A bátor apa: Ádám László Antonio

<p>A gyermeküket, unokájukat cirkuszba vivő anyukák, nagymamák elolvadnak, ha meglátják a porondon az ötéves Ádám Brendon Leonardót, a magyar Ádám cirkuszdinasztia nyolcadik generációjának képviselőjét.</p>

A kisfiú felnőtteket megszégyenítő magabiztossággal mozog a porondon. Ebbe a közegbe született bele, édesanyja légtornász, édesapja artista és állatidomár. Markos legény. Amikor gladiátorruhában látjuk tigrisei és oroszlánjai közt, ostor és bot nélkül, nehezen hisszük el, hogy cirkuszi pályafutását bohócként kezdte.

Családi vállalkozásuk, az Utazó Budapest Nagycirkusz dél-szlovákiai turnéjuk komáromi állomása során a Vág partján verte fel sátrát. Bár a „felverte” szó már erősen anakronisztikus, az oszlopokat beépített villanymotorok emelik fel, az áramot pedig saját áramfejlesztő biztosítja.

Tizenegyre beszéltük meg az interjút, amikor megérkezek, dübörgő zene, és hangos ostorpattogás fogad. Ádám László Antonio gyakorol. Bivallyal, zebuval, lámával, tevével, pónival, lóval, tigrissel és oroszlánnal lép fel. Titkon remélem, nem ez utóbbiak próbájára érkeztem. A porondon pónik futnak körbe-körbe, vezényszóra kettes sorba fejlődnek, majd akadályokat ugranak át. Ádám László Antonio Maximusként mutatkozik be az interjú előtt, jelezve, hogy identitásának ezt a szeletét tartja fontosabbnak. Közel lakik a munkahelyéhez, a sátortól alig pár lépésre áll a lakókocsija, ahol családjával él. Az évből csak bő két hónapot tartózkodnak kőházban, egyébként minden héten máshol vannak. Antonio Maximus nem is gondolt arra, hogy ez másképp legyen.

 

Már a műsorban is fel-felbukkanó gyermeked, Ádám Brendon Leonardo a dinasztia nyolcadik generációját képviseli. Mikor kezdték az első Ádámok?

Nagyon régóta benne vagyunk a szakmában, őseink már az 1800-as években foglalkoztak a cirkuszművészettel.

Szüleid mind a ketten artisták, édesapád magasdrótszámokkal lépett fel, édesanyád hajlékonyakrobatikával foglalkozott. Hogy telt a gyermekkorod?

Abban az időben mindennap más városban lépett fel a társulat. Ezt egynapozásnak nevezték cirkusznyelven. Mi is így jártunk iskolába. Mindennap más osztályba jártam. Ennek során nagyon sok fiúval és lánnyal barátságot kötöttünk. A turnék során általában minden évben ugyanabba az osztályba kerültünk vissza, így nem az új fiút látták bennem, hanem a régi osztálytársat. Ha megjelentek a plakátjaink egy városban, már visszavártak az iskolába. Így nagyon változatos és vidám gyermekkorom volt.

Ez ma is így működik?

Akár erre is van lehetőség, vannak, akik így is csinálják. A másik lehetőség, hogy magántanulók egy iskolában, és év végén vizsgáznak. A fellépés helyén iskolába járni nem egyszerű, minden iskolában más az órarend, és máshol tartanak a tananyaggal. Jelenleg csak egy iskolaköteles korú gyermek utazik velünk, így ez most nem olyan nagy gond.

Kisgyermekként mit éreztél, amikor az édesapádat egy sátor kupolájában láttad egy szál drótkötélen sétálni?

Már kiskoromtól fogva kivettem a részem a műsorból, odavittem a kígyót, adogattam a kellékeket, tartottam a drótállványt. Természetesen féltettem a szüleimet, de bíztam benne, hogy a rengeteg gyakorlásnak és a profizmusnak köszönhetően minden rendben lesz.

Az Ádám család főként akrobatákat adott a magyar cirkuszművészetnek, belőled hogyan lett állatidomár?

Kiskoromban bohóc voltam, aztán elkezdtem zsonglőrködéssel foglalkozni, majd akrobatikával. Ezután jött az állatidomárság. Gyermekkoromban sok állatszámot láttam, és gyermekkori vágyam volt, hogy én is ezzel foglalkozzak, de a szüleim féltettek, így istenigazából csak huszonhat éves koromban kezdtem a vadállatok idomításával.

Ezt tanítják valahol intézményes keretek között? Egyáltalán meg lehet tanulni?

Ilyenfajta képzés jelenleg sehol nem folyik. Vannak dolgok, amelyeket el lehet lesni másoktól, de igazából ezt vagy érzi az ember, vagy nem. Olyan, mint a matek. Van, akinek megy, van, akinek nem. Van, aki nem tanulja, és mégis megy neki, van, aki tanulja, és mégsem.

Az ország egyik legtapasztaltabb állatidomárja vagy; gyakorlatilag mindent idomítasz, aminek négy lába van. De családapa is vagy. Szoktál félni, amikor a fejed az oroszlán szájába teszed?

Persze. Szerintem mindenki szokott félni, csak van, aki nem vallja be. Én bevallom. Korábban ért már baleset az oroszlánokkal és a tigrisekkel, így tudom, hogyan kezdődik egy ilyen helyzet, és azt is tudom, mi lehet belőle. Szerencsére még komoly bajom nem esett. Az előadás egy részében pálca és ostor nélkül dolgozom az állatokkal, hátat is fordítok nekik, mégsem támadnak rám. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy jó viszonyban vagyok velük. Úgy tekintek rájuk, mint a családtagjaimra.

A vadállat családtagjaid mellett azonban van egy szelídebb családod is. Az élettársad is cirkuszi közegből érkezett?

Nem, ő privát közegből.

Mennyire lehet integrálódni a cirkuszos közegbe, ha valakinek nem ilyen az előélete?

Hát, annyi helyzeti előnye volt, hogy ő kiskorától fogva látogatta az artistaiskolát. Ott fokozatosan vezetik rá a növendékeket, hogy ez a munka sok utazással jár. Aztán akinek ez tetszik, az megmarad a pályán, akinek nem, az nem. Neki tetszett. Ő tissue-val foglalkozik.

Próbáltam nem készületlenül érkezni az interjúra, de fogalmam sincs, hogy ez micsoda. Kifejtenéd?

Ez a légtornászmutatványok egyik fajtája. Az akrobata a sátor kupolájában két vagy több szálban felfüggesztett anyagon tornázva mutatja be a produkciót.

Gyermeketek a Brendon Leonardo nevet kapta. Gyakorlatilag már a névválasztással elkezdtétek terelgetni a porond felé…

A cirkuszszakmában fontos, hogy a nevek külföldön is jól érthetőek és nem utolsósorban kiejthetőek legyenek. Ebben a szférában nagy az átjárhatóság, mi is turnéztunk két évig az Egyesült Államokban.

Ötévesen hogy viszonyul ehhez a közeghez?

Most úgy látom, hogy ez lesz az élete. Teljesen kivirul, csillog a szeme, amikor be kell mennie a porondra.

Ő már tavaly is fellépett veletek, a nyakadban ült a lovon. Idén is láthatjuk?

Igen. Korábban csak ült a nyakamban, most már önállóan áll a lovon, illetve áll a nyakamban a lovon, ami azért nem semmi egy ötéves gyerektől.

Ez mennyire kockázatos? Kívülről meglehetősen annak tűnik.

Ő még biztosítókötéllel dolgozik, hogy ha esetleg leesne, ne üsse meg magát. Első a biztonság, nemcsak ebben az esetben, hanem bármelyik mutatványnál. Az az elsődleges, hogy senki ne sérüljön meg, aztán ezek között a keretek között építjük fel a produkciót.

Amikor megjelentek egy városban, az embereknek ti vagytok a családi program. Nektek mi a családi program? Gondolom, cirkuszba nem jártok.

A családi program? Ugyanaz, mint másoknak. Mi is eljárunk kirándulni, strandra, hegyekbe mászkálni, túrázni. Mivel állandóan utazunk, sokkal több látnivalóval találkozhatunk, mint egy átlagos család.

Naponta felléptek, az előadások sok előkészületet kívánnak, az utazás is időigényes. Hogyan sikerül ezt összeegyeztetni a családi programokkal?

A cirkusz, különösen az állatidomárság, huszonnégy órás műszak, állandó készenlétet feltételez. Ezzel együtt is úgy látom, csak szervezés kérdése. Ha az ember egy adott településen be akar iktatni egy családi programot, akkor beiktatja.

Ebben a kívülről viszonylag zártnak tűnő közösségben mennyire van magánélete egy családnak?

Teljesen. Annyira, mint mondjuk, egy társasházban.

Két költözködés között nem szoktál arra gondolni, hogy letelepedj a családoddal?

Nemigen. Aki ebben nő fel, az nem gondolkodik másban.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?