Az ember bármit megtesz a szerelemért. Akár azt is, hogy csaknem egy teljes napig térdel szíve választottja előtt, a betonon.
Az eredeti cikket a Magazín.sk oldalán olvashatjátok!
2023 márciusának végén egy végzetesen szerelmes férfi hódította meg a kínai közösségi médiát, aki csaknem 21 óráig térdelt exbarátnője munkahelye előtt. A célja az volt, hogy visszanyerje a nő szerelmét, így március 28-án, délután egy órakor letérdelt az épület előtt, és várt. Eltűrt szelet, esőt és a bámészkodókat is, akik eleinte ingorálták a férfit, az idő múlásával azonban egyre többen kérdeztek rá, hogy tulajdonképpen mire vár, és miért fekszik mellette egy virágcsokor. Nemsokára a közösségi médiát is elárasztották a férfiról készült felvételek, melyek közül sokban arról próbálták őt meggyőzni, hogy az exe már biztos nem tér vissza. Ám a szerelmes férfit semmi sem tántorította el.
Egy ponton a rendőrséget is kihívták a helyszínre, az emberek ugyanis nem akarták tovább nézni, ahogy a férfi bántalmazza saját magát. A hatóságok azonban tétlenek voltak, hiszen, amint arra a férfi többször is rávilágított, semmi illegálisat nem csinált. Végül csaknem 21 óra után eszmélt rá, hogy a vállalkozása reménytelen, és a szakítása végleges. Felállt, és a csokorral együtt távozott a helyszínről. Azóta sem tudni, pontosan mi állt az eset hátterében, az exbarátnőt pedig nem sikerül elérni. A helyszínen levők azonban egyetértettek abban, hogy önmaga megalázásával senki nem fog visszaszerezni egy volt barátnőt; egy kommentátor még azt is hozzátette, hogy a látottak alapján épphogy megérteni véli, miért szakítottak a férfival.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.