Aktuális

Matovič csak önmagát adja, nem tud mást

Idestova fél éve van alkalmunk figyelni és a saját bőrünkön tapasztalni, mit tud kezdeni a kormányfői szereppel a vérmérséklete szerint örök ellenzéki Igor Matovič. Most már bátran kijelenthetjük: semmit. Mert bármit tesz vagy mond, abban soha nincs rendszer, megfontoltság és ezért lassan hitelesség sem.
Vrabec Mária

2020. november 10. 11:38

Matovič
- TASR-felvétel

Lehet, hogy ha nincs ez a mostani járvány, mindez lassabban derül ki, de hát krízishelyzetben mutatkozik meg az államférfi, akit mi bizony, eddig egy pillanatra sem láttunk. Az már az első hullám idején megmutatkozott, hogy Matovič mindent maga szeretne irányítani, eldönteni, bejelenteni – nem véletlen, hogy a mai napig nincs szóvivője. Persze, az előbbiek csak akkor igazak, ha jó hírek hozója lehet, ellenkező esetben mi szartuk el (ez nem vulgarizmus, amiért normális esetben elnézést kérünk az olvasóktól, hanem pontos idézet a kormányfőtől), vagy ha nem a nép, akkor a gazdasági miniszter, esetleg a köztársasági elnök asszony a felelős azért, hogy nem lehetünk világbajnokok az utálatos vírus legyőzésében.

Na, de nem is Igor Matovičról lenne szó, ha nem támadt volna ezzel kapcsolatban is azonnal egy világrengető ötlete. A gondolatot tett követte, és anélkül, hogy ezt szakemberekkel megbeszélte volna, elrendelte az országos Covid-tesztelést. Mire ez a lapszám megjelenik, már azt is tudjuk, milyen eredménnyel zárult – országosan, és kinek-kinek egyénileg is. Csak azt nem fogjuk tudni, mit érünk vele, mert az antigén tesztek csupán azt mutatják ki, fertőz-e a letesztelt személy. Magyarán, attól, hogy még vagy már nem fertőz, még lehet beteg. Csak épp a negatív teszt birtokában sokkal bátrabban veti bele magát a társasági életbe – a vírusaival együtt.

Ha épp ezért a nagy tesztelési hadművelet, a kijárási korlátozások és temetőlátogatási tilalom együtt sem hozza meg a járvány enyhülését, újra a kormányfő kreativitására leszünk bízva. Biztosan akad még angol kifejezés, ami eszébe jut, és a black out meg a lock down után lesz majd egy harmadik országlezárási ötlete is, amelyről szokás szerint a Facebookon értesülünk. De az már egyáltalán nem biztos, hogy a folyamatosan változó intézkedésekkel stresszelt, az egészségüket és megélhetésüket egyszerre féltő polgárok még egyszer tömegesen alávetik magukat Matovič akaratának.

Mindeközben a kormányfő győzelemittasan posztolgat az árvai tesztelés sikeréről, haragszomrádot játszik a koalíciós partnerével (SaS), és gondolkodás nélkül leteremt mindenkit, aki ellentmond neki. Röpke fél év alatt eljutott oda is, ahová az elődei csak a négyéves kormányzási időszak végén: már az újságírókkal és a választók nagy részével is hadban áll. Akik nem tapsolnak neki, azok rémhírterjesztők, szándékos rosszakarók, a maffia támogatói vagy kávéházi okostónik. Megkapja mindenki jobbról is balról is, csak úgy röpködnek a sértő jelzők, pedig válsághelyzetben pont erre a személyeskedésre van a legkevésbé szükségünk.

Csakhogy Igor Matovič nem tud mást, önmagát adja a lehető legautentikusabb módon, mert a válság, amikor percről percre kell dönteni, és vállalni a felelősséget a hibás döntésekért, nem kedvez az alakoskodásnak. Az egyszemélyes, one man show folytatódik és a kormányfő valószínűleg nem is sejti, milyen veszélyes játékot űz egy olyan országgal, ahol az állami intézményekbe vetett bizalom már amúgy is a mélyponton van. Az, hogy Szlovákiában még mindig nem tört ki a teljes káosz, csakis a polgárok fegyelmezettségének és végtelen türelmének köszönhető. Nem kellene tovább feszíteni a húrt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 45. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Tomáš Valášek

Valášek elnézést kért a magyaroktól

idősotthon

Újabb állomáshoz érkezett a vakcinaprogram

Arkana

Renault Arkana E-Tech Hybrid 145: takarékos és főleg nyugodt vezetés

Haumann Péter

Most volt nyolcvan, befejezte

komárom

Komárom – 14 bérlakás jön létre a régi iskolaépületben

Miloš Zeman

A kórház szerint Zeman jelenleg nem képes ellátni feladatait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.