Dohánygyárak nyomában

Egy hosszú hétvége erejéig voltam hivatalos Durhambe, a negyedmilliós városba, amely USA-szerte elsősorban a Duke Egyetemről ismert. Másodsorban kiváló egészségügyi kutatóintézetekről és az iparággal összefüggő intézményekről.

Durham – weboldala szerint – 1869-ben alakult. Nevét Bartlett S. Durhamról kapta, aki 1849-ben területet ajándékozott a település létrejöttéhez. Az itteniek lakóhelyüket az orvostudomány városának nevezik.

Hol volt, hol nem volt

Volt egyszer egy észak-amerikai földrész, amelynek keleti partján az occoneechi és eno törzsekhez tartozó őslakosok éltek. Az 1700-as évek elején megérkezett ide az európai fehér ember, mint például John Lawson angol felfedező, aki a mai Durham térségét Karolina virágának titulálta. Később skótok, írek és angolok jöttek, a térséget angol felségterületnek kiáltották ki, és az itt élő őslakosokat meggyilkolták vagy elkergették. A fehér emberek nagyszabású ültetvényeket létesítettek, s Afrikából fekete bőrű munkásokat hoztak, akik rabszolgákként ingyen dolgoztak gazdájuk földjein. Hagyományos indián növényeket termesztettek, közöttük a dohányt.

Durham a 19. századi vasúti forradalomnak köszönheti létezését. Az akkori gőzmozdonyok számára fa- és vízellátó telepeket kellett létesíteni a vasút vonalán, az egykori Durham Station is ilyen feltöltőállomás volt. Amikor az amerikai polgárháború véget ért, a hadseregek katonái egy kevés elkobzott durhami dohánnyal tértek haza. Rájöttek, hogy sokkal finomabb, mint az otthoni, így százával érkeztek a rendelések a városkába. A durhami dohány egyre népszerűbb lett, és a W. Duke & Sons Tobacco Company az 1900-as évre monopóliummá nőtte ki magát. A szövetségi kormány ekkor szétválásra kényszerítette a nagyüzemet, s a Duke testvérek az elektromos áram előállításába és elosztásába fektették a dohányból megmaradt pénzüket. Így még nagyobb vagyonra tettek szert.

A polgárháború után a felszabadult rabszolgák a törvényes diszkrimináció és szegregáció ellenére a belvárostól délre vállalatokat – főleg biztosítási és banki területen – hoztak létre. Ezt a részt később Fekete Wall Streetnek is nevezték. 1910-ben James E. Shepard itt alapította meg az első afroamerikai egyetemet, a North Carolina Central Universityt. Az elit Duke Egyetemet James Buchanan Duke létesítette 1924-ben.

Miért olyan különleges?

Ha ma Durhamba látogatunk, gyakran találkozunk az amerikai Dél sötét múltjával. Ide tartoznak például az azóta drága bérházakká átalakított nagyszabású, vörös téglából épült dohánygyárak. Vagy: a város továbbra is fehér és fekete részekre osztódik. A rabszolgák leszármazottainak egyenrangúsága felé vezető út hosszú és kanyargós.

Az ötvenes években a környék egyetemei meggyőzték az állami törvényhozást, hogy vásároljanak egy nagy, akkor még olcsó területet, és alakítsanak ki egy kutatási háromszöget. Az ötlet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy mára a hanyatló dohány- és textilipart teljesen felváltotta az egészségügyi kutatás, amely negyvenezer embert foglalkoztat.

A durhami városközpont még ma is alakulóban van. A legérdekesebb új kávézókat, éttermeket, művészi műhelyeket, érdekes kis boltokat szinte fel kell fedezni, mert a figyelmetlen turista könnyen elsétálhat mellettük. Az emberek errefelé nyugodtabbak, ráérősek, udvariasabbak és kedvesebbek, mint a túlzsúfolt New York polgárai vagy a durcás pozsonyiak. Az eldugott kávézóban, ahol kis zugokat alakítottak ki azok számára, akik olvasni, írni vagy tanulni szeretnének, a felszolgáló szívesen és részletesen válaszolt minden házi süteményre irányuló kérdésemre. Egy másik kávézóban különleges teakeverékemet pontosan hét percig áztatták a forró vízben. A városi művelődési központ érdekes programokat kínál. A könyvesboltban sok vásárlóval találkoztunk, és egy táska könyvvel távoztunk (pedig New York Cityben is lehet még könyveket venni). Gyorsan megszoktuk és megszerettük a tiszta és üres utcákat s a lezser életstílust.

Szemétdombból virágoskert

Míg Durham városában keresgélni kell a látnivalókat, a Sarah P. Duke-ről elnevezett 22 hektáros botanikus kertben egy egész napot el lehet tölteni úgy, hogy az egyik érdekes növénytől, gyönyörű virágtól a másikig vándorlunk. Nyolc kilométernyi úton sétálhatunk itt.

Az eredeti ötlet dr. Frederick Moir Hanesé volt, aki naponta ballagott el egy elhagyatott szeméttelep mellett, miközben egyetemi munkahelyére igyekezett. Elképzelte, milyen szép lenne itt egyik kedvenc virágának, az írisznek létrehozott arborétum. 1935-ben meggyőzte Sarah P. Duke-ot, hogy finanszírozza az ötletet. Egy év múlva már negyvenezer írisz, huszonötezer nárcisz és ezernyi más virág nyílt a szemétdomb helyén. Az első pár évben a nagy nyári viharok megtépázták őket, így 1939-ben Ellen Biddle Shipman újratervezte a létesítményt, gyönyörű teraszos megoldásokkal. Azóta még többet fejlődött. Ma négy fő részre osztható: az eredeti teraszos rész, az, amelyik a helyi növényeket mutatja be, a kelet ázsiai arborétum és a Doris Duke Center. A helyiek és a turisták egyaránt látogatják, hisz az év minden napján nyitva tart, a belépés ingyenes.

Durham magával ragadó. Bár a történelme sötét, a fejlődő város ma igazán hangulatos és barátságos.