Téma: Ünnepi vásárlás az interneten

Vasárnap

Az idei karácsony előtt mindenki kedvére járhatja a boltokat, mert szinte biztos, hogy semmilyen korlátozás nem lesz. Nem kell tehát a futárt várni, interneten böngészni, akinek ideje és pénze van, az visszatérhet a hagyományos vásárláshoz.

A Packeta csomagküldő cég tapasztalatai szerint az emberek jelentős része így is tett, mert a járványidőszakhoz képest mintegy 10%-kal csökkent a forgalmuk. A cég szlovákiai ügyvezető igazgatója, Alexander Jančo szerint sokaknak hiányzott a lehetőség, hogy vásárlás előtt felpróbálhassák a ruhaneműt, a lábbelit, azonnal hazavihessék a kiválasztott árut, ezért természetes, hogy visszatértek a régi szokásaikhoz. Ráadásul a karácsonyi bevásárlásoknak hangulatuk is van, a feldíszített kirakatok, a fülbemászó dallamok, a fények és illatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek szívesen járnak a boltokba és bevásárlóközpontokba – még ha csak nézelődni is.

A boltban kinézi, az interneten megveszi

Most alighanem sokan csak ezt teszik, mert a hatalmas áremelkedések miatt azt veszik meg, ami feltétlenül szükséges. „Ez egy jelentős rétegnél lassan szinte kizárólag az élelmiszerre korlátozódik, azt pedig inkább személyesen vásárolják meg. De azt érzékeljük, hogy ruhát, cipőt még mindig sokan rendelnek az interneten, mert ott olcsóbban találják meg, mint a boltokban. Nem csak a választék és kedvezőbb ár az internetes vásárlás nagy előnye, hanem az is, hogy az ember nem vásárol olyan impulzusszerűen, mint amikor egy üzletben megtetszik neki valami. Vagy ha mégis, akkor visszaküldheti az árut, a legtöbb esetben az e-shop költségére” – magyarázza Alexander Jančo.
Akik a járványügyi korlátozások idején felfedezték az online vásárlás előnyeit, azok többnyire meg is maradtak nála, de ez nem jelenti azt, hogy boltokba ne járnának. „Viszont sokan csak nézelődnek, jóval kisebb a forgalmunk, mint a pandémia előtti évben. Volt olyan vevőnk, aki meg is mondta, hogy miután megtetszett neki nálunk egy kabát, megkereste az interneten, és ötven euróval olcsóbban vette meg. Ez ellen nem tehetünk semmit, annyiért nem árulhatjuk a ruhákat, mint a webshopok, mert a bérleti díjat és az eladók bérét is ki kell fizetnünk” – mondta Emília Šutková, egy márkás ruhaneműt kínáló nyitrai bolt tulajdonosa. Szerinte csak azok az igényes vásárlók maradtak meg náluk, akiknél az ár nem számít, és ami megtetszik nekik, azt azonnal akarják. „Van egy ilyen réteg, de ezek a vevők egyre inkább Pozsonyban és külföldön vásárolnak, nem biztos, hogy a márkás divatboltok kisebb városokban is fenntarthatók lesznek. Most még meglátjuk, milyen lesz a karácsony, aztán jövőre el kell döntenünk, hogyan tovább” – vallja be az üzletasszony.

Vasárnap

Black Friday-től karácsonyig

Rekordvásárlásokra nyilván egyik boltban sem számítanak, és a futárszolgálatok sem fognak annyi csomagot kézbesíteni, mint tavaly, tavalyelőtt. De ettől eltekintve is ezekben a hetekben lesz a legtöbb dolguk, mert az emberek már hagyományosan Black Friday-től karácsonyig rendelik a legtöbb árut. A Black Friday idén november 25-re esett, de a kereskedők már november közepén meghirdették az akciókat, azzal számolva, hogy ezzel több embert sikerül vásárlásra buzdítaniuk. Valamennyire működik is a dolog, nem véletlen, hogy az élelmiszerboltokban évről évre korábban rakják ki az ünnepi portékát. Idén az első csokimikulások már október közepén megjelentek a polcokon, és olyan vevő is akadt, aki már akkor vett is belőlük. A marketinges alapszabály ugyanis az, hogy ha az emberek fokozatosan vásárolnak be az ünnepekre, akkor nem is veszik észre, mennyit költöttek. Ha minden vásárláskor csak egy-egy csokoládéfigurát, édességet vagy karácsonyfadíszt tesznek a kosárba, úgy érzik, ennyit még megengedhetnek maguknak. Pedig, ha összeszámolnák, több száz eurót is kitesz az így megvásárolt ünnepi nyalánkságok és csecsebecsék ára.

Az utolsó bőséges karácsony?

Persze, ez is csak azokra vonatkozik, akiknek nem kell még azon is gondolkozniuk, hány kiflit vehetnek meg naponta, és jut-e vajra is. Azok, akik még meg tudják engedni maguknak, hogy ajándékokat vásároljanak, esetleg magukra is költsenek, Alexander Jančo szerint a következő hetekben fognak a legtöbbet böngészni az e-shopokban. „Idén még nem várunk nagyon jelentős visszaesést, az emberek többsége ezt a karácsonyt ugyanúgy fogja megtartani, mint az előzőeket. Az olyan mértékű ársokk, amely a vásárlási szokásainkat és az életmódunkat is átalakítja, a következő évben várható, s ez ismét az e-shopok fellendüléséhez vezethet, mert árban a boltok nem tudnak versenyezni velük.”

A futárszolgálatok már nálunk is felkészültek arra, hogy a kézbesítés mindenki számára kényelmes legyen. Országszerte egyre több a csomagkiadó hely és az önkiszolgáló boksz is, ahol egy számkód megadásával a vevő akkor veheti ki a csomagját, amikor neki megfelel, és nem kell a futárra várnia. Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy a futárszolgálatnál más címre, például a munkahelyükre, vagy más átvételi napra irányítsák át a csomagot. A legtöbb e-shop pedig azt is biztosítja, hogy ugyanaz a futárszolgálat fel is vegye a vevőnél a visszaküldött árut.

Vasárnap

Csomagbokszok minden faluban

A lényeg, hogy mindez minél gyorsabban történjen. A Packeta számára végzett felmérés szerint a vevők nem szeretnek három-négy napnál hosszabb ideig várni a megrendelt árura, és ha az nem tetszik nekik, minél hamarabb vissza is akarják küldeni. A megkérdezett ezer ember csaknem fele volt elégedetlen azzal, hogy a futárszolgálat nem határolja be pontosabban a kézbesítés idejét, némelyikük pedig csak a dátumáról tájékoztatja a vevőt, az időpontot még hozzávetőlegesen sem adja meg. „Az egy-két órás behatárolás lenne az ideális, de ehhez főleg az ünnepek előtt nagyon nehéz tartani magunkat. Van, aki csak többszöri csöngetésre jön ki, más bent felejti a mobilját, amelyben ott van a PIN-kód, azért vissza kell mennie, és ez mind időveszteség” – magyarázza a Packeta igazgatója. A szolgálat naponta 80 ezer csomagot kézbesít, az ünnepek előtti utolsó napokban 250 ezerig tudják bővíteni a kapacitásaikat, de ekkor már nem lehet arra számítani, hogy a futár a megadott időben érkezik. Ezért ajánlott megbízni a szomszédot a csomag átvételével, és megadni neki a PIN-kódot, vagy inkább egy átvételi helyre küldetni az árut. Választék van bőven, csak a Packetának országszerte 1450 kiadóhelye és ugyanennyi boksza van. Ha a bokszok megteltek, akkor a futárszolgálat a vevő beleegyezésével a legközelebbi kiadóhelyre vagy bokszba viszi a csomagot, vagy másnap újra megpróbálja kiszállítani.

Szombaton shoppingolunk

Míg a járvány idején az emberek a hét bármely napján és időponttól függetlenül vásároltak az interneten, azóta a legtöbben hétvégén, leginkább szombaton este válogatnak az e-shopokban. A 29 évnél fiatalabbak inkább péntek este vásárolnak, a szombatot nyilván társaságban töltik. Az ünnepek közeledtével azonban ismét mindennap érkeznek majd megrendelések, lassan ideje is kiválasztani az ajándékokat, hogy szükség esetén legyen idő visszaküldeni, kicserélni. Ha a megrendeléstől számított négy napon belül megérkezik is a csomag, lehet, hogy vissza kell küldeni, a kereskedőnek pedig tizennégy napja van arra, hogy visszautalja a pénzt. Mire mindez megtörténik, a kiválasztott portéka megfelelő méretben és színben elfogyhat, esetleg nem tudják garantálni, hogy karácsonyig megérkezik. „Én úgy szoktam megoldani a dolgot, hogy ha nem vagyok biztos a méretben, kettőt is rendelek, és ami nem jó, azt visszaküldöm. Igaz, hogy ez dupla kiadás, de nem vásárolok gyakran, így legalább nem kell izgulnom, hogy mire kicserélném az árut, addigra elfogy” – mondja olvasónk, Krajmer Magdolna.

Azt is sokan a saját kárukon tanulták meg, hogy ha a csomagoláson hibát észlelnek, a futár előtt kell kibontani, mert az összetört, károsodott árut így a legkönnyebb reklamálni. Igaz, hogy a futár számára ez időveszteség, de a vevőnek joga van hiánytalanul és épen megkapni azt, amit előre kifizetett, így megelőzhető a felesleges huzavona a kereskedővel.

Érdekes

Drágább vagy kisebb?

A karácsonyi bevásárlásoknál, főleg, ha a sütéshez, főzéshez vesszük meg a hozzávalókat, arra is ügyeljünk, milyen súlyú a csomagolás. Könnyen előfordulhat, hogy a megszokott csokoládé, ami eddig 10 dkg volt, már csak 8-9, a vaj 25 dkg helyett csak húsz, a 250 ml-es tejszín is csak 220 ml. A gyártók azért folyamodnak ehhez a megoldáshoz, mert nem akarnak rosszabb minőségű alapanyagokat használni, vagy látványosan árat emelni. A vevők hamarabb észreveszik, hogy egy portéka drágább, mint azt, hogy kisebb, de azért érdemes mindig odafigyelni arra, megéri-e a kisebb csomagolás is az árát, főleg, ha egy adott recepthez nem elég. Szlovákiában könnyű kiszámolni akár helyben, a boltban is, mennyivel fizetünk többet a kevesebb áruért, mert a kereskedők kötelesek a kilóra vagy literre átszámított egységárat is feltüntetni. A csomagolások csökkentése ráadásul nem lehet a gyártó önkényes döntése, mert ha arra szerződött, hogy 10 grammos csokoládét fog szállítani, azt nem helyettesítheti 8 grammossal anélkül, hogy újratárgyalná a szerződés feltételeit.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/48. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?