Egyiptomba? Hisz az veszélyes ország! Robbantanak, meg gépek zuhannak le, és arabok is, oda inkább ne menj! Ilyesmiket hallottam indulásom előtt. De Európa is éppen ennyire veszélyes, sőt. A világ forr, otthon félni nem megoldás. A negatív vélemények ellenére nyakamba veszem az afrikai országot.
Az első döbbenet a hurghadai reptéren ér. A hatalmas leszállópályán csúcsidőben csak a mi gépünk áll. Olyan, mintha szellemvárosba érkeznénk. A turisták nagy ívben elkerülik ezt az üdülőparadicsomot, pedig a helyiek mindent megtesznek azért, hogy jól érezzük magunkat. Hajbókolnak, mosolyognak, lesik minden óhajunkat.
A tenger mélyén
Hurghada a Vörös-tenger egyik gyöngyszeme, tenger alatti élővilága pedig az egyik legszebb a Földön. Kíváncsian várom, hogy közelebbről is lássam. A tengeralattjáróba mászva arra gondolok, hogy ezzel a mamlasz géppel nem űzzük-e el a halakat, látunk-e a mélykékségen kívül mást is. Szerencsére a legénység felkészült, és egy búvár állandó mozgásban tartja körülöttünk a tengeri élőlényeket, eteti őket. Csíkosak, színesek, olyan az egész, mint egy életre kelt akvárium. Mindnyájan az ablakra tapadunk. Ekkor még nem is sejtem, hogy pár nap múlva testközelből élhetem át ugyanezt.
Búvárkodni megyek egy másik városba, Marsa Alamba. Először félek, de hajt a kíváncsiság. Így hát rábízom magam az oktatóra, iszom minden szavát, figyelek arra, amit mond, s hagyom, hogy vezessen a víz alatt. Mutatja, itt egy rája, ott a bohóchal. Utóbbival játszom is picit, s közben a tátogó kagylókat és színes korallokat csodálom. Érzem, a helyemen vagyok. Csodálatos nyugalom és szépség ölel körül. Idilli merengésemet csak a néha-néha felbukkanó kameraman zavarja meg. Mutatja, hogy integessek. Integetek. Mi palackkal, profi felszereléssel merülünk, az ő kelléke egy búvárszemüveg és pipa. Mégis úgy mozog a víz alatt, mintha az volna a természetes élőközege.
A Nílus és az arabok
Egyiptom meglehetősen száraz ország, a homok és a nap csak úgy éget. Az életben maradáshoz szükség van vízre. Folyóra. S bár az ország nem bővelkedik édesvizekben, egy folyója azért mégiscsak van. Nem is akármilyen. A Nílus.
Szinte vonz a lassan hömpölygő mélykék víz, a nap eszméletlenül süt, jó lenne akár egy percre is élvezni, érezni a hűvösnek tűnő folyót. Helyette hajóra szállunk Eszna városában, hogy Lukszorba utazzunk. Lassan csordogálunk a hatalmas folyón, a tájjal betelni lehetetlen. A kék víz fölé pálmafák hajolnak, mögöttük sivár hegyek tornyosulnak. A kontrasztos vidék képeslapra illik. A csendben itt-ott integető helyieket látok.
Lukszorban is ők fogadnak. Lovas kocsira szállunk, hogy megnézzük, milyen Egyiptom igazi arca. A turisták által kevéssé látogatott piacra megyünk. A szűk utcácskákban magabiztosan kanyarog a kocsi. Gyümölcs, ruha, csirke, gyerekjáték. Itt aztán minden beszerezhető. A város élénken pezseg, nemsokára napnyugta. Az arabok ramadán kezdetén különösen várják az esti dínomdánomot. A vidám hangulatot mi is átérezzük, elfogadjuk az ajándékba kapott datolyát, a mosolyt. Napnyugtával kiürülnek az utcák. Minden hívő otthon ünnepli a ramadánt.
A történelem kövei
A Nílus völgye igazi paradicsom a történelmet, az ókori Egyiptomot szeretők számára. Olyan építészeti csodák vannak itt, mint a karnaki és lukszori templom, a Királyok völgye, Hatsepszut temploma vagy a Memnón-kolosszusok. Közöttük járva alig hiszem el, hogy saját szememmel látom ezt a letűnt kultúrát, a hieroglifákat, a sírokat, a templomokat. A szűk folyosókon Indiana Jonesnak érzem magam. VI. Ramszesz sírja olyan, mintha pár éve készítették volna, az élénk színek cseppet sem veszítettek régi fényükből. Az egyik sírtól a másikig nehéznek érzem a levegőt, a forróság perzseli az orrnyergem minden egyes levegővételkor, a sírkamrákba lépve mégse vagyok nyűgös. Próbálom befogadni a csodálatos látványt.
Már önmagában a gigantikus épületek, mint a kolosszusok vagy a templomok, lenyűgöznek, de van még valami, ami nem hagy nyugodni. Ezeknél a bámulatos műemlékeknél nincs senki. Annak ellenére, hogy a zavargások sok száz kilométerre vannak, a turisták nem jönnek ide. Sajnálom a helyieket, tudom, megélhetésük nagyrészt ettől függ, mégis áldottnak érzem magam. Tömeg nélkül, a puszta valójában, gyönyörűségében érezhetem át a történelmet. Nem kell arra figyelnem, mikor lépek valakinek a lábára, hogy hova tudok árnyékba vonulni. Átélem a pillanatot, ahogy keveseknek adatott meg.
Sivatagi szél
Ha Egyiptomot öt szóval kellene jellemeznem, a következők volnának: Vörös-tenger, történelem, arabok, Nílus, sivatag. Legnagyobb részét utóbbi borítja. Ezért nem kapnánk teljes képet az országról, ha nem látogatnánk meg a beduinokat. Először a végtelenséggel ismerkedünk. A sivár sivatagban homokjárózunk és buggyzunk, olyan, mint egy futurisztikus film forgatása. A por szinte bőrünkbe ivódik, életemben ilyen piszkos még nem voltam. Miután kiszáguldoztuk magunkat, a másik végletbe igyekezünk.
A nyugodt, lassú életet élő beduinokhoz. A falusiak közül csak páran mutatkoznak, nem szeretik a nyilvánosságot. Teával és uzsonnával várnak, megmutatják háziállataikat, a tevéket, ki is próbálhatjuk, milyen a tevegelés. Pár percet töltünk a sivatag hajóján, majd megnézzük, hogyan készül a beduin kenyér. Ízre is, kinézetre is a szlovák loksára emlékeztet. Búcsúzunk a beduinoktól, és dzsipre szállunk.
Útközben azon merengek, mennyire más az ő életük, mint a miénk. Megbecsülnek minden csepp vizet. Nyugodtabban élnek. Nem pazarolnak. Nekik minden egyes nap a túlélésről szól. Lenne mit tanulnunk, hogy megbecsüljük azt, amink van. A kényelmes nyugati életet. Elég hozzá elhagyni a luxushotelt.
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.