História

Elmúlt Vasárnapok: A gyerek nyári dolgai

Nem semmi tanéven vagyunk túl. Egy fura év fura végére értünk, lásd az aktuális Vasárnap címlapján és azon túl, de mi következzen most a gyerekek számára?
Vasárnap

2020. július 4. 09:00

elmultnyarigyerek

Négy évvel ezelőtt Vrabec Mária kolléganőnk körüljárta a gyerekek nyári időtöltésének (időbeosztásának) kérdését, és gyakorlatilag mindenkinek a pihenést javasolta. „Manapság sok szülő él abban a tévhitben, hogy a gyerekek szabadidejét is be kell osztani, sőt az a jó, ha igazán nincs is szabadidejük, mindig tudatosan foglalkoztatjuk őket.”

Jó kérdés, hogy az otthoni oktatás folyományaként most elpárolog ez a tenni és aktivizálni akarás, azaz a hiperaktiváló szülő is visszavonulót fúj, vagy visz a lendület tovább, és tanulunk látástól szeptemberig.

Korona ide vagy oda, a szakemberek az első mellett állnak ki. „Vekerdy Tamás pszichológus szerint az ideális vakáció az, amelyet a gyermek derűsen, nyugodtan tölt együtt a szüleivel, és nem érzi, hogy folyton teljesítményt várnak tőle” – idézi az azóta sajnos már elhunyt szaktekintélyt a riport.

„Hagyjuk gyerekként élni őket” - Vendégségben Vekerdy Tamásnál

2019. augusztus 5. 09:15

„Hagyjuk gyerekként élni őket” - Vendégségben Vekerdy Tamásnál

Vekerdy Tamás szerint az a jó, ha van ritmusa a szünidőnek, de fontos, hogy az ne taktus, hanem tényleg ritmus legyen, tudtuk meg a cikkből,

de bizony azzal a hangsúllyal, hogy semmire nem kell rágörcsölni.

Még arra sem, ha most indul elsőbe a gyerekünk: „A nyári szünetet ne rontsák el bezzeg majd ha iskolás leszel kezdetű prédikációkkal: várják úgy a tanévkezdést, mint egy nagy kalandot, és akkor a vakáció is örömteli izgalomban telhet.”

A cikket teljes egészében itt találják:

Mi legyen a gyerek dolga nyáron?

2016. július 8. 00:43

Mi legyen a gyerek dolga nyáron?

Tartalmas újraolvasást, nyugodalmas nyári szünetet!

 

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
robbanás

HATALMAS robbanás rázta meg Libanon fővárosát (Videó)

Kočner
Frissítve

Elhalasztották a főtárgyalást Kuciak meggyilkolása ügyében

kult

Kisebbségi kultúra: átszervezésben eltűnt

koronavírus

Koronavírus: Két üzemet is karantén alá helyeztek a Vágújhelyi járásban

iskolakezdés

Normális tanévkezdésre készül Ausztria

roma

Újraindul az Európa-liga, pályára lép a Manchester United és az Internazionale

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.