Száz Pál archívuma
A pozsonyi bemutatón teát főzött saját gyűjtésű gyógynövényekből. Aztán jött egy elég komoly visszhang, a Vasárnapban egyenesen a Biblia mellett jelölték ki a kötet helyét. A Madách-nívódíj, a Talamon Alfonzról elnevezett elismerés, majd a legrangosabb, az idén februárban odaítélt, magyarországi Artisjus Irodalmi Díj és nem is olyan rég a peredi bemutató következett. A könyv hazatért, a szerző elutazott? Vagy hogy is van ez?
Az összes közül a legtöbb izgalmat a peredi est jelentette Száz Pálnak. A Fűje sarjad mezőknek című kötetének helyszíne Marad; bár az irodalom a fikció terepe természetesen, a könyv több szegmensének van valós alapja, nem válaszható el határozottan Peredtől, már csak azért sem, mert a szerző szülőfaluja. „Okoz egyfajta izgalmat, hogy felmerül, mi is történt valójában, óvatosan igyekeztem afelé terelni, hogy az irodalom akkor is fikció, ha esetleg megtörtént az, ami le van írva.” A tapasztalatok Pereden innen és túl meglepően jók, fogalmaz a szerző, viszont a sikert egyértelműen a kötetnek utalja ki. „Nem tudom, mit befolyásol ez. Attól, hogy jól összejön egy könyv, nem biztos, hogy a következő is ugyanúgy jól sikerül. A díjnak megvan a maga helye.” A sajátos nyelvezetű, a tájszólást fonetikusan visszaadó kötetet akkor zárta le, amikor azt érezte, hogy akármeddig folytathatná, azaz hogy már mindent meg tudna írni a Phytolegendáriumba. Maradt azonban olyan potenciálja a kötetnek, akár a világa, akár a nyelve, amelyet még szeretne felhasználni, ehhez azonban idő kell. „Ugyanazt folytatni nem szeretném, valami újat kell csinálni, ahhoz viszont hagyni kell pihenni a földet.”
Más irány, több síkon
Egyre több publikációs felületen tűnnek fel viszont az utazással kapcsolatos Feljegyzések. A phytoszövegekhez hasonlóan ezek is kézzel íródnak először, viszont nem mindig az utazás közben, mert erre akkor nem mindig jut idő. Ilyenkor felskiccel, elindít egy szöveget, amely egy ponton megszakad, és ezek majd később bomlanak ki, akár néhány szó alapján. „Ősztől eléggé egy helyben vagyok, de tudatban mindig máshol. Olyan helyekről szólnak a feljegyzések, ahová nem egyszer megy az ember kirándulni, hanem visszatér, vannak tehát előzmények vagy utózmányok, így már több dimenzióval lehet számolni.” Megesik például, hogy mire egy ötletet megírna, addigra már többször is megfordul az adott helyszínen, vagy éppen több látogatás rendeződik össze egy téma vagy motívum mentén. „Hagyom, hogy megtalálja a szöveg a saját kapcsolódási pontjait.”
Az utazás több síkon zajlik Száz Pál szerint. Irodalmárként például szövegben is utazik. „Visegrád Ivo Andrić nélkül elképzelhetetlen, de közben ott vannak, mondjuk, a kilencvenes évek jelentései is. Egyszerre szövegvilág és térbeli világ, közben a nyelv is újabb dimenziót jelent.”
Három város
A Feljegyzések útközben darabjainak olvasói már tudják, hogy Marad világa után Száz Pál három város köré rendezi a szövegeit. „Azért Szarajevó, Prága és Párizs, mert az ottani nyelveknek többé vagy kevésbé birtokában vagyok. Így teljesen más élményt nyújt ott utazni. Nemcsak azért, mert az emberek nyelvét érti vagy félreérti az ember – ez utóbbi külön poétikai fogás lehet –, hanem a forrásokat is eredetiben tudja olvasni.” A Phytolegendárium után itt is a gyűjtés gesztusát vélem felfedezni, csak ennek most a város a terepe. „Az írók így szokták szerintem. Az indítja be a fantáziámat, ahol felsejlik egy történet. Bár ez sokféle lehet, eredhetnek a történetek a kultúrából, vagy lehetnek az emberek történetei.” Az írás folyamata során ebből kérdések adódnak. „Felmerül, hogy hol van az ember ezekben az esszéisztikus, félig irodalmárízű feljegyzésekben. Miközben van egy csomó emberi történet, amivel nem tudok mit kezdeni. Végül mindez egy furcsa torzóba szövődik össze, a kultúrtörténeti vagy irodalmi adalék keveredik, mondjuk, a hagyományos utazási irodalom tipikus narratívájával. Néha úgy is érzem, hogy sehova sem tart, csak folyamatos mozgásban van.”
Miért éppen oda?
Erre nem igazán lehet szerinte válaszolni: ahogy a szerelemnél sem tudni, miért éppen ő, úgy a városoknál sem. „Benyomásokra tudok hagyatkozni. Amikor Szarajevóba költöztem hosszabb időre, nem volt teljesen ismeretlen, de előtte mindig csak néhány napot töltöttem ott. Számomra Szarajevó a legköltőibb város a világon. Van egy furcsa aurája, már azáltal, ahogy belesimul a völgybe a város, küllemében pedig látni egy különös keveredését a Keletnek, a jugónak, a szocinak. Ehhez társulnak az emberek történetei, ami összeadódik egy várostörténetté: az okkupált város, a megalázott város. Ez máig ott van. Furcsa végletesség jellemzi: az egyik pillanatban a legkedvesebb hely, azután hirtelen egy háborús emléktől elfog a borzongás.” Kutatói ösztöndíjas ott-tartózkodását szándékosan alakította úgy, hogy használni tudja a nyelvtudását, már az albérlet megválasztásával, végül nem is volt szüksége az angolra. „Egy közvetítő nyelvvel már bizonyos árnyalatok nem jönnének át.”
Átállások nyelvben és időben
Ehhez képest Prága otthonosabb terep. Ott arra törekedett, hogy csehül beszéljen, ami végül egy csehszlovák hibridet szült magyar akcentussal. „Érdekes ez az össz-szláv Bábel. Ahogyan ebből egy-egy magyar szó megkapja a jelentésbeli árnyalatait, meg ahogy feltűnnek a vonatkozási pontok a különböző nyelvekben. Ez persze folyamatos játék, néha például a hasonlóan csengő szavak egészen mást jelentenek.”
Szarajevóban az érkezés utáni néhány napos átállás után egyhetes lelkesedés következik rendszerint, azután beütnek a szürke hétköznapok, amelyekben sohasem válik helybélivé az ember, de folyton afelé irányul. „Ott beteg is voltam, teljesen széthullottam, és nem tudtam, mitől. Egy idő után paranoiás lettem, mert nem múlt el. Majd Prágában is voltam beteg. Ezek az alászállások is éppolyan fontosak, mint a felülemelkedések.
Ami feltárul
A három város közül Párizsban érzi magát a leginkább idegennek. „Ami nem minősítés, hiszen az idegenek városa is. Ha ennek az irodalmi háttérét vesszük alapul, azt érdemes megnézni, mit csinálnak az idegen költők Párizsban. Legyen szó akár Adyról, Radnótiról, József Attiláról, vagy éppen Vítězslav Nezvalról, Tin Ujevićről.” Ujević költészetében nem hagyott mély nyomokat az, hogy éppen hol tartózkodott, másoknál viszont a párizsi útnak külsőségekkel teli a lecsapódása a költői nyelvre, Jékely Zoltánt például abszolút ennek pozitív esetenként látja. „Számomra némileg köztes terep, személyes dolgok is kötnek Párizshoz, vannak ismerőseim, barátaim ott. A francia nyelv viszont egy csodálatos és átkozott nyelv, amit soha nem fogok megtanulni teljesen, különösen a Párizsban beszélt franciát nehéz megérteni.”
S hogy mindebből hogyan lesz végül saját szöveg? „Folyamatosan az intuícióra kell figyelni. Vannak címszavak a füzetek végén, de ezek még kirostálódnak, nem is kell mindent megírni. Esetenként épp a visszatérések nyomán tűnik el a fölösleg, a lényeg pedig érik, átalakul.” Arra sem lát általános képletet, hogy az írói és a kutatói tevékenység hogyan hat egymásra. Prágával kapcsolatban egy sor olyan impulzus érte, amelyet szépíróként tud hasznosítani, tanulmányszerzőként nem, Szarajevóban viszont a kutatási témája kapcsolódott a helyszínhez, még ha elmúlt idők szövegeit vizsgálta is. „Egy objektív kutatást elvileg nem kellene, hogy befolyásoljon, épp terepen van-e az illető, vagy sem, pláne régmúlt korok kutatásakor, ez a hatás mégis jelen van.” Ehhez hasonlóan az olvasói visszajelzéseknek is örül, mégis kitart amellett, hogy a kelleténél többet nem kell vele foglalkozni. „Nem elefántcsonttoronyba zárkózás ez. Díjtól függetlenül pedig szerencsére továbbra is visszadobhatják szerkesztőségek a kézirataimat, ilyesmiből is lehet tanulni. De talán mégis inkább befelé kell figyelni.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.