Díjat az kap, akinek adnak – és aki átveszi. Mert a mai megosztott világban az sem mindegy, ki adja a kitüntetést, és kikkel találja magát egy társaságban az ember. Hunčík Péter pszichiáter, író és mindenekelőtt demokrata tiszteletreméltó társaságba került, amikor Andrej Kiska köztársasági elnöktől idén átvette a Ľudovít Štúr-érdemrend első fokozatát – azt mondja, főképp ezért büszke az elismerésre. De egyáltalán nincs ünnepi hangulatban, mert úgy látja, nem jó irányba tart a világ.
Az állami elismerést a demokrácia fejlesztésében, az emberi jogok és a szabadság védelmében szerzett érdemeiért, valamint az irodalmi tevékenységéért kapta.
Hogyan reagált a környezete? Pocskondiázás nem volt? Miért olyan könnyű elhitetni az emberekkel, hogy régen jobb volt, és majd ha az adott eszmét, vezért követik, ismét jó lesz? Pszichiáterként mivel magyarázza a bugyuta sorozatok, valóságshow-k, bulvárhírek nagy sikerét? Hogy lett a liberalizmusból ilyen szitokszó tájaikon? Összefügghet-e a kelet-európai nacionalizmussal, hogy úgy érezzük, többre vagyunk hivatottak, mint amit a demokrácia kínál? A menekültektől való félelem is ilyen természetes, veszélyérzetből eredő emberi reakció, vagy inkább a politika gerjesztette?
Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária interjúját.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.