Kép Shutterstock
Paul McCartney a mesterséges intelligencia segítségével készítette el az utolsó Beatles-felvételt – számolt be róla az MTI a BBC hírportáljára hivatkozva
Paul McCartney a BBC egyik rádióműsorában elárulta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével készítette el az utolsó Beatles-felvételt. A fejlett technológia segítségére azért volt szükség, hogy John Lennon hangját egy régi demófelvételről fel tudja használni egy szám befejezéséhez. Bár az egykori Beatles-zenész nem mondta el, hogy melyik számról lehet szó, de valószínű, hogy a Now And Then az, amit 1978-ban Lennon komponált.
A demófelvételt McCartney 1994-ben kapta Yoko Onótól, az 1980-ban meggyilkolt John Lennon özvegyétől. A szám több más dallal együtt a Paulnak feliratú kazettán szerepelt, amit Lennon röviddel halála előtt készített. A számokat Lennon túlnyomó többségben New York-i lakásában, a zongoránál ülve vette fel.
Bár a lehetőségnek McCartney nagyon örült, aggodalmait is megosztotta a hallgatókkal a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Ijesztőnek, ugyanakkor izgalmasnak is nevezte ezt a jövőt.
Meglátjuk, hova vezet mindez...
- tette hozzá.
McCartney a londoni Nemzeti Képtárban megnyíló kiállítása előtt beszélt a rádióban. A tárlatot azokból a fotókból rendezték, amelyet a zenész 1963 decembere és 1964 februárja között saját fényképezőgépével készített, amikor a Beatles elindult a világhír felé.
(mti)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.