Dacolva a sorssal
A Szoroskői-nyereg alatt fekvő Hárskútról származó látássérült alpesi síző mindjárt hozzá is tette, miért érzi így.
„A pjongcsangi játékok óta annyi mindenen mentem keresztül. Háromszor műtötték a térdemet, közben kitört a járvány, új felvezetővel, Michal Červeňnyel készültem, akivel jól megértettük egymást, de röviddel Peking előtt megsérült, operálni kellett az ő térdét is. Imádkoztam, hogy Pekingig rendbe jöjjön. Csoda, hogy rajthoz tudott állni. Pszichikailag mindannyiunkat megviselt, hogy kitört az orosz–ukrán háború, a fejünkben folyton az járt, hogy mi történik az otthonhoz közel. A paralimpiai faluban nagyon feszült volt a légkör emiatt.”
A szlovák csapat hat éremmel érkezett haza Kínából, 3-3 arannyal és bronzzal bővült az eddigi gyűjtemény. A legszorgalmasabb ismét Heni lett a maga 2 aranyával, ezzel a vitrinjében már 11 arany, 2 ezüst és 1 a bronz mosolyog, ami világviszonylatban a második helyre rangsorolja. Az elkövetkező esztendőkben, ha nem szól közbe a sors, minden valószínűség szerint a mellette előretörő Alexandra Rexová folytathatja azt a bravúrt, amit Heni elért. A tehetséges fiatal lány 16 évesen kétszer is dobogóra állhatott, egyszer annak a legmagasabbik fokára. Közel jártak a szenzációhoz a kerekesszékes curlingesek is, akik hajszállal szorultak le a dobogóról.
Egy szem magyar
A paralimpiák történetének hetedik magyar paralimpikona, Dumity Richárd sorsa csak röviddel az elutazás előtt dőlt el: mégis megkapta a szabadkártyát. Egy szem magyarként lehet ott Pekingben. A 25 éves alpesi síző műlesiklásban a 16., óriás-műlesiklásban a 30. helyen végzett, mindezt alig két évvel azután, hogy elkezdte komolyan venni a sportágat. A Gyöngyös melletti Mátrafüreden felnőtt fiú élete kész regény: egészséges gyermekként jött a világra, de hároméves korában súlyos balesetet szenvedett, kiesett egy bérház negyedik emeletéről, s miközben zuhant, egy ablakpárkányba beverte a hátát, és megpördült. Az orvosok szerint ennek köszönheti, hogy talpra esett és egyáltalán életben maradt, de eltört a gerince, a jobb karja, mindkét lábában combnyaktörést szenvedett, károsult a tüdeje és a veséje is.
Gyógytorna és rehabilitáció – ezzel telt a gyerekkora. És tanulással. Leérettségizett, majd tavaly mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett. Kerekesszékben sportolt, kondizott, hogy az elernyedt izmokat átmozgassa, megerősítse. Aztán már többre vágyott. A család révén eljutott Navratyil Sándor egykori paralimpikon alpesi síelőhöz, és Kékestetőn ki is próbálta a síelést. Elsőre nem nagy sikerrel. De nem adta fel! Személyi edző segítségével erőre kapott, ennek köszönhetően 2019-ben már komolyabban foglalkozott az ülősíeléssel. Azzal biztatták, ha kitartóan csinálja, a paralimpiára is kijuthat. S bizony kijutott. A folytatás négy év múlva következhet.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/14. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.