Nosztalgiamozi Rudolf Hrušínskýval

Nem is jutott messzire. A kórházról lekésett. Rudolf Hrušínský egy dél-csehországi falucskában jött a világra 1920. október 17-én. Közel a színpadhoz. A kulisszák mögött. És ahogy beszélni kezdett, már a közönség is hallhatta. Élete hetvenhárom évéből hetvenet biztosan a színház töltött ki. Bár volt más is, nem csak színész. De csak úgy közben. Például taxisofőr, a tiltás éveiben. Vagy parlamenti képviselő, a rendszerváltás idején. Ha pedig kikapcsolódásra vágyott, akkor naphosszat ült a víz mellett, a nagy halra várva.

Rudolf Böhmként csak a gyerekkori barátai ismerték. Később, miután nevet változtatott, Hrušínský lett. Körtési. Tetszett neki, hogy miután körtelopáson érték egy paradicsomi kertben, onnantól fogva mindenki így hívta. Kisiskolásként még nem gyűlt meg a baja a tanítóival. A gimnáziumot azonban már nem tudta befejezni. Magatartásbeli kilengései miatt eltanácsolták. Cowboyfilmeket nézett a moziban, és lasszóval tett tönkre sok mindent az osztályban. Tizenöt évesen már prágai színházakban játszott. A filmrendezők is gyorsan felfedezték. A protektorátus idején hajszálon múlott, hogy nem került a Gestapo karmaiba. Sokakkal együtt egy vidéki forgatáson a londoni rádió cseh nyelvű adását hallgatta. Besúgta valaki a faluból. A Lucerna film akkori igazgatója, Miloš Havel producer, a majdani köztársasági elnök nagybátyja nyújtott neki segítő kezet. Amikor a németek birodalmi bilincsekkel akarták magukhoz láncolni a cseh színészeket, akkor is Miloš Havel mentette meg őket. Beindított gyorsan egy nagy szereposztású filmet, a Pancho nősül című westernparódiát, s Rudolf Hrušínskýra bízta a rendezést – és a főszerepet.

Mindent el tudott játszani. A makulátlan tisztaságot és a megtestesült bűnt is. Ha ez utóbbihoz nem volt is szíve, akkor is. Minimális gesztusokkal dolgozott. A felvételek előtt sokan azt hitték róla, semmi érdeklődést nem mutat a szerep iránt. Hogy még a szöveget sem tanulta meg. Akkor lepte meg őket, amikor elindult a kamera. Élethű játékával mindenkit maga mögé utasított. Mélabús tekintetével, beszédes csendjeivel, finom rezzenéseivel ő volt a cseh Jean Gabin. Ékes bizonyítéka ennek a Juraj Herztől kapott Kopfrkingl úr, A hullaégető címszerepe. Ott is inkább a riasztó lénye, a behízelgő modora, a gyilkos cselekedetei beszélnek helyette. A náci igék hatása alatt úgy végez a feleségével és a gyerekeivel, mintha csak a Mindenható kívánságát teljesítené. Hátborzongató alakításáért a spanyolországi Sitgesben díjazták. Pechjére 1972-ben, amikor a neve tiltólistán szerepelt a 68-ban aláírt Kétezer szó elnevezésű „ellenforradalmi” nyilatkozat miatt, az országot sem hagyhatta el. A külföldi elismerés szobrocskája nem is jutott el hozzá soha, nyugati lapokból tudta meg, hogy neki ítélték oda a legjobb férfialakítás díját. 1968 tavaszán Jiří Menzel Bűntény a mulatóban című filmjében még eljátszotta a papot, később ő volt a Pacsirták cérnaszálon szakszervezeti bizalmija, de 1971 és 1976 között már nem jelenhetett meg a filmvásznon. A politikai feloldozást František Vláčil harcolta ki számára. Utána már bárkivel dolgozhatott. Adéla még nem vacsorázott, Szerelmek, esőcseppek, Gömbvillám, Jön a vizit!, Általános iskola, és újabb szerepek Jiří Menzeltől. A Szeszélyes nyár fürdőmestere, a Mesés férfiak kurblival mozigépésze, a Sörgyári capriccio Gruntorád doktora, Az én kis falum költői lelkületű orvosa, a Hóvirágünnep darazsaktól űzött Franc ura, a Vége a régi időknek nagybirtokosa, a Koldusopera Lockitja. 1977-ben Gazdag Gyulától kapott meghívást A kétfenekű dob című – elkészülte után rögtön dobozba került – filmjébe, amelyben egy kultúrház igazgatóját játssza. De van még egy magyar filmje: a Halálutak és angyalok, amelyet Kamondi Zoltán rendezett. Egy különleges képességű apát formál meg a történetben, aki közelgő halálát érezve minden tudását szeretné átadni egyetlen fiának. Itt sincs sok szövege, a játéka viszont itt is fenomenális.

Idősebbik fia, Rudolf, a Sörgyári capriccio csetlő-botló bognárja 1946-ban született, a fiatalabbik, Jan, aki ugyancsak színész, kilenc évvel később. Az idősebb Hrušínský fiú magánemberként is ugyanolyannak látja az édesapját, mint Az én kis falumban. „Veszélyes volt beülni mellé a kocsiba. Ugyanúgy vezetett, mint a filmben. Szórakozottan. Kiszámíthatatlanul. Nem sokat törődve a közlekedési szabályokkal. Mindig a tájat csodálta. Vagy egyszerűen csak elmélázott a volán mögött. Egyszer az inge mögé esett a szájából az égő cigaretta. Kirándulni mentünk, de pár kilométer után vissza is fordultunk. Egy másik alkalommal, amikor szintén kiruccantunk, vezetés közben megcsípte őt egy darázs. Berepült a lehúzott ablakon, és apámat szúrta ki áldozatául. Tovább annak a napnak sem örülhettünk.”

Jan Hrušínský édesapja szívelégtelenségeire emlékezik. Volt, hogy egyszerre két filmet forgatott, miközben próbált is a színházban, este pedig előadása volt. Hat infarktust élt túl, de nem a szíve, hanem a tüdőrák vitte el. Hetvenhárom éves volt, A döntő éjszaka című tévéfilmet forgatta. Akkorra már annyira legyengült a szervezete, hogy a kosztümöt sem volt képes levenni magáról, és a kórházi ágyból hordták a forgatásra. 1994-ben halt meg, csontra fogyva. Felesége három évvel élte túl. Legendás házasságuk történetét ő maga, Eva Koubová-Hrušínská írta meg. 1945 fülledt nyarán ismerkedtek meg, nem sokkal azután, hogy a lány szüleivel koncentrációs táborban végeztek a németek, ő pedig bánatában, miközben cukorbetegséggel feküdt a kórházban, már az öngyilkosság gondolatát forgatta a fejében. Miután lelkileg és fizikailag is felépült, egy plakáton meglátta, hogy Rudolf Hrušínský, az akkor már országszerte ismert színész egy este České Budějovice közelében, Planában lép közönség elé. Tetszett neki a nála nyolc évvel idősebb színész. Meg akart ismerkedni vele. Majd este, az előadás után megvárom őt, gondolta. De már kora délután összefutott vele, a strandon. Közölte is vele nyomban, hogy este látni szeretné. Az ifjú színész nem sokat teketóriázott. Tetszett neki a lány. Biciklire ült, és nem sokkal később már hozta is neki a jegyet az előadásra. Nem vártak sokáig az első randevúval. Még aznap estére megbeszélték. Öt hónappal később pedig össze is házasodtak. Nagy szerelem volt az övék, de volt benne sok bánat és nem kevés csalódás is. Rudolf Hrušínský nem sokáig tudott hűséges társa lenni odaadó, mindent megbocsátó feleségének. 1994 nyarán, pár hónappal Rudolf Hrušínský halála után hétvégi házuk udvarán különös jelre lett figyelmes Eva asszony. Ott, azon a helyen, ahol a férjével szoktak üldögélni, szív alakban elszáradt a fű. És úgy maradt egészen őszig. Ennél szebb üzenetet nem is kaphatott volna a férjétől ez a törékeny asszony.

Jiří Menzel

„Neki szántam Hubička forgalmista tiszt úr szerepét a Szigorúan ellenőrzött vonatokban. Szerettem őt, alig vártam, hogy dolgozhassak vele. Minden szerepében hitelesnek láttam. Jiří Weissnek sajnos hamarabb igent mondott egy filmszerepre, így az én első filmemből végül kimaradt. Gyerekkorom óta kedveltem. A Szeszélyes nyár forgatókönyvét személyesen adtam át neki, a villája küszöbén. Átvette, de nem szólt semmit. A nyaralójában is többször meglátogattam őt. Egyedül ücsörgött a víz mellett, horgászott, rezzenéstelen arccal figyelte a kapásjelzőt. Melléültem, de nem akartam zavarni. Hallgattam. Órákon át bámultam a vizet. Egész délután csupán pár mondatot váltottunk. Kérdeztem tőle, olvasta-e a forgatókönyvet. Bólintott. De hogy tetszett-e neki, azt már megkérdezni sem mertem. Szalagos magnetofont vittem magammal Nat King Cole-számokkal. Ez úgy illett is a napfényes délutánhoz, a vízhez, a környezethez. Amint véget ért az első dal, a Star Dust, Rudolf vett egy mély lélegzetet, majd lassan, hosszasan kiengedte, és azt mondta: Még! Többször lejátszottam neki a dalt, Nat King Cole csodásan énekelt, mi meg csak hallgattunk. Közben lebukott a nap, és Rudolf semmit sem fogott. Felállt, összeszedte a cókmókját, és a maga száraz humorával közölte a halakkal, hogy a teste melyik részét csókolhatják meg. És elbúcsúzott tőlem. Később megüzente, hogy látta a Vonatokat, és szívesen dolgozna velem. Több hétvégét töltöttünk együtt. Vagy a prágai villájában, vagy a hétvégi házában. Éva asszony, a felesége született angyal volt, remek szakácsnő. Gondozta és ha kellett, ápolta őt. A sofőrje volt, az ügynöke, mindene. Sokat tett azért, hogy a férje nyugodtan dolgozhasson. Tanúja volt Rudolf nem egy szomorú pillanatának is. Nagyon nehezen viselte például azokat az éveket, amikor a színház mellett nem vállalhatott külső munkát. Hogy a hatvannyolcas események után évekig nem filmezhetett, nem dolgozhatott a televízióban, a rádióban, sőt még egy Vančura-regényt sem mondhatott fel hanglemezre. Elvették tőle a légpuskáját, és bevonták a horgászengedélyét.

Minden bemutatójára elhívott. Sok nemzeti művészt láttam mellette a színpadon, de engem csak ő fogott meg, és úgy hiszem, a többi néző tekintetét is csak ő vonzotta. Egyszer meghívtak a Nemzetibe egy neves szovjet rendezőt, hogy vigye színre a Háború és békét. Évad végén megérkezett Prágába, kiosztotta a szerepeket és hazautazott. De az elvtársak átírták a szereposztást. Önmagukra osztották a fontosabb szerepeket. Talán mondanom sem kell, csapnivalóan játszottak. Előadás közben hangosan, elégedetlenkedve hagytam el a nézőteret.

A jó emberek kínok és fájdalmak közt távoznak az életből. Hrabal is, Rudolf is így ment el. Mindkettőjük temetésén ott voltam. Rudolfot Nat King Cole mézédes, bársonyos hangja kísérte utolsó útján a prágai krematóriumban. Folytak a könnyeim.”

Reviczky Gábor:

Mindkét filmben játszottam, amelyeket Magyarországon forgatott, a Halálutak és angyalokból azonban kimaradtam. Kamondi Zoltán kihúzta a jelenetünket. Rettenetesen sajnáltam. Semmi értelme nem maradt a munkánknak. Először A hullaégetőben láttam őt. Elájultam tőle. Elképesztő alakítást nyújtott. Nem nehéz megfejteni a színészete lényegét: sugárzó egyéniség volt. Bármit el tudott játszani. Képes volt olyan állapotba hozni magát, hogy még a Halállal is azonosulni tudott. Nem csinált semmit, mégis az volt, akinek lennie kellett. Erre tényleg csak a legnagyobbak képesek. A kétfenekű dob forgatásakor tudtam meg róla, hogy hatvannyolc után, amikor leállították, híradófilmeket mondott alá. Titokban így segítették őt a stúdiók, hogy némi pluszhoz jusson. Kedves, rokonszenves ember volt. mindenkihez szeretettel viszonyult. Soha nem volt tolakodó. Ha beszélgetni akart vele valaki, szívesen beszélt. Egyébként hallgatott. Zseniális színész volt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/26. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene