Dr. Nagy Csomor András: „A mi zenénk a magyar kultúrában fogant, de elindult világot látni”

Nagyölvedről származol, de évek óta Budapesten élsz. Megtaláltad magad a nagyvárosban? 
Jól érzem magam mindenhol. Nagyölveden és Budapesten is. Az élet úgy hozta, hogy a tanulmányok miatt Budapesten kötöttem ki, itt végeztem el a jogi kart – nem is olyan régen. De volt ennek az egésznek egy organikus folyamata. Hatéves koromig Pozsonyban éltünk, majd édesapám szülőfalujába költöztünk, ahol néhány száz évre visszamenőleg élt a család. Gimnáziumba Magyarországon jártam, Tatán, majd Székesfehérváron tanultam, aztán jött Budapest, majd egy spanyolországi kitérő után újra ide tértem vissza. 

Hol vagy otthon, hová kötődsz leginkább? 
Nagyon otthonosan érzem magam Budapesten, a baráti körömnek egy jelentős része már ide köt. De amikor megérkezik az ember a nádfedeles, tulipános kerítésű családi házba Nagyölvedre, akkor az otthonosság betölti a szívét. Ahol az ember felnőtt, az az otthona. 

Öltönyben vagy. A fotózás kedvéért vetted fel, vagy a mindennapokban is elegánsan öltözöl?  
Ha az ember színpadra megy, vagy zenél valahol, az, ahogy megjelenik, meghatározza a hangulatát, a kedélyállapotát. A sajátját is, és a környezetéét is. Ráadásul ünnepélyességet adunk azzal egy eseménynek, ha felöltözünk hozzá. Ez egyébként régen is így volt. Még mai napig látni faluhelyen, hogy a focimeccsre is öltönyben mennek az öregek. A zenészeknél is alap volt a fehér ing, fekete zakó. De egyetemi vizsgára is öltönyt vesz az ember.

Főleg a jogi karon. 
Persze nem ez határozza meg a tudását, de megtiszteli az ember az ott lévőket, a helyet, a szellemet azzal, hogy felöltözik. 

Éles váltás jön, de azt olvastam rólad, hogy majdnem hivatásos focista lett belőled. 
Az edzőimet kellene megkérdezni ezzel kapcsolatban. (Nevet.) Az szerettem volna lenni, igen. A foci miatt mentem magyarországi gimnáziumba. Fociztam a Videotonban, az U19-es korosztálynál fejeztem be. Sokat köszönhetek ennek az időszaknak, nagyon szerettem.

Hogyan fért meg ez a két nagyon más világ egymás mellett? A foci és a folk?
Ez sosem okozott belső vívódást. Szerettem focizni és szerettem zenélni. Szüleim a Szőttesben és az Ifjú Szivekben táncoltak, beleszerettek a népzenébe meg a néptáncba. 12 éves koromig – és ez nem túlzás – nem hallottam mást, mint népzenét. A futball pedig ugyanilyen természetesen alakult az életemben. Fociztunk Pozsonyban, az óvoda udvarán, az érsekkétyi alapiskolában, vagy Farnadon a táncpróbák szüneteiben. De hasonlóan kettős volt a helyzet az egyetemen is: a jogászok általában nem népzenészek. De engem minden érdekel. Ilyen volt a családi légkör otthon: végtelen beszélgetéseink voltak közéletről, történelemről, futballról, művészetekről.

Mindig szól valamilyen zene a fejedben?
Sokat gondolkodom a zenén. Folyamatosan zeneszámok átdolgozásán jár az agyam. Nemrégiben kezdtünk saját számokat írni, és ez egy új kihívás. Olyan, mint egy kombinációs játék. Babindák István, a klariné-tosunk mondta – aki szintén felvidéki, és az ország egyik legkiválóbb klarinétosa és szaxofonosa –, hogy én tulajdonképpen nem is hegedűs, hanem DJ vagyok. Például Cselényi József százéves csárdását, amiben azt énekli, hogy „zene, zene, zene, ette volna meg a fene, azt is, aki kitalálta”, hogyan kötjük össze azzal az ugyancsak zenéről szóló Máté Péter-számmal, hogy „zene nélkül mit érek én?” 

Otthonról az autentikus népzenét hozod, a ti zenétek pedig már a világzene felé kanyarodik. Erre utal a Salsa de Gömör című számotok is.
Pál István Szalonnával értek egyet, aki nem kedveli a világzene kifejezést. A fogalom az angolszász kultúrkörben jelent meg, de ránk máshogy vonatkozik. Valójában a magyar zenei hagyomány több száz éve világzenét játszik. Mert mi történt a budapesti vagy városi éttermekben, vagy akár a magyar zenében? Megjelent egy dallam – például külföldiek behoztak egy új dalt –, az itteni kávéházi cigányzenészek megtanulták, eljátszották a saját stílusukban, ami általában jobban szólt, mint az eredeti, és így keveredtek a dallamok. Nemrégiben egy nagyon kedves spanyol barátunk Budapesten ünnepelte a 30. születésnapját, elmentünk egy étterembe, kértem a muzsikusokat, játsszák el a Bésame Muchót, és azt mondta, hogy az volt a legszebb átdolgozás, amit valaha hallott. Azóta, ha teheti, magyar zenét hallgat ő is. 

Tehát a dallamok vándorolnak…
Történelmileg nézve ez a zene természetes működése. Mára ez a folyamat felgyorsult, és nyilván azt sem állítom, hogy az, amit mi játszunk, tulajdonképpen népzene. Mindenféle műfajhoz hozzányúlunk, mert számunkra ez így sokkal érdekesebb, mint ha csak egyfélét játszanánk.

Vagyis kísérleteztek a zenével?
Van egy mélyebb elgondolás is emögött. Nekem személy szerint az a megélésem, premisszám, hogy ma a magyar ember meglehetősen távol került a saját hagyományos kultúrájától. Ott van például a mulatós zene. Lehet nem szeretni, jómagam sem tartozom azok közé, akik éjjel-nappal mulatós zenét hallgatnak, de azt nem lehet elvitatni, hogy a széles közönséghez a magyar népi ihletésű dallamok leginkább ezen keresztül érnek el. Most ez az alapállapot, ebből kell kiindulni és következtetni.  

Zenészként mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? 
Gyakran laikus közönségnek játszunk, és az a tapasztalat, hogy ha ördöngösfüzesi muzsikával, vagyis autentikus népzenével indítanánk, akkor a közönséget öt perc alatt elveszítenénk. Nem azért, mert nem jó a zene, hanem azért, mert a közönség ezt a dallamvilágot nem ismeri. Márpedig, amikor eljön buliba, koncertre, akkor szórakozni szeretne, jól akarja érezni magát. És akkor tudod magad jól érezni, ha ismered a dallamot, tudod a dalokat, tudsz énekelni, tudsz rá táncolni. 

A közönség igényeihez kell alkalmazkodni? Mulatóst kell játszani?
Ha eljátsszuk a Száz forintnak ötven a felét vagy a Despacitót, a figyelmet megragadtuk, a horgony le van dobva, és ha ezután eljátszunk egy olyan népdalt, amit esetleg nem ismer, de már jól érzi magát, már ott marad, meghallgatja, ismerőssé válik. Kicsi az a repertoár, amivel az átlag magyar ember ma rendelkezik. Amit még tehetünk, hogy előveszünk világslágereket, beleteszünk egy kis retrót, játszunk Azahriah-t…

Azahriah-t népi hangszereken?
Miért ne? A népi zenekarok meg a kávéházi cigányzenekarok is mindig kiszolgálták a vendéget az éppen aktuális zenei igényükben. És ez nem szolgai, csak a szórakoztatásra épülő megközelítés. Az az elgondolás van mögötte, hogy csak úgy lehet széles közönség elé visszavinni a nagyon igényes, vonós, magyar hangszeres zenei kultúrát, és néhány népdalt megtanítani közben, hogy előbb megragadod a hallgatóságod figyelmét. Idővel pedig ez válhat elsődleges szórakoztatási formává.

Úgy tűnik, zenészként egészen konkrét céljaid vannak. Akár küldetéstudatnak is nevezhetjük.
Szeretnék a jövőben minél több olyan zenét hallani, minél több olyan szórakozóhelyet látni, ahol az én ízlésemnek megfelelő zene szól. (Nevet.)

Tanulmányaid egy részét Spanyolországban töltötted. Mit tapasztaltál az ottani zenei életben?
Jogot és nemzetközi kapcsolatokat hallgattam, de bőven volt alkalmam belehallgatni a zenéjükbe, illetve olyan mulatságokba elmenni, ahol hagyományos zene szólt, ami alatt értjük a a flamencót, ami az andalúz cigányzene, de akár a latin-amerikai salsa típusú zenéket is. És hát csodálatos volt. Élőben megtapasztalni ezt a világot egészen más, mint meghallgatni felvételről a zenét. Azt is mondhatnám, hogy második otthonom lett az a közeg, zeneileg is kényelmesen mozgok benne.

Hogyan hasonlítanád a magyar folk zenei élethez az ottanit?
Más a hagyományos zene megjelenése itt és ott. Spanyolországban nincs a magyar táncházmozgalomnak helyi megfelelője. Viszont a kultúra mégis nagyon élő. Valószínűleg ott is az történt, ami a románoknál meg a szerbeknél, hogy valójában a saját hagyományos zenéjüket modernizálták az évek során. Szeretik a saját dallamaikat, és az emberek veszik a fáradtságot, hogy részt vegyenek a saját rendezvényeiken. Például Jerezben decemberben folyamatosan kétszázezer ember van az utcákon esténként, és a régióra jellemző karácsonyi dalokat éneklik flamenco stílusban. Óriási buli az egész. Tehát ilyen szempontból az ő hagyományuk sokkal élőbb, mint a miénk. Pedig lehetne ez ilyen jó buli itthon is.

Mint például a húsvéti locsolkodás?
Hányan járunk locsolni? Persze, vannak ilyen jellegű kezdeményezések, de miért nem verődünk össze fiúk, fogadunk egy zenekart, megyünk a lányos házakhoz, locsoljuk végig őket? Mindenkinek fantasztikus közösségi élmény lenne! 

Rá kell vezetni az embereket arra, hogy közösségben lenni, együtt mulatni jó. És ezzel a hovatartozás-tudat is erősödik. Egy andalúz büszke arra, hogy andalúz. 

Hogyan mutatnád be a Nagy Csomor András és zenekarát? 
Olyan zenekar, ahol magasan képzett, nagyon jó zenészek és énekesek vannak, akik képesek több stílusban is muzsikálni. Az interjú terjedelme nem engedi, de bárkit kiemelhetnék a csapatból. Például az öcsém, István a Zeneakadémián tanul klasszikus hegedű szakon, de mellette folyamatosan keresi fel a nagy nevű prímásokat, kávéházi cigányzenészeket, és tanul tőlük tercelni. Tehát olyan komplex zenésszé válik, amilyen ma a magyar piacon ritkán fordul elő. 

Ti nem vagytok két prímás egy csárdában? Nincs rivalizálás?
Nem, mert teljesen más karakterek vagyunk. Ő nem szeret szólistaként fellépni. István nem kényszerből másodhegedűs, jól érzi magát ebben a pozícióban. De azért időnként biztatom, hogy villantson meg magából többet. Bennem viszont megvan az ilyen fokú exhibicionizmus. Én a zenében abban a pozícióban érzem jól magam, amikor én irányítom a folyamatokat.

Mi a te szereped a zenekarban? Mi a prímás feladata?
A zenekar mindig a prímást követi. Én döntöm el, milyen dallamot játszunk, mikor és hogyan lassítunk, gyorsítunk, tehát mindenféle apróságot én irányítok. És a zenekar rám figyel, az én mozdulataimból, irányításomból tudja, hogy mit kell csinálni. Ha van egy énekes, akkor megváltozik a helyzet, mert akkor mindenkinek, nekem is, az énekest kell figyelnünk, őt kísérjük. Egyébként nem feltétlenül kell, hogy hegedűs legyen a prímás, van cimbalomprímás is – bármilyen hangszer átveheti ezt a szerepet, amely melódiát képes játszani. 

Ezt össze tudod hasonlítani a fociban valamelyik pozícióval?
Igen, ott is középpályás voltam. (Nevet.) Ott is ő irányít, mert ő jut a centrumban a legtöbb labdához, a pozíciójából adódóan neki jut a legtöbb passz, ő szervezi a játékot.

A jogász oldalad is hasznosítod a zenekarban?
Egy zenekar működtetése 50 százalékban szól a zenéről – a többi menedzsment. A jogászok teljesen máshogyan gondolkodnak, mint a zenészek, és sokat segít, hogy több ilyen területet ismerek. Az egy dolog, hogy megírunk, összerakunk egy számot, a terméket értékesíteni is kell…

Mi a zenei hitvallásotok, miben különböztök a többi népi zenekartól?
Azt fogalmaztuk meg mottóként, hogy olyan műfajt teremtünk, ami a magyar kultúrában fogant, de elindult világot látni.