Remény mindig van

Éva édesanyja egy kelet-szlovákiai kis faluban élt. Amikor a lánya megszületett, otthagyta a kórházban. Éva csecsemő-, majd nevelőotthonba került, tízéves koráig ott élt. Anyját soha nem látta viszont, bár sokáig elképzelte kettejük találkozását. Még nem volt nagykorú, amikor megtudta, hogy anyja már nem él, így soha nem teheti fel neki azt a kérdést, amelyre választ szeretne kapni, hogy miért hagyta el. Apjától később azt hallotta, hogy az asszony szeretett a pohár fenekére nézni meg férfiakkal kószálni.

Nevelőotthonban nőtt fel

A nevelőotthonról szép emlékei vannak. Jól érezte magát, szeretet vette körül. Az egyik nevelőnő megkedvelte a kreol bőrű, bogárszemű, gyönyörű kislánykát, és gyakran hazavitte őt hétvégére, ünnepekre. De egyszer ennek is vége szakadt, Nyolcéves lehetett, amikor megjelent az intézetben az apja, aki akkor tudta meg, hogy van egy lánya. Furcsa találkozás volt, Éva soha nem ismerte azt az érzést, hogy családja van, még egy öccse is. Örült, hogy az apja örökbe fogadta, de öröme nem tartott sokáig, mostohája, akinek később még két lánya született, nem kedvelte. Apjával jobb volt a kapcsolata, de igazán bensőségesnek az sem volt nevezhető.

Öt évig élt az új családban, visszahúzódottan, zárkózottan. Barátai nem nagyon voltak, kiközösítettnek érezte magát. Tizenöt évesen megismerkedett egy hat évvel idősebb fiúval. Az szépeket mondott neki, bizalmába férkőzött. Aztán megerőszakolta. Éva hazament, összepakolta a holmiját, amely belefért egy hátizsákba, s otthagyta az apjáékat, elmenekült otthonról. Itt kezdődött az igazi kálváriája…

Nem bízott senkiben

Alig-alig szólalt meg, nem mert közeledni az emberekhez. Képtelen volt feldolgozni azt, ami vele történt, lelkileg összetört. Talán ha akkor pszichológushoz kerül, aki segít megszabadulni a démonjaitól, nem rejti el mélyen a sérelmeit, minden másképp alakul. Egyedül nem tudott megbirkózni a fájdalmával. Hiába próbált menekülni, nem volt hová. A rokonok nagy szegénységben éltek, minden családban sok volt a gyerek, ők maguk is nélkülöztek, nemhogy még befogadjanak egy serdülő lánykát. Aztán megint történt valami. Egy fiatal férfi kezdett legyeskedni a szép lány körül, s felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá. Bár Éva nem volt szerelmes, elfogadta az ajánlatot; gondolta, legalább lesz hol laknia. A férfi szerette, rendesen is bánt vele, de egy szép napon megcsalta őt. Éva, amint ez a fülébe jutott, megint csak szedte a cókmókját, és odábbállt. Visszament a falujába. Még jobban begubózott; napokig kóborolt egyedül a határban, de senkinek sem hiányzott, pedig volt úgy, hogy csak egyszer evett naponta.

Szörnyű tragédiát élt át

Tizenkét éves volt, amikor egy 12 évvel idősebb férfi megszólította a folyóparton, aztán mindennap ott várt rá. Egy idő múlva szóra bírta; ő volt az egyetlen, akinek elmesélte, mi mindenen ment keresztül, aki előtt megnyílt, de a legfájdalmasabb titkát neki sem árulta el. A férfi kedves volt hozzá, mindig hozott neki valami apróságot, egy kis cukorkát, kekszet vagy ennivalót. Éva kezdte elhinni, hogy végre fontos valakinek, beleszeretett a férfiba, s amikor rájött, hogy gyermeket vár, egybekeltek. Egy öreg, szoba-konyhás házban éltek, amely düledezett, vizet is a patakból kellett hordani, de legalább volt tető a fejük fölött. Mire Julika megszületett, egy kicsit helyrepofozták, kicsinosították a házat. A férfi talált magának munkát, és szerényen ugyan, de eléldegéltek a keresetéből. Éva biztonságban érezte magát. Később még két gyermeket szült, egy fiút és egy kislányt. Teréznek és Tibornak keresztelték őket.

A gyermekek még kicsik voltak, amikor egy napon szörnyű tragédia történt. A férfit, aki segédmunkásként dolgozott építkezéseken, betemette egy ház leomló fala, s mire kiszabadították a törmelék alól, már nem élt. Éva magára maradt a három árvával. Egy ideig kesergett, mert sokszor nem volt élelem a háznál, pedig a gyermekeknek enni kellett adnia, és ruháznia kellett őket. Próbált munkát keresni, de ez kilenc osztállyal nehezen ment. Gondolta, hogy egy újabb kapcsolat majd segít neki abban, hogy gondoskodni tudjon a családról, de ismét elszámította magát. A férfi, aki odaköltözött hozzájuk, gyakran nézett a pohár fenekére, aztán szinte nem volt nap, hogy józanul jött volna haza. Nemhogy ő hozott volna pénzt, még azt is, amit az asszony a gyerekekre kapott, elszedte. Ha nem adta oda, agresszívvá vált, megverte. Kiderült, hogy nemcsak italra kellett neki a pénz, hanem kábítószerre is.

Rászokott a drogra

A környéken egyre több volt a kábítószer. A férfi, hogy maga is könnyebben hozzájusson, Évát is belerángatta. Úgy kalkulált: ha Éva is rászokik, és nem tud meglenni nélküle, ő is könnyebben hozzájut. Éva maradt a férfi mellett, s rövid idő múlva rájött, hogy újra terhes. Ez sem riasztotta vissza attól, hogy felhajtsa „az anyagot”, ha lehet egyre olcsóbban; természetesen silány minőségű volt. Ha belőtte magát, nem érezte a gondokat. Kezdetben még úgy-ahogy ellátta a gyerekeit, de később már az sem zavarta, hogy nincs mit enniük, nincs cipőjük, ruhájuk, mert minden pénz a drogra ment el. Egyre nagyobb adagokra egyre több kellett.

Csaknem kilenc éven keresztül volt a kábítószer rabja, egyre jobban függött tőle: idővel semmi más nem érdekelte azon kívül, hogy hozzájusson, mert nélküle már képtelen volt létezni. A gyermekei teljesen magukra voltak utalva, végig kellett nézniük, hogy őrjöng az anyjuk vagy épp fekszik önkívületben, mert többször túladagolta magát. Volt úgy, hogy szándékosan, mert erősen kábítószeres párja félholtra verte. Már az óvodából sem volt kinek hazavinnie a gyermekeket. Erre végül felfigyeltek az óvónők, és értesítették a szociális hivatalt. Amikor kijöttek az illetékesek, azonnal elvitték a megrémült, ordító gyermekeket. 

A gyermekei mentették meg

Évát ez mentette meg önmagától és a haláltól. Amikor kitisztult az agya, s felfogta, hogy elveszítette a gyermekeit, nem nyúlt újabb adag után, hanem komoly elhatározásra jutott. Vissza fogja őket szerezni! Ez pedig csak úgy válhat lehetségessé, ha megszabadul a függőségétől, s új életet kezd. Senki nem hitte el neki, hogy képes lesz erre, annyira mélyre süllyedt már. Ő maga is sejtette, hogy egyedül nem tudja megvalósítani, drogelvonó kúrára kell mennie, hogy meggyógyuljon. Az, amit egy hete még el sem tudott képzelni, megtörtént: összecsomagolt, s maga jelentkezett. Eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, kitart.

Szerencséjére a gyerekek olyan nevelőszülőkhöz kerültek, akik szeretettel vették körül őket. Lassan kezdték biztonságban érezni magukat. Az anyjuknak pedig egy idő múlva kezdett napról napra javulni a közérzete. Az, hogy visszakapja a gyermekeit, mindennél fontosabb lett számára. Korábban soha nem érzett ilyet.

Drogfüggő anyának nehéz visszaszereznie a gyermekeit, mert a visszaesés veszélye folyton ott lebeg a feje fölött. Ilyen esetekben nagyobb a visszaesés esélye, mint azé, hogy tiszta marad. Ráadásul Éva egyedül volt, a párját drogterjesztésért és bántalmazásért évekre börtönbe zárták. Neki munkája sem volt, s anyagi helyzete nem tette lehetővé a gyermekeiről való gondoskodást.

Másfél évig tartott a kezelés, fél évig volt zárt intézetben. A kezdeti zárkózottságot követően egy ügyes pszichológus elnyerte a bizalmát, s Éva kezdett megnyílni. Mindennap többet árult el magáról, végül elmesélte egész szomorú történetét, kibeszélte magából a fájdalmait, bánatát, a rossz emlékeket. Lassacskán elengedte a démonjait. Már az intézeti kezelés alatt kezdett tanulni, elvégzett egy fodrásztanfolyamot, s végre a szerencse is rámosolygott. Összebarátkozott ott egy lánnyal, akinek az anyja fodrász- és kozmetikai szalon tulajdonosa az egyik szlovákiai nagyvárosban. Alkalmazta őt, és Éva nem okozott csalódást. Egyre nagyobb kedvvel végezte a munkáját, a vendégek is megszerették, mert nagyon kreatívnak bizonyult. Egy napon egy divattervező hölgy tévedt be hozzá, s tetszett neki, ahogy dolgozik. Jött másodszor, harmadszor, majd divatbemutatóra meg fotózásra hívta meg. Mind több megbízást kapott, s néhány éven belül önállósította magát. 

Gyermekeit visszakapta, ma már mind középiskolás; jól tanulnak, büszke rájuk. Ők meg még büszkébbek az anyjukra azért, hogy talpra állt.