Állunk rendelkezésére!

Pünkösd

„Amikor beteltek Pünkösdnek napjai, az apostolok mind együtt voltak ugyanazon a helyen, zaj támadt hirtelen az égből, mint a heves szélvész ... és beteltek Szentlélekkel.” (Ap.Csel.2,1–4) Tehát az apostolok megkapták a Szentlelket, megkaptuk mi is a Vigasztalót, ahogy azt Jézus megígérte, és azóta is munkálkodik bennünk, ha engedjük. Anyaszentegyházunk harmadik legrangosabb ünnepe, de napjainkban sajnos fénye kissé megkopott. Szüleink, nagyszüleink még két napon át ünnepelték, mert ők még tudtak ünnepelni. Ahogy végiggondolom életemet, mennyi szép és nevezetes pünkösdöm volt, ami mély nyomot hagyott bennem. Mindnyárt az első, amiről pünkösd jut eszembe, az eljegyzésünk. Ez annak idején igazi családi ünnep volt szentmisével, leánykéréssel, ünnepi ebéddel és kis mulatozással megülve. A második emlékezetes esemény Csíksomlyóhoz kötődik. Egy nappal hamarabb érkeztünk, még kevés volt a turista, és meglátogattuk a csíksomlyói Szűzanyát a templomban. Olyan nagy mély csönd vett körül, amilyenben megnyílnak az emberi lelkek, feltör a lélekből az a megnyugtató sírás, ami testet-lelket tisztára mos, és könnyebbé válik tőle az élet. A harmadik pünkösdi emlékezetes esemény pár éve történt. Épp itt volt Valika barátnőm Kassáról, és ahogy hazajöttem a templomból, ünnepélyesen leültetett, majd kezébe vette Balassi Bálint kötetét, s – mint egy hivatásos előadóművész – elszavalta nekem az Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje… kezdetű versét. Nagyon szíven talált. Ilyenkor, pünkösd tájékán azóta is arra gondolok, hogy vajon hányan kapnak ehhez hasonló egyedi ajándékot, mint én akkor. A negyedik szomorú, de felejthetetlen élményem tavaly történt. Utcánkban lakott Maris néni, akivel kölcsönösen szerettük egymást. Elkerült egy öregotthonba, ahol rendszeresen látogattam, de mindig nagyon vágyódott haza, különösen, mikor tudomására jutott, hogy eladták a házát. Tudni kell róla, hogy nagyon szerette a virágokat. A kerítése és az út közötti rész is be volt ültetve, és én ezt a virágoskertet szorgalmasan gondoztam helyette, míg nem jöttek az új lakók. Ők ezen a részen parkolót alakítottak ki, de a kövek közül egy pünkösdi rózsa csak kiszúrta a fejét, és szépen virágba is borult. Karácsonyi látogatásomnál megegyeztünk, hogy húsvétra hazaviszem, hogy megnézze a vágyva várt házát. Mire eljött a húsvét, annyira romlott az állapota, hogy az elfekvőbe került, így a hazarándulásból nem lett semmi. De elhatároztam, hogy ha kinyílik a pünkösdi rózsája, viszek neki belőle egy csokorra valót. Az új tulajdonosokkal meg is beszéltem, hogy szombaton leszedem a virágokat, és meglepem őt. Fordítva lett, mert ő lepett meg bennünket azzal, hogy csütörtökön meghalt. Így szombaton már csak a koporsójára szórhattam a gyönyörű pünkösdi rózsáit. Most újra teljes pompájukban virítanak, legközelebbi temetőlátogatásomkor viszek is a sírjára egy hatalmas csokorral.

Bugyi Mária, Nagymácséd

Anyák napját ünnepeltünk

Tardoskedden május 10-én ünnepeltük az anyák napját a helyi nyugdíjasklub és az önkormányzat szervezésében. Teljesen megtelt a faluház nagyterme, több mint 200-an jöttek el. A szervezők már az ajtóban ajándékkal és egy szál szegfűvel várták az érkezőket. Az ünnepi műsort Hamar Mária, a nyugdíjasklub elnöknője nyitotta meg, üdvözölte az édesanyákat, nagymamákat, majd Tóth Marián polgármester köszöntötte őket. Mi, jelen lévő édesanyák bizony meghatódva törölgettük szemeinket a gyönyörű szavak hallatán. Meghatottságunk tovább fokozódott, amikor a nyugdíjasklub mellett működő Rozmaring dalkör tagjai és szólistái léptek a színpadra. Puskás Mária és Bíróczi Valéria szavalatai könnyeket csaltak sokunk szemébe. A műsor zárórészében a dalkör a közönséggel együtt énekelte el falunk dalát, a Szülőföldem, szép Tardoskedd címűt, csak úgy zengett tőle a terem. Utána a magyarországi Tatabánya-Bánhidáról érkezett baráti nyugdíjasklub kultúrműsora következett, akik vidám énekeikkel, jól ismert magyar és szlovák dalokkal vidították fel a pityergős társaságot. Közösen végigénekeltük a műsorszámaikat, és végül hatalmas vastapssal köszöntük meg igyekezetüket.

Ezúton szeretnénk megköszönni a község önkormányzatának a polgármester úrral az élen, de elsősorban a nyugdíjasklub vezetőségének, hogy ilyen szép emlékeket szereztek nekünk. További erőt, egészséget kívánunk munkájukhoz.

Varga Katalin, Tardoskedd

Szépkorú iparisták Kassán

Április 21-én fagyos reggelen indultunk Kassára, de mire odaértünk, az időjárás kegyes lett, és szép napsütés fogadott. Az iskola előtt gyülekeztünk. A mostani Szakkay József Szakközépiskola vezetősége és tanárai emlékünnepségen köszöntötték az egykori iparistákat, az 1957-ben végzetteket gyémánt, az 1967-ben végzetteket arany oklevéllel tisztelték meg a Thália Színházban. Az ünnepelteket Szaszák György Élesztőtégelyünk: a kassai ipari. Négyszemközt néhány egykori diákkal című kiadványával ajándékozták meg. A szép ünnepség végeztével az iskola igazgatónője, Matej Éva pezsgős pohárköszöntőre hívta a vendégeket az iskola tornatermébe, majd a hivatalos ünnepség után az egyes osztályok még külön-külön találkozón vettek részt.

Az egykori IV. A diákjait az iskola igazgatónője tisztelte meg, ahol röviden bemutatta az iskola mostani profilját. Ünnepi vacsoránk előtt osztályelnökünk, Sághy Zoltán névsorolvasásával mindenki mondott valamit sorsáról az utóbbi öt évből. Egyperces csenddel emlékeztünk meg azokról, akik már nem lehettek velünk. Továbbiakban Glezgó Antal gitárjával felelevenítette a szalagavatónkra rólunk írt csasztuskáját. A jó hangulat egészen hajnali háromig tartott. Elismerés és köszönet a főszervezőknek: Máriássy Máriának, Glezgó Antalnak és Kendi Istvánnak.

Nozdrovicky Péter egykori IV. A-s, Ipolyság

Ballag már a vén diák

Régi előfizetője vagyok a Vasárnapnak, szeretném megosztani olvasóival egy szép emlékemet. Május 5-én egy kedves ünnepségen vettem részt. Az esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak ballagásán. Köztük volt az unokám, Vojtek Ramóna is. Gyakran vagyok beteg, most hálát adtam a sorsnak is, hogy részt vehettem. Ahogy felhangzott az ének, Ballag már a vén diák, könnyek gyűltek a szemembe, eszembe jutott a nemrég múlt 50 éves érettségi találkozónk, amin sajnos nem tudtam részt venni. Emlékeztem tanáraimra, köztük az osztályfőnökünkre, Lőrinc Géza tanár úrra, a sok kedves osztálytársra. Úgy éreztem, engem most kárpótolt a sors. Reménykedve ért véget a nap, hogy a következőn találkozhatunk!

Vojtek Valéria

60+2

Egy délután néhány órájára újra vidám, hangos diákok lettünk, amikor Érsekújvárban összegyűltünk a 62. érettségi találkozónkra. Már nem öt-, hanem évente találkozunk, hogy örülhessünk egymásnak, és emlékezzünk diákéveinkre. A gimnázium (akkor 11 éves iskola) utolsó évét negyvenen kezdtük. Gánóczy Miska bácsi, az osztályfőnökünk végül is harminckilencünket vezetett el a zöld asztalhoz. 1955 májusában érettségiztünk, így mi voltunk Újvárban a háború utáni első magyar érettségizők. Sokrétű társaság, aránylag nagy területről jöttünk össze, különböző háborús, deportálásos és egyéb élményekkel, de szépen összecsiszolódtunk. Jó, összetartó osztály lettünk. Miska bácsi utolsó osztálya. Talán éppen ezért szeretett így bennünket és kísérte figyelemmel életutunkat. Mindvégig. Két éve még 18-an vehettük át a gyémánt oklevelet, és akkor megígértük, hogy eljövünk a briliánsért is. Persze, ez csak egy vidám, diákos felvillanás volt. A valóság az, hogy az osztályunk nagyobbik fele már „előrement”, és Miska bácsival az élen várnak ránk. Ám amíg még itt vagyunk, ha tudunk, elmegyünk a találkozóra minden május második szerdáján.

Csomóné Borbély Magda, Tardoskedd

Zebegényes gyereknap

Gyermekkorom óta, hogy budapesti rokonaink beszéltek róla, motoszkált bennem egy megmagyarázhatatlan vonzalom Zebegény iránt. Mivel imádom a képzőművészetet, főleg a festészetet, először Szőnyi István képein keresztül ismertem meg azt az idilli tájat, amely a híres impresszionista festőt 36 éven keresztül csodálatos alkotásokra ihlette. Tavaly a szülőkkel megbeszélve kis unokám, Mátéka gyermeknapi ajándékául egy közös utat terveztünk meg a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeumba. Máté imádja a retró dolgokat, már a párkányi retróautó-gyűjteményt is megtekintettük vele, így kívánságára Zebegénybe utaztunk. Igaz, a gyermeknapi kirándulás különféle okok miatt augusztusra tolódott el, de az élményen ez mit sem változtatott. A Hajózástörténeti Múzeumban kezdtük, amelyet Farkas Vince hajóskapitány 1984-ben hozott létre saját házában több évtizedes gyűjtőmunkával és saját készítésű tárgyaival. Mivel rajongásig szerette a hajózást, minden útjáról valamilyen kuriózumokkal tért vissza (szerszámok, alkatrészek, festmények, szobrok, relikviák). Remek kézügyességének köszönhetően saját hajómodellekkel is bővítette gyűjteményét. A kiállítás lenyűgözött, unokám nem tudott elszakadni az egyes gépalkatrészektől, kérdésekkel bombázta a tárlatvezetőt, kis híján két órát töltöttünk a múzeumban. Körülnéztünk a településen is, mely nemcsak régi stílusú házait, utcáit őrizte meg, hanem csodás természeti adottságait is. Zebegényről a bencések már a 13. században hagytak feljegyzéseket, igazán azonban csak a 20. században fedezték fel a budapestiek, egyre több nyaralót építettek ide. 1968 óta a Szőnyi-házhoz tartozó hatalmas kertben képzőművészeti szabadiskola és művésztelep működik. A falu páratlanul szép fekvésű, belátni a börzsönyi dombokról az egész Dunakanyart. Gyönyörű időnk volt, ragyogott a nap, a helyi forrásvíznél mi is enyhítettük szomjunkat. Mikor kiszusszantuk magunkat, lesétáltunk a csodálatos vízpartra, ahol temérdek fürdőző mártózott meg a Duna enyhet adó vizében. Nálunk sajnos nem volt fürdőruha.

Egriné T. Szonja, Komárom

Ad: Hazahív a harangszó

Érdemben nem akarok semmit megoldani, senkit elítélni, de szerintem még a fordító munkájáért is kár volt, nem még a közléséért, mert, ahogy írja Kovács Pál, az emberekkel leállt beszélgetni, és ebből a beszélgetésből lett egy kritika a – gondolom – személyesen nem is ismert papról. Nagy a gyanúm, hogy a válaszleveleket álnév alatt olyan hívek írták, akik védik a papjukat, mert hogyan tudná egy természetet járó ember a hívekkel való beszélgetés alapján megítélni egy pap munkáját. Ezt talán megtehette volna egy hívő, aki saját bőrén tapasztalja a visszásságokat, de a hívők furcsamód hallgatnak. A hívő ember tiszteli papját, még akkor is, ha ismeri emberi gyöngéit, mert a pap is emberből van, ők is éppoly sebezhetők, esendők, szerethetők, mint bárki más. Mivel Isten felszentelt szolgái, nagy teher van a vállukon, mert sok-sok hívőnek kell az útját arra a jézusi útra irányítani kisebb-nagyobb sikerrel. 2015-ben megjelent egy könyv Isten vagy a semmi címen, ebben Robert Sarah bíboros – Ferenc pápánk közeli munkatársa – őszintén beszél az egyházról, a bűnökről, a papokról, hívőkről, a hitehagyottakról, tehát rólunk, mindnyájunkról, és nagyon pontosan rámutat a bűnök gyökerére is. Nagyon ajánlatos lenne kezünkbe venni, elolvasni, mert új megvilágításban látnánk az egyházat, a papokat és saját magunkat is. A jó papot hívei tisztelik, és mindenben segítik, mert érzik, hogy együtt haladnak a keskenyebb úton, de ahogy Sarah bíboros írja, Péter hajójában is vannak romlott halak, akik nem méltóak arra, hogy Jézus követői legyenek. Nem kell messzire mennünk, a környezetünkben is találunk rá példát, de ahogy a régi magyar mondás mondja: Ki mit tesz a tarisznyába, azt viszi a túlvilágra. Aki még teheti, kicserélheti a tarisznyába pakolt dolgokat, hogy majdan ne kelljen szégyenkeznie az igazságos Bíró előtt. Most, húsvét után volt az irgalmasság vasárnapja, amit 2000-óta ünneplünk. Ez az ünnep arra hívja fel a figyelmet, hogy legyünk egymás iránt irgalmasok, mert a mi mennyei Atyánk is irgalmas, és imádkozzunk a jó papokért, hogy áldás legyen életük abban a közösségben, ahol működnek, a kevésbé jókért pedig még többet, hogy szelídekké és alázatosakká tudjanak válni, mint Mesterük. Dobszay László, a nagy zenetudós így fohászkodott az Úrhoz: „Add meg a bűnbánat és bűnbocsánat ajándékát egész Egyházadnak is, mely nem a tökéletesek társulása, hanem a napról napra megtérő bűnösök szent közössége.”

Bugyi Mária, Nagymácséd