Váradi Lénárd: homoszexuális vagyok, és még roma is

Mennyi idős voltál, amikor tudatosítottad, hogy a saját nemedhez vonzódsz? Milyen volt a felismerés? Olyan ötödikes lehettem, amikor észrevettem, hogy nekem bizony a fiúk tetszenek, nem pedig a lányok. Jó lett volna, ha van akkor valami információforrásom, ahonnan tájékozódhatok, mert mivel kisvárosban éltem, nem igazán tudtam semmit a homoszexualitásról. Rengeteget csúfoltak a másságom miatt. Nem volt senki, semmi, ami segített volna. Mindenki pletykált, mutogatott, kiközösítettek. Fizikailag szerencsére nem, de verbálisan nagyon sokat bántottak. A családod hogyan fogadta? Nem én mondtam el, anyukám jött rá. Amikor összejöttem a párommal, jártam be hozzá a városba, találkozgattunk. Egyszer, amikor a könyvtár előtt ültünk, anyu meglátott, odajött és bemutatkozott. Tudta, miről van szó. Szerencsés vagyok, mert bár a szüleim elváltak, édesapám nem foglalkozik velünk, anyum jól kezelte a helyzetet, ez nagy segítség volt. A párom helyzete kicsit rosszabb, őt az édesanyja kitagadta, amikor megtudta, hogy a saját neméhez vonzódik. A roma kultúrába ez egyáltalán nem fér bele. Miért, a roma közösség alapjáraton miként áll a kérdéshez? Nagyon rosszul. Mint ahogy a párom példája mutatja, akár ki is tagadhatnak. Még kevésbé elfogadóak, mint az átlag. Előfordul, hogy orvoshoz mennek, betegségként fogják fel a homoszexualitást. Gergővel hogyan ismerkedtetek meg? Egyéjszakás kalandnak indult, azóta pedig eltelt hat év. Az én családom egyből elfogadta őt, családtagként kezelik. Amíg élt Gergő anyukája, és mentünk volna hozzájuk látogatóba, kidobott, nem akart minket látni. Amióta az édesanyja meghalt, az apukája és a testvérei elfogadnak, sőt kifejezetten jó a kapcsolatunk.) Hogyan kerültetek Budapestre? Amikor édesapám elhagyta a családomat, anyumnak egyedül kellett eltartania három kiskorú gyereket. Én kénytelen voltam otthagyni az iskolát, és beállni dolgozni, hogy segíthessek neki. A szexuális irányultságom miatt azonban sok helyről elküldtek, negatívan álltak hozzám. Vidéken ez nem olyan elfogadható, mint a fővárosban, így kénytelen voltam Budapesten munkát vállalni, hogy segíteni tudjak. Ez eleinte rengeteg ingázással, hajnali keléssel, kései hazajövetellel járt. Mikor összegyűlt annyi pénzünk, hogy ki tudjunk venni egy albérletet, Budapestre költöztünk. Elég küzdelmes volt a kezdet, elfogadtatni, hogy más vagyok, fiatalon dolgoznom kellett, de nem baj, mert nagyon megerősödtem, sokat tanultam. Mi a véleményed a Budapest Pride felvonulásról? Készülsz? Tavaly ott voltunk, de sok volt, nem szeretem a magamutogatást. Mi nem ilyenek vagyunk. Fel kell vállalni magunkat, sokkal könnyebb úgy az élet, de nem szabad provokálni. Nem vagyunk a Pride ellen, nem erről van szó, csak nem kell bugyiba meg melltartóba kimenni az utcára, ez a heteroszexuálisokra is vonatkozik. Ez sok, aztán ez alapján vagyunk megítélve a közvéleményben. Ha jól tudom, 16 éves voltál, amikor eldöntötted, hogy musicalfilmet írsz. Ezt önerőből el is kezdtétek forgatni, sőt a forgatásról és az életetekről dokumentumfilm is készül. Hiszek a vonzás törvényében, hiszem, hogy amit nagyon akarunk, az megtörténik. Viszont nem volt egyszerű. Hívogattam a filmalapot, pályázatokat, támogatókat kerestem meg az ötletemmel, végül így talált ránk Oláh Kata filmrendező. Kitalálta, hogy forgat rólunk egy dokumentumfilmet. Közben saját erőből a musical megvalósításába is belefogtunk, egész pontosan egy meleg romákról szóló musicalfilmet szeretnénk. A párommal együtt írjuk a forgatókönyvet, a szakmai kérdésekben pedig Kemény Zsófi segít. Nem kaptunk támogatást rá, de nekem már azzal is valóra válik az álmom, ha Kata dokumentumfilmje megjelenik. Rájöttem, hogy olyan az életünk, mint egy játékfilm. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a végeredmény, benne van minden pillanat, a jótól a rosszig. Semmi sincs megjátszva, éljük a napjainkat, mintha itt se lenne a kamera. A megjelenése egyébként pont idén nyárra van tervezve. Szerinted mi az üzenete ennek a dokumentumfilmnek? Hogy mindent önerőből értünk el, nem igazán kaptunk támogatást, mégis kitartottunk. Szerintem minden apróságért hálásnak kell lenni. Szeretném, hogy a történetünk minél több emberhez eljusson, hogy inspirálja őket. Az önismeretemnek is sokat tett ez. Az, hogy szerepelni akarok, alkotni, szerintem azért van, mert rengeteg ideig el voltam nyomva, nem lehettem önmagam csupán azért, mert homoszexuális vagyok, és még roma is. A roma identitás egyébként mennyire erős benned? Erős, de a páromban még erősebb, ő cigányul is beszél, én sajnos nem. A dokumentumfilmben is megjelenik ez a szál, van benne párbeszéd cigányul. És a musicalben is szeretnénk egy dalt cigány nyelven. De nagyon foglalkoztat a színházi világ, konkrétan, hogy hogyan lehetne behozni a roma identitást. Farkas Franciska foglalkozik ezzel, fel is nézek rá. Csak sajnos nehéz művésznek lenni úgy, hogy albérletben élsz, el kell tartani magad. Magyarországon nem könnyű manapság melegnek lenni. Felmerült, hogy külföldre költözzetek? Nem igazán. Minden nehézség ellenére szeretnénk itt maradni, ide köt a családunk, az egész életünk. Más nyelvet sem beszélek, nekem ez az otthonom. Sokan követnek a közösségi oldalaidon, ahol az elfogadás fontosságáról beszélsz… Igen, ez meghatározó számomra. Volt, hogy többen is megkerestek, hogy a bejegyzéseimmel segítettem nekik saját maguk elfogadásában. Volt egy olyan eset is, hogy szülő keresett meg, pontosabban egy roma anyuka, aki tanácsot kért a gyermekével kapcsolatban, mert hogy nem szeretné kitagadni, de mégis nehéz ezt neki elfogadnia. Vele még videóchaten is beszéltem, tudtam segíteni, hogy jóban legyenek. Hogyan látod magad tíz év múlva? Remélem addigra lesz saját lakásunk, nem kell albérletben élni, és azzal foglalkozhatom, amit szeretek, a színház vagy a film világában. Mit üzennél azoknak, akik rejtőzködnek a másságuk miatt? Bármennyire nehéz is, legyenek önmaguk, vállalják fel magukat, mert sokkal könnyebb így az élet. Sokkal boldogabb vagyok őszintén, hogy nem kell hazudnom. Szerencsére most már a munkahelyemen is megoszthatom ezt, nem néznek rám furán azért, mert férfi a párom.