Téma a VASÁRNAPBAN: Nyitrán a helyzet katasztrofális

téma

A karácsonyi hézagos korlátozások következményei hamar megmutatkoztak, újévre megteltek a kórházak rokonlátogatókkal, bulizókkal, síelőkkel és azokkal, akik betartották ugyan az elszigetelődésre vonatkozó szabályokat, de szerencsétlenségükre a megfertőződött renitensekkel találkoztak.

2021 első napjaiban a nyitrai kórházban odáig fajult a helyzet, hogy a folyosókon egyszerre húsz fulladozó beteg sorakozott felvételre, az orvosok pedig kétségbeesetten várták, mikor szabadul fel egy ágy az intenzív osztályon. Nem mintha nem lett volna elég lélegeztetőgép, oxigénmaszk, de ahhoz, hogy eldöntsék, kit mire lehet és kell rákapcsolni, előzetes vizsgálatokra van szükség, mindehhez pedig orvosokra, nővérekre, laboránsokra, végső soron pedig az elektromos hálózat és a számítógépes szerverek teljesítőképességére. Január 3-án mindegyik a végét járta, órákig úgy tűnt, hogy még oxigénterápiát sem tudnak alkalmazni, mert a kórház elavult elektromos vezetékrendszere ezt a terhelést már nem bírta. Végül nagy nehezen megoldották, de a helyzet súlyosságát igazolja a tény, hogy még aznap (vasárnap!) összeült a járási válságstáb. „Legfőbb ideje volt. Január 1-jéről 2-ára virradó éjszaka szolgáltam a sürgősségi felvételen, 86 mentőautót fogadtam. Huszonegy kétoldali tüdőgyulladásban szenvedő beteget hoztak, akiket a folyosón támogattak oxigénnel, mert azt sem tudtam, hová kapjak. Arra vártam, mikor hívnak az intenzív vagy az aneszteziológiai osztályról, hogy meghalt valaki, és elfoglalhatjuk a helyét” – nyilatkozza az egyik orvos.

Miben hibázott a kórház vezetése? Hány mentő érkezik naponta Covid-betegekkel a nyitrai kórházba? Mi van akkor, ha nem tudják őket felvenni? Nem lenne egyszerűbb, ha eleve koordinálná valaki, hová vigyék a mentők a betegeket? Tényleg mindenki csak akkor fog észbe kapni, amikor már őt érinti a dolog? Mire hivatkozik a kórház vezetése, amikor az orvosok már a végkimerülés szélén állnak? Van-e az önfeláldozásnak határa, és ha igen, hol húzódik? Hány férőhelyet foglalnak el a nyitrai kórházban a koronavírusos betegek? Hány helyet tudott biztosítani a galántai kórház? Hogy látja a közeljövőt Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezet elnöke és a kormányfő által létrehozott válságstáb tagja, aki ugyancsak a nyitrai kórházban dolgozik? Mikor fogjuk tisztán látni, mennyi veszteséget okozott a kormány engedékenysége és a saját könnyelműségünk? Hogy érinti a járvány a temetéseket? Miért külön probléma Covid–19 fertőzésben elhunytak temetése?

Vrabec Mária riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?