… akkor most talán bacsó volnék

* Mikor is kezdődött ez a színészség?

Gyerekkorom óta színészkedem. Kassán az ipariba jártam, játszottam az X Iparista Kisszínpadban, a Szép Szóban. A középiskola befejezése után eljöttem Komáromba felvételizni. Körülbelül négyszázan voltunk. Ebből négyünket vettek fel: Dudás Pétert, Bárdos Ágit, Danyi Irénkét és engem. Kassára vezényeltek bennünket, de mivel Bárdos Ági várandós volt éppen, a férje pedig katona, úgy emlékszem, ezért nem vállalta, hogy egyedül Kassára költözzön. Így nem lett Bárdos Ágiból hivatásos színész. De lett belőle kiváló rádiós-tévés személyiség. Hát így kezdődött. A főiskolára nem vettek fel, helyette elvittek katonának. Miután leszereltem, bekerültem a pozsonyi színművészeti főiskolára, aztán beindult a pálya, szépen, lassacskán. Eltöltöttem egy évet a budapesti főiskolán is, majd vissza a Tháliához…

* Egy pályája derekán lévő színész vajon elmondhatja-e már, hogy volt egy csúcsidőszaka, amikor nagyon ment a szekér?

Persze, hogy volt. Főleg az elején. Minden darabban benne voltam. Ráadásul a főiskola után Kassán elkezdtem vendégeskedni az Állami Színházban, ahol a mai napig is rendszeresen játszom. De hogy a kérdésedre egészen konkrétan válaszoljak: az igazi csúcs akkor volt, amikor nagyjából egy időben a Thália Színházban A fösvényt játszottam, az Állami Színházban szlovákul pedig az Othellót.

* Adódik a kérdés: vajon nagyon nagy feladat-e egy magyar anyanyelvű színésznek, amikor egyik nyelvből a másikba, szinte percre készen kell váltania? Annál is inkább, mert nem »idegen« szerepeket játszottál szlovákul, hanem olyan hősöket, akiknek a szlovákot anyanyelvi szinten kell beszélniük…

Nagyon nagy szerencsém volt, hogy a főiskolán jártam szlovák színpadi beszédre. Amikor a szlovák kollégáim ezen a foglalkozáson vettek részt, én a főiskolával szembeni kávéházban üldögéltem. Egyedül. Dušan Jamrich tanította a tárgyat. Elmentem hozzá, és megkérdeztem, járhatok-e én is. Az mondta, nem fog osztályozni, de ugyanúgy megkövetel mindent, mint szlovák anyanyelvű hallgatótársaimtól. Akkoriban nagyon sokat szenvedtem a szlovák színpadi beszéddel, de megérte. Ennek következtében tudok úgy váltani egyik nyelvről a másikra, hogy délelőtt magyarul próbálok a Tháliában, este pedig szlovákul játszom az Állami Színházban. Akkor van egy kis gond, mint például most is, amikor lejárok Szarvasra, és ott ugyanazt az előadást játszom két nyelven. Ilyenkor akad egy kis »skizofrénia«, mert olykor nem emlékszem, hogy ezt vagy amazt már mondtam vagy még nem mondtam, és milyen nyelven…

* Ráadásul palóc vidékről származol. Ezt például hogyan fogadta a pesti közeg, amikor egy évet az ottani főiskolán tanultál?

Nem bántottak, mert a színpadi munka során viszonylag hamar levetkőztem. De civilben nem, és nem is akarom levetkőzni. Én palóc ember vagyok, civilben Bocsárszky Attila vagyok, és az is maradok, akinek ez a dialektus a lételeme. A színpadon meg színész. Ezt a küszöböt át tudom lépni.

* Elment-e melletted valamilyen szereplehetőség, vagy van-e olyan érzésed, hogy vár még rád az igazi nagy szerep? Tudod, amit szerepálomnak hívnak, csak az annyira elcsépelt, hogy így meg se merem kérdezni.

Egyetlenegy szerepálmom volt, a Cyrano. Az bejött. Lehet, hogy egy picikét korán; de ha belegondolok például, hogy abban az előadásban mennyit vívtam, nem biztos, hogy tíz évvel később fizikailag képes lettem volna végigcsinálni. A külsőmből kifolyólag általában negatív figurákat osztanak rám: a fösvényt, Tybaltot a Rómeó és Júliában, A revizorban Hlesztakovot.

* … és a Medve? Csehov egyfelvonásosában Szmirnov figurája? Az nagyon jó volt… Milyen érdekes, hogy alapjában véve valódi negatív figura, mégis egy kerek, esendő sorsot tár elénk, olyan embert, akit elfogadunk.

A negatív szerep nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt az embert nem kell vagy nem lehet szeretni. Színészi játék, karakterformálás kérdése az egész. Akkor sikeres igazán a színész munkája, ha a teljes embert sikerül megjelenítenie.

* Minden pályának megvannak a maga vonzó oldalai, meg azok is, amelyek miatt azt mondja az ember, hogy »bárcsak ne ez lettem volna…« Szerinted mi a színészlétben, ami nagyon vonzó, és mi az, ami esetleg taszító?

Úgy gondolom, aki nem érez magában igényt, hogy tudását és élettapasztalatát a játékán keresztül, szórakoztatva átadja, ne menjen színésznek. Tudniillik a színészet hasonló küldetés és feladat, mint a papi. Ha egy színésznek a szerep által nincs mondanivalója, inkább ne menjen fel a színpadra. Függetlenül attól, hogy ki a rendező, mi az előadás célja.

* Ez a színész privilégiuma, minden szakmai feltételen túl.

Bennem munkál ez a küldetéstudat. Ezért is jöttem haza. Pedig maradhattam volna Magyarországon. Átmegyek vendégeskedni vagy forgatni, de visszajövök, mert úgy érzem, itt a helyem. És úgy érzem, a színházba járó emberek itt, Ágcsernyőtől Pozsonyig ismerik a Bocsárszky Attila nevet.

* Jól gondolom, hogy ez a két nyelven való játszás még rásegít arra, hogy komfortérzeted legyen idehaza?

Pontosan. Volt idő, amikor nagyon-nagyon sok támadást kaptam hazai magyaroktól, hogy miért nem csak magyar színházban játszom. Ha tudnék még öt nyelvet, és lehetőségem adódna rá, akkor még öt nyelven játszanék.

* A színészi hivatás nem egy provinciális létet feltételez, ráadásul a nyelv a színház egészének mindössze az egyik összetevője. Megengedem, hogy a legfontosabb, de nem az egyetlen.

A nemzetiségem az én féltve őrzött kincsem, és senkinek semmi köze hozzá.

* Mi volnál, ha nem színész?

Bacsó.

* Micsoda??? Nem mondod komolyan…

De. Már el volt intézve, hogy ha nem vesznek fel a színházba, akkor bacsó leszek. Szoroskőn akkoriban még volt szállás. Oda mentem volna dolgozni.

* Szerintem vagyunk néhányan, akik nem bánjuk, hogy másképp alakult.

Az is lehet, hogy később gasztronómiával foglalkoztam volna. Lett volna egy kocsmám – na jó, pubom –, ahol mindenféle előadásokat is szerveztem volna.

* Amolyan kultúrkocsma.

Igen. Ha mondjuk, gazdag hollywoodi színész volnék, akkor biztosan volna ilyen kocsmám. Éppen nézem ezt a helyet is, ahol most ülünk. Milyen remek dolgokat lehetne itt csinálni!