Négy évtized az oktatásban

Jól megjegyezhető napon született. Miért is?

Igen, 1938. november 1-jén születtem, a sors furcsasága folytán éppen egy nappal az első bécsi döntés előtt.

Milyen volt a falu és egy százdi gyerek élete akkoriban?

Elsősorban a társasági kapcsolatok voltak egészen mások, mint napjainkban. Akkoriban az emberek sokat beszélgettek egymással. Százd mezőgazdasági település volt, és nem véletlen, hogy sok embert telepítettek át Magyarországra a háború utáni lakosságcserével; elsősorban a tehetősebb evangélikusokat, akik akkoriban jelentettek valamit. Köztük a bírót is. Ha jól emlékszem, tizenkét családot. Százdon amúgy katolikusok és evangélikusok éltek mindig, ma is csak két református családot találunk itt. Az egykori, tősgyökeres százdi kitelepítettek közül ma már csak egyetlenegy ember él.

Milyen volt a gyermekkora?

Szegény családba születtem, édesapám kőműves volt, édesanyám napszámba járt. A nagyszüleim béresek, anyai nagyapám volt egy ideig a községi kanász is.

Az egyetlen lehetőség ezek szerint a tanulás volt.

Igen, és ebben nagyon támogattak a szüleim. Amikor 1950-ben megnyílt a magyar iskola, újra magyar iskolába járhattam. Egyébként bennünket is érintett a Csehországba való kitelepítés 1946-ban, csakhogy a bizottság valószínűleg rájött a tévedésére, mert ötvenöt évesig listázták a kitelepítendőket, de a nagymamám akkor már túl volt a hatvanon. Az édesapám épp fogságban volt, édesanyám beteg, jómagam kisgyerek. Így aztán nem vittek el bennünket. Pedig már megállt a házunk előtt a teherautó, ráadásul az érkező szlovák család is meglepődött, azt mondták, ezeket nem engedjük elvinni. Így menekültünk meg a kitelepítéstől. Egyetlen gyermeke voltam a szüleimnek.

Hogyan alakult aztán a sorsa? Azt tudjuk, hogy tanító lett.

Kisiskolákban tanítottam, először Ipolybalogon, majd Szécsénkén, aztán Szakálloson. Történelem–földrajz szakot végeztem, elsősorban ezeket oktattam, de lévén szó kisiskolákról, szinte mindent, például biológiát is.

Sokáig tanfelügyelő is volt.

Fokozatosan emelkedett a pályám, voltam tanító, osztályfőnök, annak idején még pionírvezető is, aztán voltam igazgatóhelyettes, iskolaigazgató, és 1976-tól 1991-ig tanfelügyelő.

Tanfelügyelőként tiltakozott a magyar iskolák összevonása ellen.

Nagyon rossz időben voltam tanfelügyelő, amikor a körzetesítés zajlott. Új körzeteket alakítottak ki, és sok iskolát bezártak. Nem tudom, más járásokban hogyan volt, de itt a tanfelügyelők afféle másodhegedűs szerepre voltak kárhoztatva, minden fontos kérdésben az osztályvezetők döntöttek. Amikor az osztályvezető elém tette a papírt a körzetesítésről, azonnal beadtam a felmondásomat, mondva, hogy én ebben nem tudok részt venni. Széttépte a felmondásomat. Hazamentem, otthon panaszkodtam a feleségemnek. Sírtunk a keserűségtől, de nem tudtam mit tenni. Feleségem mondta, hagyjam ott az egészet, jöjjek vissza Ipolyszakállosra tanítani, de nem tehettem. Amúgy nem voltam a kezdeményezője semminek.

Erre mondják, hogy rosszkor, rossz helyen. De ha a feleségénél tartunk, vele hol ismerkedett meg?

Feleségem szintén százdi, 1961-ben volt a lakodalmunk, azóta együtt élünk. Van három gyermekünk, a legfiatalabb fiunk, Attila már negyvenkét éves, a középső, Csaba negyvennégy, Elvira lányunk ötvenegy. Csaba a brünni főiskolán tanult kertészmérnöknek, közben elvégezte a pedagógiát is, úgyhogy tanít. Először Karván, majd a magyarországi Komáromban, most pedig visszajött Búcsra, a magán-szakközépiskolába. Egyébként Komáromban lakik, ott alapított családot. A fiatalabb a losonci kórházban radiológus, a lányunk pedig egészségügyi nővér a lontói szociális otthonban. A feleségem először óvodában tanított, majd nevelőként ment nyugdíjba.

A gyerekek járnak haza? Hogyan telt például a húsvét?

Igen, itthon volt mindenki, az unokák is. Mert öt unokánk is van, el ne felejtsem.

Sosem lett hűtlen a szülőfalujához.

Igen, százdi vagyok, s minden tevékenységem is ide köt. Nagyon sokat dolgoztam a Csemadokban, több színdarabot betanultunk, de például feldolgoztuk, előadtuk a százdi lakodalmast is, aminek valódi lakodalom is lett a vége.

Mostanában mivel foglalkozik? Mit enged meg az egészség?

Az egészség nagyon keveset, szinte semmit nem tudok tenni a kertben, inkább a számítógép előtt ülök, írdogálok, meg keresztrejtvényeket készítek. A Vasárnapban megjelent vagy tíz keresztrejtvényem. Ezekkel foglalkozom. Nem tudok már írni se nagyon, mert Parkinson-kór kínoz, remeg a kezem.

Generációkat nevelt pályája során. Hány évig tanított? Hány diákja volt?

1958-tól 1998-ig tanítottam, pontosan negyven évig. Szám szerint nem tudnám megmondani, hányan voltak, de minden osztály névsora megvan, s fényképeim is az osztályokról. Egykori diákjaim közt akad, aki most a Selye János Egyetemen tanít, de van köztük iskolaigazgató, helytörténész, elismert közgazdász. Jámbor Laci, Sánta Szilárd, Csáky Karcsi, akik hirtelen eszembe jutnak.

Milyen a mai ifjúság?

Legnagyobb fájdalmam, s épp erről beszélgettem minap a polgármester úrral is, hogy nem érdekli őket a falujuk. De hát ez kortünet, remélhetően elmúlik ez is.

Kopertában Budai Ernő, Százd

Vitám egy legújabb kori szófejtővel

A legújabb kori meghatározó állami tisztségeket betöltő vezetők mellett (akik hatalmuknál fogva a fejedelmeket királlyá koronázzák, s lóra ültetik őket), azt tapasztalom, hogy lokálisan is működnek olyan egyetemi végzettséggel rendelkező tisztségviselők, akik még a történész tudósok kutatásaira épült megállapításokat is a saját elképzeléseik szerint változtatják és magyarázzák.

A közelmúltban egy ilyen „tisztségviselővel”, aki falum polgárainak egy részére is hatást gyakorolt, volt diskurzusom. Ez az illető mindenképpen arról akart meggyőzni, hogy szülőfalum, Százd (Sazdice) neve az uSADenina (üledék) szóból ered. Vitapartnerem abból indult ki, hogy a település valamikor a 13. században egy hajdani tenger (Pannon-tenger) üledékén keletkezett. Végighallgattam elméletét, majd így válaszoltam:

– Igaz, hogy a település (és az egész nagy régió) aljzata üledék, a falunk határában is található erre utaló homokkő és agyag, de a település nevét ebből levezetni nevetséges, és minden logikát nélkülöz. Bár a történészeknek és a szófejtéssel foglalkozó nyelvészeknek (etimológusoknak) is több elképzelésük volt a településnév eredetével kapcsolatban, végül mindannyian megegyeztek abban, hogy a településnév alapja a száz számnév, s annak d képzős változata (mint árpa + d = árpád). Az is tudott, hogy a település kialakulásának időszakában, a régi hagyomány szerint a királyi udvarhoz és az egyes uradalmakhoz tartozó népeket századokba sorolták. Így alkothatta száz telepes a Százd nevű települést.

Vitapartnerem bár logikusnak vélte, amit mondtam, csak folytatta.

– A közeli búcsújáró hely neve is a százdiaktól ered – kezdte. – Ők talán a falu mellett emelkedő dombról látták, hogy az előttük levő földterület mozog (hýbe sa). Ezért nevezték el ezt a búcsújáró helyet Hýbecnek.

Mosolyogva tettem eléje a Hont vármegye Mohács előtt és az 1899-ben Budapesten kiadott Karády György-féle térképet.

– Kérlek, olvasd el – s ráböktem egy Deménd melletti településnévre.

– Hebec – szótagolta.

– No, látod, ez az a hely, ahol I. (Szent) István egyes kutatók szerint 1023-ban templomot épített (Csáky Károly: Isten házai és szolgái). Ezt tette XVI. Gergely pápa búcsújáró hellyé. Az emberek a templomot a közelében épült kistelepülésről hébeci templomnak nevezték el. Tekintettel arra, hogy a templom köré szlovák anyanyelvű polgárok telepedtek le, akik nem tudták kiejteni az ajakkerekítés nélküli, a szájüreg felső, elülső részében képzett közepes nyelvállású „é” hangot, a hajdani Hébecet Hýbecnek nevezték el. Tehát a Hýbec a kiejtésből ered. Tisztelettel kérlek, ne vezesd le ebből a néveredetet.

Úgy éreztem, a „szófejtő úr” megértette térképekkel alátámasztott érvelésem. Sajnos az utóbbi idők turisztikai térképein, a szentképeken mégis egyre több az eredeti Hébec helyett a Hýbec.

PaedDr. Budai Ernő, Százd