Nehéz edzőfeleségnek lenni

Nagy volt ott a nyomás, néhány dolog nem úgy sült el, ahogy tervezte a vezetőség, s ez mindig feszültséget szül, mert egyesek sok mindennel előrukkolnak, aminek semmi köze a lényeghez. Például azzal, hogy nem jó, ha férj és feleség egy csapatnál van, mint az ő esetükben. A lányoknak ugyanis Tímea férje, Juraj Suja volt az edzője (egyébként annak idején Somorján is így volt). A másik ok magánjellegű: a bölcsödét, ahová most 22 hónapos kislányuk járt, az új törvény értelmében bezárják, más lehetőséget pedig nem találtak, ezért úgy döntöttek, hogy itt az ideje hazatérni. Somorján várja a családi ház, ott vannak a szülők, a család.

A férj és apuka Rózsahegyen maradt. Nem okoz ez bonyodalmat a kis családnak?

Több mint két évig együtt éltünk Rózsahegyen, majdnem minden hétvégén jártunk haza Somorjára, rengeteget utaztunk. Most már csak pár hét van hátra az idényből, azt ki lehet bírni. Így lesz a legjobb, hogy a férjem nyugodt szívvel megoldhassa a csapatbeli problémákat. A kislányunkat kéthetente elviszi magával pár napra. Ez nemrég is így volt, mivel Rózsahegyen játszottunk, s akkor együtt hazahoztuk. Elég sokat vagyunk együtt ahhoz képest, hogy most külön élünk.

A kicsi lány elvan az anyuka nélkül?

Ő elvan mindenkivel. Ha ott vagyok én, akkor persze anyuka a mindene, de ha nem vagyok ott, akkor is jól van. Azáltal, hogy a bölcsiben volt, kicsit önállósodott. És persze sokat volt velünk a tornateremben, mondhatjuk, ott nő fel a pályán, így szeret az emberek között lenni, játszani és sokat futkosni. Mindig mondja, hogy »anyuci tornázik«, ha edzésen vagyok. 

És már belefér a kosárlabda a kis kezébe?

Igen. Már tud is vele labdázni. Látni, hogy van kézügyessége, labdához való érzéke.

Az anyukája hogy kezdte?

Somorján kezdtem el kosarazni, Diósi tanár úr szervezett egy új csapatot, anyum vitt el oda. Tizenegy éves voltam, pontosan az én korosztályom volt, akiket kerestek. Kicsi, vékony, hipermobilis gyerek voltam, hat évig balettozni jártam, aztán mentem át kosarazni. A balett egyébként sokat segített, főleg a mozgáskoordinációban. 

A kosárlabdához nem túl magas, az irányítók között viszont ideális alkat.

Nem is vagyok a legalacsonyabb. Osztogató és szélső, azaz egyes, kettes pozícióban játszom. A kosárlabdához alacsonyabb játékosok is kellenek.

Sőt, azok jóval mozgékonyabbak, mint a csaknem kétméteresek.

Igen, igen.

A szlovák ligában több klubot is megjárt. Az előrelépés szempontjából melyik volt a leghasznosabb?

Tizenhét éves koromig Somorján játszottam, az alapokat ez adta. Egyébként minden edzőtől kaptam valami újat: mindegyiknek más a stílusa, mást helyez előtérbe. Amikor a párom volt az edzőm, mert Somorján is volt, nemcsak Rózsahegyen, tőle is nagyon sokat tanultam. Lehet hogy azért, mert jobban ismer, de tényleg ő tudta belőlem kihozni a legtöbbet.

Már edzőként ismerte meg a férjét?

Nem. Akkor, amikor Poprádon játszottam, ő Svitben kosarazott; ott találkoztunk, s akkor született a kapcsolat.

Mi a jó egy edző-játékos kapcsolatban, és mi a rossz?

Jó abban, hogy bízik bennem, és én ugyanúgy számíthatok rá. Jól ismer, tudja, miben vagyok jó, a leghatékonyabb. Ami rossz: hogy a körülöttünk lévő emberek nem nagyon tudják elvonatkoztatni a két dolgot, sokan figyelik minden lépésünket, s mindenben azt látják, hogy azért van úgy, mert a felesége vagyok. Közben egyáltalán nem, sőt velem a legszigorúbb. Nehéz így, főleg egy női kollektívában, nagyon sok ilyesféle probléma akad. Ha a csajok valamit a fejükbe vesznek, azt nehéz kiverni belőle, s ha gond van, nem mindig magukban keresik a hibát, hanem másban. Mivel az edző felesége vagyok, valahol félúton állok közte és a játékosok között. Talán nekem mint edzőfeleségnek a legrosszabb, rajtam csattan az ostor. Ezért is döntöttünk úgy Rózsahegyen is, hogy jobb lesz külön; nem akarjuk, hogy folyton ez legyen a téma. Nincs értelme, hogy fokozzuk a feszültséget.

A válogatottban is helyet kapott a 2012-es Eb-selejtezőben, ahol a csapat ki is vívta a franciaországi tornán való szereplés jogát. És a további két évben is stabil tagja volt a válogatott csapatnak.

Minden játékosnak az olimpia a csúcs, számomra is, de most már aligha lesz belőle valami. Örülök hogy a 2013-as Európa-bajnokságon sikerült bekerülnöm a csapat kezdő tagjai közé. Rendszeresen a kezdő ötösben léptem pályára, és sokat jatszottam. Most, mivel anyaságin voltam, nem is vagyok tagja a válogatott keretnek, azóta nem kaptam meghívót. Tavaly novemberben jöttem vissza; ez volt az első idény, amelyet nagyjából végigjátszottam.

Úgy tudom, a kosárlabda mellett dolgozott is.

Mivel Somorján csak este voltak edzéseim, a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozó Environmentális Alapnál dolgoztam. Matematika–fizikát végeztem a Comenius Egyetemen, utána Somorján bankban helyezkedtem el, s onnan az igazgató elkerült ehhez az alaphoz, ő hívott magával. Egyébként tetszett a munka. A végzettségemet is jól ki tudtam használni mindenhol, a számok mindig is érdekeltek.

Megtanítanak logikus gondolkodásra, amelynek a játékban is nagy szerepe van.

Igen. Ezért is választottam. Először építészetire akartam menni, de ott sokat kellett volna rajzolni, s ezt a kosárlabda mellett nem bírtam volna. A matematikával úgy van az ember, hogy ha érti, nem kell sokat magolnia. A fizikától először féltem, de végül is ugyanúgy volt, mint a mateknál: ha valaki megérti, nem nehéz, tudja, mit hogyan. Az első év talán nehezebb, amíg az ember akklimatizálódik, de aztán nem volt gond vele. Tudtam mellette kosarazni.

Mik a tervek sportban, életben?

Szeretnék még jól játszani, segíteni a csapatnak, amíg engem is érdekel a játék, és az egészségem is engedi. A magánéletben pedig: már itthon maradni a kislányommal Somorján, nem szeretnék máshová szerződni. Jó lenne visszamenni dolgozni, s aztán jöhet egy kistestvér Léda mellé.

Az Ady-versek Lédájáról kapta a nevét?

Igen, s a férjem választotta, pedig nem is magyar, de ez a név nagyon tetszett neki.

Somorján soha nem volt sok idegenlégiós, de mindig nagyon jó volt a légkör a csapatban.

Így igaz, zömmel szlovákiai játékosokból tevődik össze az együttes, hazaiakkal, környékbeliekkel próbálunk csapatot építeni. Nem vagyunk amatőrök, de azért a legprofibb klub sem, van mit tanulni. Ha így fejlődik, jó klub lehet. Most ugyan nemzedéki problémák vannak, sokan abbahagyták, de helyükre vannak tehetségek, így pár év múlva, remélem, lesz megint sok jó somorjai kosaras. Nagyon sokat tesz a jó környezet: ha otthon játszunk, eljönnek a családtagok, rokonok, barátok, s ez csodálatos, szinte családi hangulatot teremt.

Ha egyszer leköszön, lehetséges, hogy edzőként segíti a klubot? Az országban nincs sok jó edző…

Már most is felajánlottam, hogy elkezdenék gyerekekkel foglalkozni. A kicsikkel el tudom képzelni a munkát. A régi játékosokra felnéznek a gyerekek, példaképnek tekintik őket; talán tudnék nekik segíteni.