Adventi mesekalendárium 11.: A repülő kutyaszán

Reményke bizalmatlanul nyalogatta a lábszárát, de érezte, hogy egyetlen karcolás sincs a finom bundácskáján ott, ahol a szánhúzó kutya hegyes fogai hozzáértek.

– Miért haraptál meg? – fordult a kutyához a rénszarvaslány.

– Nem volt szándékos, sajnálom – szólalt meg a kutyus magas, éneklő hangon. – Láttuk, hogy a folyó felé siklik a szánotok. Az utolsó pillanatban sikerült lerántanom téged arról a megvadult fakutyáról. Ha nem segítünk, belecsúsztok a jéghideg, örvénylő vízbe, és elsodor benneteket a folyó.

– Ez igaz – látta be Reményke. Fél szemmel a testvéreket kereste, akik még mindig a hóban kacarásztak a többi kutya társaságában.

Fedor végre feltápászkodott, és egy barna hátú kutyus segítségével Hannát is talpra állították.

– Olyan aranyos kutyusok vagytok – simogatta meg Hanna a megmentői szürke-fehér buksiját.

– Ti pedig kedves embergyerekek – nyalta meg Hanna kesztyűtlen kezét egy ugribugri kölyökhusky, akinek csodaszép kék szeme világosabban ragyogott a hónál.

Fedor eközben már nagyokat kortyolt az őt megmentő hatalmas bernáthegyi kakaós kulacsából.

– Mit kerestek itt gazdi nélkül a vadonban? – érdeklődött Hanna.

– Mi idomított szánhúzó kutyák vagyunk, titkos küldetést teljesítünk – sejtelmeskedett a felemás szemű falkavezér.

– Igen, titkosan visszük a Télapónak írt leveleket az Északi-sarkra, de utunkat állta ez a folyó itt, mert idén túlságosan későn ért ide a hideg, így nem fagyott be a víz annyira, hogy biztonságos legyen az átkelés. Sajnos itt ragadtunk egy zsáknyi ajándékkérő levéllel. Mennyi szomorú gyerek nem kapja majd meg a karácsonyi ajándékát, vagy ami rosszabb, baba helyett pizsamát, gördeszka helyett vonalzókészletet találnak majd a fa alatt – kotyogta ki a titkos küldetés minden részletét a kölyökkutya.

A többiek rosszallóan vonítottak és dühösen morogtak rá. De Hanna vidáman kiáltott fel:

– Mi is éppen oda tartunk, a Télapó istállójába kísérjük Reménykét, a 13. fogathúzó rénszarvast.

– Szóval szakmabelit tisztelhetünk a hölgyben – hajolt meg a szarvaslány felé a bernáthegyi.

– Így van – pirult el Reményke –, magam is szánhúzó vagyok. Talán tudok nektek segíteni, ti pedig nekünk, ugyanis a mi szánkónk ripityára tört a folyóban.

– Mégis, hogy segíthetnél rajtunk? Talán átrepülsz a zubogó folyó felett? – nevetett a barna és kék szemű szibériai husky.

– Éppenséggel igen! – vágta rá Hanna.

– Éppenséggel igen! – ismételte határozottan Fedor is.

– Persze, könnyebb lenne, ha ti is tudnátok repülni, de valahol kipottyantak a sörényembe szőtt varázscsengettyűim, ha azokat a nyakatokba akasztanánk, ti is könnyedén felszállhatnátok a levegőbe – mondja sajnálkozva Reményke.

Ekkor Fedor belenyúlt a jobb zsebébe, és három banános csokipapír, egy piros építőkocka és fél pár zokni után előhalászta a kiserdő szélén talált csillogó aranycsengettyűket.

– Ez micsoda? – kérdezte most Hanna a kisöccsétől.

– Csengettyű – vágta ki Fedor mosolyogva. Mind a hét kutya nyakörvére jutott egy-egy varázscsengő, így készen álltak a repülésre. Reményke és a felemás szemű vezérkutya kerültek legelőre, utánuk a többiek, a szánon Hanna és Fedor, kezében a vattapamacs méretűvé zsugorodott felhővel, azután nekiiramodtak, és egyetlen rúgással felszálltak a levegőbe, át a veszélyes folyó felett.

Basity Gréta

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.