5 kihagyhatatlan netflixes film

s

Hogy mi az a Netflix, arról itt nem lesz szó, ám a 12. oldalra lapozva megtudhatják, és nagyon sok érdekes információt is olvashatnak róla. De most jöjjenek inkább a kihagyhatatlan és tanulságos netflixes filmek.

1. A két pápa

XVI. Benedek és Ferenc pápa életét mutatja be, kitalált jelenetek közé bújtatva. Bár a fő vonal valós (a két pápaválasztás, a gyerekkori események), a valóságban meglehetősen kevés az esély arra, hogy a pápák együtt nézték volna a 2014-es labdarúgó- világbajnokság döntőjét. A filmet nézni olyan, mintha belátnánk a kulisszák mögé. Például csak a forgatása kedvéért készítettek Rómában a helyi filmstúdióban egy ál-Sixtus-kápolnát.

2. Az ír

Hatalmas érdeklődés övezte ezt a bűnügyi filmet, már csak a főszereplői miatt is: Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci. Egyes visszajelzések szerint nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de tán éppen ezért érdemes megnézni és úgy véleményt alkotni róla. Hatalmas volt a költségvetés, hiszen az idősödő színészeket meg kellett fiatalítani. Ezt bonyolult számítógépes program segítségével tették. Hogy milyen lett a végeredmény? Járjanak utána!

3. V. Henrik

Aki szereti a történelmi filmeket, annak kihagyhatatlan az V. Henrik. A középkori angol király életét nemcsak ez a film dolgozza fel, már Shakespeare is írt drámát róla, melynek filmes adaptációja 1989-ben készült el. Ez a feldolgozás leginkább a csatajeleneteiért lehet érdekes. No meg azt is említsük meg, hogy a nagy részét Magyarországon forgatták.

4. Bolygónk csodái

Nem hagyományos film, hanem nyolcrészes dokumentumsorozat. Tavaly Emmy-díjas lett a dokumentumfilm kategóriában. Az eredeti, brit változat narrátora David Attenborough, a 93 éves természettudós, akinek munkáit mindenki ismeri. Míg a régi természetfilmek bolygónk csodáit mutatják be, addig ez a sorozat arról szól, miként tettük tönkre környezetünket, s milyen következményei lettek a klímaváltozásnak. Aki még mindig nem óvja tudatosan a környezetet, annak kötelező megnézni.

5. Házassági történet

Vagy inkább válási. Egy intelligens pár életéről szól, akik bár szeretik és tisztelik egymást, nem tudnak tovább együtt élni. Az elején azt állítják, hogy gyermekük miatt szép csendben válnak el, végül mégis bírósági tárgyalás lesz a vége. Lehet a válás kegyes? Egyszerű? Érzelemmentes? Ezekre a kérdésekre keresi a film a választ, és sok olyan házasnak adhat erőt s tanulságot, aki hasonló cipőben jár.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/4. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?