2022 egyik fő lakberendezési trendje a funkcionalitásra, variálhatóságra való törekvés a terek és bútorok tekintetében. Az alábbiakban olyan megoldásokat mutatunk, amelyek inspirációt nyújthatnak ahhoz, hogy otthonunk bizonyos részei több szerepet is betölthessenek.
Ebédlő a nappaliban
A kiskonyhás lakások örök dilemmája: hogyan helyezzünk el egy ebédlőasztalt a nappaliban úgy, hogy négy, vagy akár hat ember is egyszerre tudjon ebédelni vagy vacsorázni, és a nappalit se kelljen minden étkezés kedvéért átrendezni. A képen látható megoldás két trükkel operál. Az asztal ugyan négyszemélyes, viszont meglehetősen kicsi, ami körülményessé teheti a tálalást. A másik apróság, amire érdemes odafigyelni, hogy az asztal gyakorlatilag a falhoz van nyomva, így egy négyszemélyes étkezésnél a falnál ülők aligha tudnak kényelmesen elférni. A kis lakásokban viszont a nagyobb étkezések kivitelezéséhez sokszor az egyetlen megoldás, hogy az ebédlőasztalt valahogy bepréseljük a nappaliba, tehát érdemes kísérletezni vele.
Ágy, asztal, tévé
Szűkös albérleti szobák kényszermegoldásának tűnhet az alábbi, amelyben ugyanazon a három négyzetméteren kapott helyet egy emeletes ágy, egy televízió és egy kisebb komód. A vertikális lakberendezés ugyan sok helyet spórol a lakóknak (itt az ágy alatt még egy könyvespolcnak is maradt hely), viszont hátrányai is vannak, hiszen szűkíti, zsúfolttá teszi a teret, másrészt nem mindenki számára elfogadható, hogy minden alkalommal létrára kelljen másznia, hogy néhány percre leheveredjen az ágyára.
Hálószoba mindenáron
A kis terekben alkalmazott pótmegoldásoknak sokszor a hálószoba látja kárát. Ez a helyiség végül is csak az alvást kell, hogy szolgálja, így bárhol kialakítható háló, ahová egy dupla ágy befér. A képen látható megoldás hátránya, hogy az ágyat nem lehet megkerülni, így az ablakhoz közelebbi felét csak a másik matracon keresztülmászva lehet megközelíteni, ami meglehetősen kényelmetlen.
Vécé a gardróbban?
A századfordulón épült polgári lakások gyakori velejárója, hogy mivel nem terveztek beléjük fürdőszobát, gyakran az előszoba vagy a konyha egyik sarkát választották le pótmegoldásként, és itt alakítottak ki fürdőszobát vagy mellékhelyiséget, több-kevesebb sikerrel. A képen látható változat arról árulkodik, hogy a toalett számára szükséges négyzetmétereket a bejárati ajtó közvetlen közelében, tehát az előszobából választották le. Funkcionalitása megkérdőjelezhetetlen, hátránya lehet viszont, ha az előszoba (mondjuk, a téli hónapokban) megtelik kabátokkal és cipőkkel, nehezítve a közlekedést.
Lehajtható asztal
A variálható bútorok közt az egyik jolly joker a lehajtható asztal. A képen látható példány táblája mindkét végén meghosszabbítható, így egy mozdulattal kétszemélyesből négyszemélyessé bővíthető.
Kreatív konyhasarok
Ha egy lakásban kevés a hely, szinte biztosan számolni kell a „sarokba szorított konyha” hátrányaival. A szocializmus idején tervezett panellakásoknál szintén gyakoriak a látványosan aluldimenzionált, sok esetben folyosószerűen elnyújtott, szűk konyhák. A helyspórolás egyik látványos és hatékony módja, ha a helyiség egyik részében egymással szemben rendezzük el a konyhabútor elemeit. Ilyenkor legtöbbször csak egy ember számára marad hely a pultok közt, viszont a tér maradék részében talán egy terebélyesebb ebédlőasztalt is el tudunk helyezni.
Križanovič Melinda
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/6. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.