aztán lebucskázott a többiek után, és süvítve követte Jégcsapretket az alattuk elterülő hómező felé.

– Arra, a keleti vörösfenyők alatt látok két szánkónyomot a hóban – kiáltotta Narancshaj.

– Ezek nem szánkónyomok, hanem két egymás mellett haladó apró ember lábnyomai – állapította meg Esthajnalka.

– Észak felé vezetnek – mutatott a végtelen hómezők irányába Szaloncukor.

A rénszarvasok futva követték a nyomokat északra. Egyszer csak egy hóbucka alatt eltűnt minden nyom. A vezérszarvas agancsával elsöpörte a havat, és egy üreg bejáratát pillantották meg.

– Hahó, lakik itt valaki? – kérdezte Hópehely.

Apró orr jelent meg az üreg bejáratában, majd két kis mancsocska, végül egy lemminggyerek feje.

– Embergyerekeket keresünk, erre mentek, ugye? – kérdezte Jégcsapretek magas, cincogó egérhangon, ugyanis jól ismerte a rágcsálók beszédét.

– Erre jöttek – bólogatott a fejét a lemming. – Reggel elvezette őket egy lemming a jégmezőre, hogy megviccelje a gyerekeket. De én nem nevezném ezt kedves tréfának – mondta.

– Szóval a sarkkör irányába mentek? – csóválta a fejét Jégcsapretek. – És mivel te azt mondod, hogy északra keressük őket, és ugye te egy lemming vagy, így biztos vagyok abban, hogy be akarsz csapni bennünket. Irány dél! – adta ki a parancsot az őrsvezető.

Mielőtt bármit is szólhatott a jólelkű lemminggyerek, a szarvasok már messze elrepültek a délen elterülő zúzmarás fűtenger felé. Ebből látszik, hogy nem minden lemming megbízhatatlan, és nem minden rénszarvas hibátlan.

Hanna és két jegesmedve még mindig gyanakodva méregették egymás a végtelen jégmezők közepén. Fedor viszont önfeledten csimpaszkodott hol Jermák, hol Jeliszavéta puha bundájába.

– Nem maradhatnak itt, a jégtáblák közepén – jelentette ki Jeliszavéta. – Jermák, most azonnal el kell vinnünk ezeket az apró emberbocsokat a legközelebbi kunyhóba.

– A legközelebbi kunyhó is roppant messze van ezekkel az apró emberlábakkal. Ráadásul nem is használják mindegyiket, ezek csak két lábon járnak, a másik kettő ott himbálódzik haszontalanul a magasban – dünnyögte Jermák. – Tavaszig nem tennék meg az utat.

– Ha ők nem is, de mi igen. Hajolj le, hogy az a kisfiú felkapaszkodhasson a hátadra – utasította férjét Jeliszavéta.

Jermák morogva ugyan, de engedelmeskedett szerelmének. Több sem kellett Fedornak: amint a medve lehajtotta dinnyenagyságú kobakját, egy ugrással a nyakában termett és jó szorosan odabújt a meleg prémhez. Jeliszavéta Hanna felé lépett és ő is lehajtotta nagy fejét a kislány előtt. Hanna egy pillanatig tétovázott, végül döntött: medvelovas lesz belőle. Felmászott Jeliszavéta hátára, átölelte a nyakát, majd néhány perc múlva a kimerültségtől el is nyomta az álom.

– Szedd a lábad, Jeliszavéta! Ez a fiúbocs olyan erősen ölelget, hogy majd megfojt – panaszolta Jermák.

– Halkabban, Jermák, az én kis bocsom már mélyen alszik, dúdoljunk el egy altatót, hátha a kisfiút is elnyomja az álom.

Jégtakaróba bújt a tundra,
Fehéren fénylik a mindenség.
Együtt kelünk most vándorútra.
Aludjatok el kismedvék! – énekelte Jermák és Jeliszavéta halkan, a két gyerek pedig egyre hangosabban lélegzett a hátukon. Álmukban repülő kutyák, sárkányok és jegesmedvék táncoltak a karácsonyfa körül.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.