<p>Egészen másról akartam írni. A heti téma kapcsán jutott eszembe egy s más arról a legendákba foglalt, híres magyar vendégszeretetről. De jött egy pitinek látszó hír, sőt pitiségében annyira mulatságos, hogy az ember, ha jól nevelt és úriasszony, azt sem tudja, hogy leplezze a szája szegletének rángását, hogy a fenébe tuszkolja vissza a röhögés kényszerétől megindult könnyeit a csatornájukba.</p>
Pedig nincs mit nevetni rajta, mert ha a kiragadott mondatot hagyjuk is a maga egész környezetében, és végiggondoljuk, a rettenetes döbbenettől még sírni sem lehet rajta. S ha még azt is hozzávesszük, hogy mi (a nép) választjuk ki az általunk legokosabbnak, legerkölcsösebbnek, legműveltebbnek és legtapasztaltabbnak tartott férfiakat és hölgyeket, hogy képviseljenek bennünket magas fórumokon, olyan dolgokban is járjanak el a mi nevünkben, amihez mi nem értünk, mert nem vagyunk mindenben a legokosabbak, legerkölcsösebbek, legműveltebbek és legtapasztaltabbak, akkor szembesülnünk kell a felismeréssel (ha nem valljuk be, ha utolsókig tagadjuk is), hogy mi nem vagyunk normálisak.
Azt történt, hogy egy vendégszerető nyári táborban, ahol tudomásom szerint okos, kreatív, tettre kész és érdeklődő fiatalok csoportosulnak (jövő héten megtudjuk, mert Rékánk meghívást kapott oda, s beszámol róla), közéleti témákról volt EP-képviselőket kérdeztek. És Kossuth Lajos, miután elfogyott a regimentje, legagyizta az egész hazai magyar politikai palettát (amiben szerintem nem tévedett, csak annyiban, hogy semmi nem változott, mióta ő is beállt). Aztán nagy lazán figyelmeztette a beszélgetés vezetőjét, hogy könnyedebb témákról csevegne itt inkább. Vendégszerető rendezvény lévén, kapta a könnyed kérdést, milyenek a brüsszeli nők, mire nehézkesen (szerintem) azt válaszolta (a hírek szerint), hogy harminc éve él házasságban, nem szívesen beszélne nyilvánosan e témáról. Mér’? Aki házasságban él, az nem láthatja őket (a nőket)? Vagy csak aki harminc éve? Aki házasságban él, az nem beszélhet nőkkel, vagy nem lehet róluk véleménye? Horribile dictu nyilvánosan! Korcsmaasztal mellett férfitársaságban szívesen beszélne róla? Egy csomó kérdés merült fel bennem azon nyomban, hogy ezt az ártatlan mondatot elolvastam, de ő nem, ő nem fejezte be ezzel. Kossuth Lajos azt üzente a fiataloknak, maradjanak heteroszexuálisak, ha lehet. A másikat még nem próbálta, de azt mondják, ez a jobb. (Kik mondják? Azok a homoszexuálisok, akik próbálták ezt is? Vagy azok a heteroszexuálisok, akik próbálták azt is?) És akkor az ember, lehet akármilyen jól nevelt és úriasszony, aszongya (magában mindenképp), Szűz Mária, Szent József, Te édes jó Istenem! Ha még egyszer ezt üzeni, mindnyájunknak el kell menni. Ha ezek minden témában ennyire képzettek, ennyire jártasak és empatikusak, akkor nem azon kell csodálkozni, hogy lassan kidöglik alóluk a hajdan jól meglovagolható szlovmagy ló, hanem hogy a szegény gebe még mindig viszi őket a hátán. És ha már így belejöttem… Én meg azt üzenem (no nem abból a gőgös pozícióból, mintha azt gondolnám, vagyok valaki, hanem mert itt ülök a jó meleg irodámban, ahonnan valóban csak üzenni tudok) a házasságban élő heteróknak és minden párkapcsolatban élő tisztességes embernek, hogy ne csalják, ne csapják be, ne használják ki egymást, beszélgessenek nőkről, férfiakról, politikáról bátran nyilvánosan is, mert olyan legyen a véleményük és a szókészletük, hogy azt bárhol felvállalják. Olvasóimnak meg azt üzenem, a jövő héten megírom, amit most készültem.
Vagy nem.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
Anyámék gyűlöltek Zsákán nyaralni, mert Áci néni fukar volt, mint az ördög, folyton juhsajtot kellett enni, és az volt az egész szórakozás, hogy VASÁRNAPonként a néni befogatta a homokfutóba Ottíliát, a szegény gebét, és csipke napernyő alatt körülfurikázták a birtokot
Fekete Ibolya: Aki ő, vagy aki én vagyok
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.